Álom Manók és társai (21.) Kis muffurcka útnak indul

Most indul útjára ez a kis muffurcka, hogy bejelentse a Facebook-nak, valami hajmeresztő, meztelenkedő, felháborító képet osztottál meg a gyanútlan facésekkel. Annyira szomorú, hogy a prűdeké, az irigyeké a világ igazság szerint, mert egy kis meztelen fenékhajlatért, egy kis pucér didkó domborulatért feljelenthetnek a Facebook-nál, és máris ki vagy vonva a forgalomból, miközben ők belső köreikben disznólkodhatnak. Így nem merek kitenni olyan képeket, amelyek végtelen humorral, emberszeretettel, bölcsességgel születtek, ám az emberi testtel ábrázolnak – többek között. Már annyiszor elnyávogtam véleményemet: mivel ábrázolnának, könyörgöm!

Imádom a Frédi és Béniből az összes fő és mellék szereplőt!

 

Bizony mondom nektek, ez egy TIPIKUS ÁLOM MANÓ!

Ő pedig egy álom nő:

Hölgy nagyon kékben. Meg próbálom elképzelni, hogy ezt a ruhát magára ölti a nőci, majd elindul valahová! Csak tudnám, hogy hova, de hova, de hova, de hova…

nő nagyon kékben

Távol-Kelet de csodálatos és annyira érdekes!

 

Szinte nem illik ebbe a blogba ez a kép, mert túl egyszerű, nincs benne semmi cikornya, de végtelen naív megfogalmazásával kivívta mégis itt a helyét:

gyerekek ülnek a fa ágán rajzolva

 

Ez a nő, nem az a nő…

Ha könnyen szédülsz, ne nézd!

Érdekes, a tigris megnyugtatóbb, mint a nő! (Persze ez női szempont!)

Itt van egy újabb (kis) ragadozó! Ismeritek? 

Ez egy hihetetlenül finom megfogalmazás! Már régen láttam ehhez hasonlót! Az ilyen egészen különleges képi megjelenítéssel egyetlen egy baj van: annyira bele szeretünk, hogy ettől kezdve mindent ehhez mérünk. Akár csak ha szerelmesek lennénk, és többé más férfira (illetve nőre) még csak nem is nézünk, mivel csak az az EGYETLEN KELL!

 

És mielőtt elbúcsúznánk, kedvenc dalomat is lejátszom nektek a svéd srác közreműködésével, aki ugyan eléggé alulteljesített a dal helyezését illetően, de nálam mégis ő volt az első. Mert egyszerű volt és mégis végtelen bájos – amennyiben egy férfira lehet ezt mondani.

Befejezésül ilyen romantikus giffel búcsúzom tőletek, de nem örökre:

Az Álom Manók és társaik többi részeit itt olvashatjátok el:

  1. részt itt olvashatjátok el Cuki Mukika alcímmel!

2. részt itt olvashatjátok el Mizu, Bébi, mizu? alcímmel!

3. részt itt olvashatjátok el A kis csontzabálók alcímmel!

4. részt itt olvashatjátok el Az eszes angolok alcímmel!

5. részt itt olvashatjátok el Mindenki tetszeni akar alcímmel!

6. részt itt olvashatjátok el Zacskó szőlőcukor alcímmel!

7. részt itt olvashatjátok el Lejöhet Morzsi a parkba játszani? alcímmel!

8. részt itt olvashatjátok el Tünci, mint minőségellenőr alcímmel!

9. részt itt olvashatjátok el Rózsákkal alcímmel!

10. részt itt olvashatjátok el Game over! alcímmel!

11. részt itt olvashatjátok el Mi pihentet többek között? alcímmel!

12. részt itt olvashatjátok el Habcsók szenvedély alcímmel!

13. részt itt olvashatjátok el A tökéletes tökéletlen alcímmel! 14. részt itt olvashatjátok el Vonulni tudni kell alcímmel!

15. részt itt olvashatjátok el (Kik a szószátyárok?) alcímmel!

16. részt itt olvashatod el (Don’t cry Baby, don’t cry!) alcímmel! 17. részt itt olvashatod el (Ki az öntörvényű?) alcímmel!

18. részt itt olvashatod el (Milyen is az ember?) alcímmel!

19. részt itt olvashatod el (A pöpec kis katicabogár) alcímmel!

20. részt itt olvashatod (Fejcserés támadás) alcímmel!

Aztán gondoltam egyet:

az Álom Manó és társainak az elődje a SZÖSZI-NET.

Nem lennék igazságos, ha ezeket hagynám veszendőbe:

 9. rész Emberi kapcsolatok és más egyéb

10. rész A fiatal halász is kiveti hálóját 

11. rész Titkos szeglet az üzenetek között 

12. rész Játszani a szavakkal… 

13. rész Csak legyen már vége 

14. rész A porszívás rejtelmei 

15. rész Szöszi-net Húsvéti medvehagyma vadászat 

16. részt Szöszi-net Reggeli cviki puszi Szöszi-net

17. részt Facebook leckék kezdőknek és haladóknak 

18. részt Facebook leckék avagy Már megint mi van?

(MÉG MINDIG TARTOZOM NEKTEK A SZÖSZI-NET rendbehozásával!)

 

terített asztalnál

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megváltozott a blog helyszíne https://simonmara.com

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük