Álom Manók és társai (91.) Mert megérdemlem!

Figyeljetek arra, hogy edzés után ne eresszétek el magatokat, és neki álltok tökkel ütött módon tömni a majmot és még ráadásul édességgel bombázzátok testeteket azzal a jelszóval: Mert Megérdemlem! És főleg ne csináljátok, mint én, hogy másfél órás evezés után egy hatalmas adag fagyira betértek Ráckeve központjába. Ezek után haza megyek, és még aztán jön a jó, kiadós vacsora. Szóval, ezt ne!

 

 

Igen, változtatni kell. Kellene…

 

Kapcsoljátok be a zenét, és úgy mulassátok az időt a blogommal:

Csak nem bírtad megállni! Megint rágyújtottál!

 

 

Jól szétcsaptam a dizsiben a srácok között!

 

 

És másnaposan a tenger partján kötöttem ki. Éppen a felkelő holdat üdvözölte minden élőlény.

 

 

 

Valaki azt mondta, hogy a meditálás gyógyítja a lelket. Igen, ezt meg kell tapasztalni, mert egyébként nincs miről beszélnünk.

 

 

Egy bombasztikus felkészülés egy randira, és ha szerencséd van, az eredmény nem marad el:

 

 

Ebben az állandó hőgutában már azt sem tudja az ember, hogy miképpen feküdjön le. Talán ilyen formában? Már hogy előtte.

 

Szép álmokat!

 

 

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

piros-macsekkal

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr) 

57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 

58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)

59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 

60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 

61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 

62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság)

63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 

64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 

65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)  

66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 

67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 

68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 

69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 

70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 

71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam)

72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?) 

73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők) 

74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!) 

75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!) 

76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában) 

77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?) 

78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály) 

79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!) 

80. részt itt olvashatjátok el (Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?) 

81. részt itt olvashatjátok el (Hogyan kell vonulnunk az élet országútján?) 

82. részt itt olvashatjátok el (Kettősség az aranyhal szemszögéből) 

83. részt itt olvashatjátok el (Tünci kaparófája) 

84. részt itt olvashatjátok el (Egy kicsit mindig szerelmesnek kell lenni…)

85. részt itt olvashatjátok el („Egy csók a hóban”) 

86. részt itt olvashatjátok el (Egy kanál vízben…)

87. részt itt olvashatjátok el (Mindhalálig tangó)

88. részt itt olvashatjátok el (Vízterápia) 

89. részt itt olvashatjátok el (Oppárdon) 

90. részt itt olvashatjátok el (Jujj, mindjárt elérkezünk a 100. részhez!)

INSTAGRAM: marasimon54

Ha szeretnél körbe nézni a több mint 900 blogomban,

megteheted: www.simonmara.com

Fontos!

Ha bemész a KATEGÓRIÁba, 30 téma között válogathatsz!

 

 

Cikkajánló

One thought on “Álom Manók és társai (91.) Mert megérdemlem!

  1. My wife and i ended up being so thrilled when John managed to complete his survey out of the precious recommendations he gained in your site. It’s not at all simplistic to just continually be giving freely facts which often people today may have been selling. So we do know we’ve got the writer to be grateful to for this. All of the explanations you’ve made, the easy blog menu, the relationships you give support to promote – it is most sensational, and it’s really aiding our son and the family reason why that article is cool, and that’s seriously pressing. Thank you for the whole thing!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük