Felvonni a horgonyokat! Útra fel! Megint megjöttem, három hét kényszerpihenő után.

Reggeli tornának nem rossz!

Egyes személyek messziről ilyen színesnek tünnek, ám ha közelükbe kerülünk, kiderül, hogy még ennél is színesebbek!

 

Hipp-hopp, és már itt sem vagyok:  

 

Ha már az elején engedélyt adnak a nők a “további megmozdulásra”, akkor mi jöhet még az után… Cukiék barátkoznak!  

A hatalom, mely a tudás és a hit szövetségében kovácsolódik egybe:

 

Van, aki állandóan a határait feszegeti. És ismerek olyanokat, akik akkor is ott égnek a tűzben, ha csak egy könnyű lasszóval erősítették őket egy amúgy is könnyen kihúzható oszlophoz:  

Mindig is oda voltam a hátul, középen csíkos harisnyáért. Igen ám, de azt viselni, maga a pokol! Mindig félrecsúszik. Mindig!

 

 

Ehhez csak annyit, hogy szép, és még az őszi színeket is beloptuk egy kicsit!

 

Tudjátok, mint szenvedélyes ember igen kultiválom a szenvedélyről szóló gifeket, képi megfogalmazásokat, pld. ezt is:  

 

Vagy ezt sem vetem meg:

 

 

Ha sosem feszegeti az ember a határait, akkor sosem jön rá, mi mindenre képes. Minél inkább óvjuk csemetéinket a bajtól, annál inkább belesétálnak, és aztán azt játsszák, hogy Talált, süllyedt!

 

 

A kutya óriási, pedig semmit nem csinál, de azt viszont fantasztikusan teszi.

 

Zűrös ez a nőci, akár csak mintha magamat látnám, amikor a blogom nem működött!

Na, igazán! Jó kis szerkó! Bárki férfi népet megvadít vele!

 

És ilyen kis ártatlan leánykákból lesznek a csinos kis cicababák.

 

 

Nincs apelláta, irány az ágy!  

Jézus Mária! Ma van az óta-átállítás napja!

 

Miután az összes órát átállítottuk, mehetünk az ágyba!

Na, csá, Bébi!

   

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!  

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?) 3. rész(A kis csontzabálók) 4. rész (Az eszes angolok) 5. rész (Mindenki tetszeni akar) 6. rész (Zacskó szőlőcukor) 7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?) 8. rész (Tünci, mint minőségellenőr) 9. rész (Rózsákkal) 10. rész (Game over!) 11. rész (Mi pihentet többek között?) 12. rész (Habcsók szenvedély)  13. rész (A tökéletes tökéletlen 14. rész (Vonulni tudni kell 15. rész (Kik a szószátyárok?) 16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!) 17. rész (Ki az öntörvényű?)  18. rész (Milyen is az ember?) 19. rész (A pöpec kis katicabogár) 20. rész (Fejcserés támadás) 21. rész (Kis muffurcka útnak indul) 22. rész (A kis mocsok telehold)  23. rész (A felemelő “gödör”)  24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim)  25. rész (Milyen a sodró szerelem?)  26. rész (Bolhátlanítás vagy “Jé, már ennyi az idő?”)  27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy “ott repül a kismadár”  28. részt itt olvashatjátok el (“De szeretnék ventillátor lenni”)  29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!)  30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok!  31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!)  32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny)  33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok)  34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…)  35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel)  36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…)  37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…)  38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…)  39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?)  40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!)  41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint)  42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi) 43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.)  44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony)  45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…)  46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)   47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…)  48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!)  49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…)  50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió)  51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök)  52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok) 53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe)  54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok) 55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!)  56. részt itt olvashatjátok el (A “muszáj” az nagy úr)  57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!)  58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!) 59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!)  60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!)  61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?)  62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság) 63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább)  64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!)  65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)   66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem)  67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!)  68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető)  70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson)  71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam) Aztán gondoltam egyet: 72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?)  73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők)  74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!)  75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!)  76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában)  77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?)  78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály)  79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!)  80. részt itt olvashatjátok el (Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?)  81. részt itt olvashatjátok el (Hogyan kell vonulnunk az élet országútján?)  82. részt itt olvashatjátok el (Kettősség az aranyhal szemszögéből)  83. részt itt olvashatjátok el (Tünci kaparófája)  84. részt itt olvashatjátok el (Egy kicsit mindig szerelmesnek kell lenni…) 85. részt itt olvashatjátok el (“Egy csók a hóban”)  86. részt itt olvashatjátok el (Egy kanál vízben…) 87. részt itt olvashatjátok el (Mindhalálig tangó) 88. részt itt olvashatjátok el (Vízterápia)  89. részt itt olvashatjátok el (Oppárdon)  90. részt itt olvashatjátok el (Jujj, mindjárt elérkezünk a 100. részhez!)  91. részt itt olvashatjátok el (Mert megérdemlem)  92. részt itt olvashatjátok el (Bal lábbal keltek fel, az a baj!)  93. részt itt olvashatjátok el (Nyári frissítő)  94. részt itt olvashatjátok el (A vécétisztítás rejtelmei)  95. részt itt olvashatjátok el (Jajj, az a bűnös éjszakai evés!) 96. részt itt olvashatjátok el (Bagoly mondja verébnek)  97. részt itt olvashatjátok el (Holnap is nap lesz!)  98. részt itt olvashatjátok el (Fogorvosnál tátottam a szám)  99. részt itt olvashatjátok el (Mindennek eljön a maga ideje) 100. részt itt olvashatjátok el (Dögös bige) 101. részt itt olvashatjátok el (Egy vonatra szállni) 102. részt itt olvashatjátok el (Bepillantás a macskatartás rejtelmeibe) 103. részt itt olvashatjátok el (Szerelem első fogásra) 104. részt itt olvashatjátok el (Ma a végletek embere vagyok) 105. részt itt olvashatjátok el (A sorminta folytatódik) 106. részt itt olvashatjátok el (De jó, hogy nem lettem hastáncosnő!) 107. részt itt olvashatjátok el (Új évi fogadalmak) 108. részt itt olvashatjátok el (Kellenek a kaukktojások) 109. részt itt olvashatjátok el (Mihaszna dolgok) 110. részt itt olvashatjátok el (Piroska betévedt a gifek erdejébe) 111. részt itt olvashatjátok el (What?) 112. részt itt olvashatjátok el (Tojáskereső) 113. részt itt olvashatjátok el (Három kívánság az aranyhal felé) 121. rész (Nézz mélyen a szemembe!)

