Álom Manók és társai (105.) A sorminta folytatódik

 

Ez csak igazán sorminta! Nézzétek meg azonban, milyen sorminták várnak még rátok!

 

 

A közelünkben él egy bagoly, éjszakánként lehet hallani, ahogy megkezdi az éjszakai műszakját. Én imádom, férjem viszont nem repes ettől. Hüm…

 

 

Jó kis sorminta:

 

 

Vagy pld. ez is sorminta, csak körbe-körbe.

 

 

Amikor front-átvonulás van, az ember a fejében érzi!

 

 

Édes kis Álom MANÓK! Még azzal is törődnek, hogy helyesen és biztonságosan közlekedjünk.

 

 

Ez az angyalka biztosan nem a mérsékelt éghajlati övezet egyik országából származik. Mindenféleképpen valamelyik, forró égöv gyermeke. Itt pucérkodik, és még fűtenie sem kell. Legfeljebb ő fűt be másnak.

 

 

A sorminta itt folytatódik:

 

 

 

És ha most én nem parancsolnék megálljt magamnak, akkor megállás nélkül özönlenének ide a jó kis bigék…

 

 

Tehát nincs más megoldás, mint lemondok mindenféle nőcskét most, rögtön. Látni sem bírom őket!

 

 

A Föld minden pontján lakó barátaimnak kívánok szép estét!

 

 

 

Legalább ágyban vagytok már, Gyerekek?

 

 

Férfi olvasóinktól pedig külön jó-éjt puszi:

 

 

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

 

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr) 

57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 

58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)

59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 

60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 

61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 

62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság)

63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 

64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 

65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)  

66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 

67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 

68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 

69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 

70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 

71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam)

Aztán gondoltam egyet:

72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?) 

73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők) 

74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!) 

75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!) 

76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában) 

77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?) 

78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály) 

79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!) 

80. részt itt olvashatjátok el (Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?) 

81. részt itt olvashatjátok el (Hogyan kell vonulnunk az élet országútján?) 

82. részt itt olvashatjátok el (Kettősség az aranyhal szemszögéből) 

83. részt itt olvashatjátok el (Tünci kaparófája) 

84. részt itt olvashatjátok el (Egy kicsit mindig szerelmesnek kell lenni…)

85. részt itt olvashatjátok el („Egy csók a hóban”) 

86. részt itt olvashatjátok el (Egy kanál vízben…)

87. részt itt olvashatjátok el (Mindhalálig tangó)

88. részt itt olvashatjátok el (Vízterápia) 

89. részt itt olvashatjátok el (Oppárdon) 

90. részt itt olvashatjátok el (Jujj, mindjárt elérkezünk a 100. részhez!) 

91. részt itt olvashatjátok el (Mert megérdemlem) 

92. részt itt olvashatjátok el (Bal lábbal keltek fel, az a baj!) 

93. részt itt olvashatjátok el (Nyári frissítő) 

94. részt itt olvashatjátok el (A vécétisztítás rejtelmei) 

95. részt itt olvashatjátok el (Jajj, az a bűnös éjszakai evés!)

96. részt itt olvashatjátok el (Bagoly mondja verébnek) 

97. részt itt olvashatjátok el (Holnap is nap lesz!) 

98. részt itt olvashatjátok el (Fogorvosnál tátottam a szám) 

99. részt itt olvashatjátok el (Mindennek eljön a maga ideje)

100. részt itt olvashatjátok el (Dögös bige)

101. részt itt olvashatjátok el (Egy vonatra szállni)

102. részt itt olvashatjátok el (Bepillantás a macskatartás rejtelmeibe)

103. részt itt olvashatjátok el (Szerelem első fogásra)

104. részt itt olvashatjátok el (Ma a végletek embere vagyok)

 

marasimo@gmail.com

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted

 

 

 

Cikkajánló

4 thoughts on “Álom Manók és társai (105.) A sorminta folytatódik

  1. I’m glad you liked it. Thank you for your comment.
    Best regards: Mara Simon

  2. I’m glad you liked it. Thank you for your comment.
    Best regards: Mara Simon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük