Álom Manók és társaik (23.) A felemelő “gödör”

 

 

Már azt hittem, hogy nem lesz vezérfonala ennek az Álom Manónak, és tessék, szerelembe estem egy lóba!!!

Megláttam a beköszöntő képen látható lovat, és abban a percben teljes hitetlenség fogott el, hogy ilyen gyönyörű állat létezik! Azt hittem, hogy egy szobor…

Még a szóban forgó fénykép előtt ezt írtam: “ennek a résznek semmi, de semmi koncepciója nincs. Csak úgy ömlik elétek a sok, egymástól teljesen elütő stílusú és jellegű gif, de ne bánjátok, itt nem kell törnötök a fejetek, hogy valami óriási mondanivalótól szenvedjetek, mint az életben.”

Ezt a zenét becsempészem ebbe a blogomba – rendhagyó módon. Rábukkantam, most megosztom veletek. Kapcsoljátok be a zenét, ez legalább akkora megtisztulás, mint a purgatórium tüze:

 

Ám valami szép, valami különleges át tudja alakítani az embert, mint a beköszöntő fotó is ezt tette velem. Tehát kívánom nektek is, hogy akaratlanul is essetek ilyen “felemelő” gödörbe.

Hintázzunk! Elönti az embert egy ilyen vehemens hintázás alkalmával a felemelő érzés.

Ismerős ez a hölgy nektek?

Mindenki imádja őt:

Mire gondolnak a nők, illetve a férfiak, amennyiben egymás társaságát élvezik?

 

Kinek ismerős ez a két, esetlen lókötő, akik szívünkhöz oly közel álltak? Ők gyermekkorom nagy nevettetői. Elég volt csak meglátni Stan és Pant a tévé képernyőjén, és már fogtam a hasam a nevetéstől:

 

Mindig küldelek ki benneteket a természetbe! Persze engem is úgy kell néha két lábbal arrébb pöckölni, hogy a laptopom körzetét elhagyjam.

 

 

Csőrikét nem érdekli, hogy a macska feni a fogát rá. Ő csak dalol, és kész!

 

Annyira jó a mimikája ennek a képen levő nőnek. Csoda aranyos!

 

 

Ennek a nőcinek viszont rengeteget kell ugrálnia, hogy az meg is látsszon alakján.

 

Ez a két figura mindent visz. Az Álom Manók e heti győztesei ők:

 

 

Imádom, amikor a macskák ugrásra, illetve támadásra készülnek. Riszálják a feneküket és meredten figyelik az elejtendő zsákmányt.

 

 

A kis mackó elhajtani készül az eperrel, de kit érdekel? Biztos görög vagy spanyol eper. Én a kertemben termő eperre fenem a fogam. Tehát nagyvonalú vagyok ezért!

 

 

Igen, a macskák ősmesterek a lazításnak, ezért is szeretem őket többek között annyira szívből:

 

Na, akkor csőváz!

 

Az Álom Manók és társaik többi részét itt olvashatjátok el:

  1. részt itt olvashatjátok el Cuki Mukika alcímmel!

2. részt itt olvashatjátok el Mizu, Bébi, mizu? alcímmel!

3. részt itt olvashatjátok el A kis csontzabálók alcímmel!

4. részt itt olvashatjátok el Az eszes angolok alcímmel!

5. részt itt olvashatjátok el Mindenki tetszeni akar alcímmel!

6. részt itt olvashatjátok el Zacskó szőlőcukor alcímmel!

7. részt itt olvashatjátok el Lejöhet Morzsi a parkba játszani? alcímmel!

8. részt itt olvashatjátok el Tünci, mint minőségellenőr alcímmel!

9. részt itt olvashatjátok el Rózsákkal alcímmel!

10. részt itt olvashatjátok el Game over! alcímmel!

11. részt itt olvashatjátok el Mi pihentet többek között? alcímmel!

12. részt itt olvashatjátok el Habcsók szenvedély alcímmel!

13. részt itt olvashatjátok el A tökéletes tökéletlen alcímmel! 14. részt itt olvashatjátok el Vonulni tudni kell alcímmel!

15. részt itt olvashatjátok el (Kik a szószátyárok?) alcímmel!

16. részt itt olvashatod el (Don’t cry Baby, don’t cry!) alcímmel! 17. részt itt olvashatod el (Ki az öntörvényű?) alcímmel!

18. részt itt olvashatod el (Milyen is az ember?) alcímmel!

19. részt itt olvashatod el (A pöpec kis katicabogár) alcímmel!

20. részt itt olvashatod (Fejcserés támadás) alcímmel! 21. részt itt olvashatod (Kis muffurcka útnak indul) alcímmel!

22. részt itt olvashatod el (A kis mocsok telehold)

Aztán gondoltam egyet:

az Álom Manó és társainak az elődje a SZÖSZI-NET.

Nem lennék igazságos, ha ezeket hagynám veszendőbe:

 9. rész Emberi kapcsolatok és más egyéb

10. rész A fiatal halász is kiveti hálóját 

11. rész Titkos szeglet az üzenetek között 

12. rész Játszani a szavakkal… 

13. rész Csak legyen már vége 

14. rész A porszívás rejtelmei 

15. rész Szöszi-net Húsvéti medvehagyma vadászat 

16. részt Szöszi-net Reggeli cviki puszi Szöszi-net

17. részt Facebook leckék kezdőknek és haladóknak 

18. részt Facebook leckék avagy Már megint mi van?

(MÉG MINDIG TARTOZOM NEKTEK A SZÖSZI-NET rendbehozásával!)

 

terített asztalnál

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megváltozott a blog helyszíne https://simonmara.com

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.