Az Álom Manó és társainak az elődje a SZÖSZI-NET. Igen, az elődje, de menet közben jöttem rá, hogy a Szöszi-NET – ha jól értelmezem saját magam – egy bizonyos témakörben születik meg, egy sztori köré gyűlve, míg az Álom Manó sorozat apró sziporkák felfűzéséből áll össze.Nem lennék igazságos, ha ezeket hagynám veszendőbe. Tehát a Szöszi-NET részei:Szöszi-NET(itt kezdtem bontogatni szárnyaimat) 1. rész (Szent pár félzokni) 2. rész (Az összecsukható bicaj 3. rész (A csirkésnek jó napja volt)  4. rész (Ki kit figyel?)  5. rész (Néni kérem…)  6. rész (Londoni apróságok)  7. rész (Popi kereket old)  8. rész (Madarak szállnak a víz felett)  9. rész (Emberi kapcsolatok és más egyéb) 10. rész (A fiatal halász is kiveti hálóját 11. rész (Titkos szeglet az üzenetek között 12. rész (Játszani a szavakkal… 13. rész (Csak legyen már vége 14. rész (A porszívás rejtelmei 15. rész (Húsvéti medvehagyma vadászat 16. rész (Szöszi-net Reggeli cviki puszi) 17. rész (Facebook leckék kezdőknek és haladóknak 18. rész (Facebook leckék avagy Már megint mi van? 19. rész (Fő a frissesség!)  20. rész (Öntsünk tiszta vizet a pohárba avagy csak minden HIT KÉRDÉSE)  21. rész (Popi és a kutya kozmetika) 22. rész (Tükröm, tükröm, mondd meg nekem…)  23. rész (Vegyél tőlem szeretetet)  24. rész (Már csak azért is)  25. rész (Az ismeretlen jótevő avagy HOL AZ A GOMB?) 26. rész  Miért olyan bonyolult minden, avagy hol a papucsom?  27. rész (Karácsony)  28. rész (Reggeli cviki puszi)  29. rész (A boldogság belső munka)  30. rész (Frázis-puffogtatók előre!)  31. rész (Drága, jó Juliska néni!)  32. rész (Madár távlatból, vagy legyél zizi!)  33. rész (“Lehetséges kéretlen tartalom”  34. rész (Van benne valami, csak tudnám, hogy mi?)  35. rész (Kitalálom, hogy mit ne írjál)  36. rész (Rám jár a rúd)  44.  rész (Széllel szemben nem jó…)  45. rész (A biztosító még csak nem is dünnyög!)  46. rész (Popi jó kislány lett)  47. rész (Aktuális életérzés – mégha nem is bombasztikus cím)  48. rész (Akkor menjünk úszni!)  49. rész (Hogyan szeressétek magatokat?)  50. rész (24 órás pornó csatorna)  51. rész (Szilveszteri buli a Kis-Dunán)  52. (Szemét egy sztori Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted INSTAGRAM: simonmara54