Álom Manók és társai (80.) Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?

 

Egyáltalán nem törekedtem színtiszta, ünnepi blogot kipréselni magamból. Nincs hozzá kedvem. Ebben a blogban még a nyár nyomait is fel tudjátok fedezni.

Akik viszont mindenféleképpen ragaszkodnak az ünnepi hangulathoz, nem tudok nekik sem ellenállni. Itt megnézhetitek!

Amikor szél borzolja a fákat és sejtelmesen suhognak a levelek, a rossz lelkiismerettel rendelkezők ellenséget látnak a lombok mögött, míg a gyermeteg lelkűek csak kacagnak nagyokat.

Ennek a nőnek a tollát pedig folytonos légáramlat viszi a magasba. Nem is fog egy könyvet sem elolvasni az életben, mivel a hajától nem látná a betűket.

Tessék, ez a macska is egyenesen a tavaszba siet.

Igazán megmozgatta zsenge gyermekkoromban a fantáziámat Robin Hood, aki a szegények védelmezője volt, és a gazdagokat tartotta sakkban. Szimpatikus volt nekem, mint – azt hiszem – sokunknak.

Szmogriadó dizájnosan:

Ez a dal se nem ilyen, se nem olyan, hanem pont olyan, amilyen. (Becsüljétek meg ezt az információval dúsított mondatot, mert egy olyan ember közölte, aki szeret világosan fogalmazni mindig.)

Puszi, puszi, Csóka család!

Bekapta a legyet, akarom mondani a hógolyót!

“Egyszerűen nem tudom, hova tettem a költözködés miatt a mákos bejgli receptet. Nekem annyi!”

 

Ez a kis virgonc nőci, és ez a kis mókás széééél…

Na, ilyen rossz lelkiismerettel rendelkező egyedekről beszéltem a fentiekben:

 

“Ha elhagysz, ki fogja megsütni a mások bejglimet?”

“Állj a sarkadra, és légy férfi, légy erős! Senki sem!”

Menj világgá! Bár bejglit máshol nem találsz, ám szép hegyeket és tavakat igen!

Hótündér gondolkodóba esett! “Tényleg, hogy is kell elkészíteni a mákos bejglit?” Talán úgy, mint a diósat! Csak a töltelék nem ugyanaz!

 

A táncot mindig szeretem, szinte teljesen mindegy, miképpen:

“A kutya mindenit, már megették a bejglimet, hiába is iparkodom”:

Bejgli nincs, viszont szépen tudok pislogni és riszálni a fenekem. Szerintem az is nagy dolog:

Ez a hóember viszont kapott mákos bejglit, még diós patkót is hozzá vágtak!

Ez nem panel lakás ablaka, viszont bejgli sem kapható itt. Sem mákos, sem pedig diós!

Igen, boldog Karácsonyt nektek és családotoknak!

Szép álmokat, Gyerekek!

Akinek nincs porcukra, most ingyen kaphat ennek a gifnek a segítségével:

Nálatok már áll a fa? Azt mondtok, amit akartok! Nem fogom leellenőrizni!

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

piros-macsekkal

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő “gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy “Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy “ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el (“De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A “muszáj” az nagy úr) 

57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 

58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)

59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 

60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 

61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 

62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság)

63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 

64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 

65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)  

66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 

67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 

68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 

70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 

71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam)

Aztán gondoltam egyet:

72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?) 

73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők) 

74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!) 

75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!) 

76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában) 

77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?) 

78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály) 

79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!)

az Álom Manó és társainak az elődje a SZÖSZI-NET. Igen, az elődje, de menet közben jöttem rá, hogy a Szöszi-NET – ha jól értelmezem saját magam – egy bizonyos témakörben születik meg, egy sztori köré gyűlve, míg az Álom Manó sorozat apró sziporkák felfűzéséből áll össze.

Nem lennék igazságos, ha ezeket hagynám veszendőbe. Tehát a Szöszi-NET részei:
(itt kezdtem bontogatni szárnyaimat)
 
4. rész (Ki kit figyel?) 
5. rész (Néni kérem…) 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük