(Szegény embert még a net is húzza! Most írom meg másodszorra ezt a blogot, mert a masinám lenyelte minimum a felét…)

Ettől függetlenül:

Amikor megérkeztem a Las Vegas-i repülőtérre, hangyányira úgy éreztem magam, mintha egy kis kócerájba érkeztem volna. Ám igen bölcsen nem nyilvánítottam véleményt. Jelenlegi állapotomért több évtizeden keresztül dolgoztam.

Túlságosan családiasnak tűnt. Nem motoztak meg, nem néztek rám szúrós szemmel, pillanatokon belül kívül voltunk az épületből. Ennél sokkal drámaibb jelenetekre számítottam.

Ám ahogy beljebb és beljebb jutottunk a városba, el kezdett kerekedni a szemem.

  • Hu, az anyját!

A kisbuszt, amivel a repülőtérről a szállodánkba mentünk, egy középkorú férfi vezette. A központból állandóan helyzetjelentést kértek tőle, hogy merre haladunk. Csak nem attól féltek, hogy elrabolnak? Látjátok, ennyire fontos személy vagyok én.

Jó, efelől semmi kétségem nem volt soha. Esetleg annak a londoni, emeletes piros busz sofőrjének a rokona lehetett, akiről írtam ebben a blogomban. Csak ez lehet a magyarázata mindennek.

A város egy hatalmas show műsor, egy izzó katlan, melynek vonzereje az est leszálltával válik nyilvánvalóvá mindenki számára.

Vaj’h miért nem úgy képzeljük el a nyaralásunkat, pihenésünket, hogy meglátogatunk egy nyomornegyedet, és ott szambázunk fel-le a poros, piszkos, mocsoktól ragadó utcákon?

Ha erre megkapjuk a választ, akkor arra is, hogy Las Vegas, a fények birodalma, miért vonzza mágnesként az emberek ezreit a világ minden pontjáról. Miért van az, hogy még az amerikaiak is nagy dolognak tartják, ha egy-két napra megszállhatják a várost, és azt mondják: „Na, végre, miénk a világ!”

“A város 1905-ös létrehozását követően 1911-ben lett bejegyezve, így ez a legnépesebb amerikai város, amit a 20. században jegyeztek be. A város mindig is toleráns volt a felnőtt szórakoztatási formák iránt, ezért kapta a „Sin City” (Bűnös Város) megnevezést is, és emiatt ad otthont számos népszerű filmnek és tv-sorozatnak. Az űrből nézve a Las Vegas-i agglomerációs körzet a világ legfényesebb környéke, mert a város mindig ki van világítva.”

Azt is mondhatnám, hogy mindent a szórakoztatásnak rendelnek alá, ill. a szórakozni és pénzt költeni vágyók kényelmét kell, hogy szolgálja. Így pld. a legnagyobb megdöbbenésemre a megalomániától “szenvedő” hotelek alsó részében – melyek több négyet-kilométer kiterjedésűek is lehetnek – elterülő kaszinókban és mindenféle fantasztikus kikapcsolódást serkentő létesítményekben, emberi agyból kipattanó kitalációkban lehet dohányozni. Először azt hittem, hogy csak véletlen, de rá kellett jönnöm, ezek orrba-szájba pöfékelnek.

Bár az is igaz, hogy az amerikai üzletemberek hallottak már arról, hogy Európában pld. a dohányzás erősen teret vesztett, már nem sláger horpadttá dohányozni magunkat. Nem is engedik meg középületekben a cigarettázást. Ez Európa.

Itt pedig, a „Sin City-ben”, a Bűnös Városban a hotelekben ugyan vannak olyan emeletek, amely emeletek non smoking területek, de alapjaiban minden a szenvedélyek kiéléséről szól. Sőt, a második szállodánkban, a Caesars Palace-ban az volt a „játékszabály”, ha rajta kapnának a dohányzáson, 250 dollár büntetéspénzt kellett volna fizetni. Fiammal viszont mi nem szeretjük a cigaretta füstöt, ezért is választottuk ezt a variációt. 

Ahogy beléptem a Palazzo hotelünkbe, rögtön elfeledkeztem a szokásos görnyedt testtartásomról, mert itt állandóan felfelé és magam köré nézelődtem, mint egy radar, amelyik fogja az adást. Pár fotót elébetek szórok, nehogy “éhen haljatok”.

Feltétlenül klikkeljetek rá a képekre, mert akkor fogtok elcsodálkozni az arányokon:

hotel bazi nagy

Ez a piros oszlopos, kupolás alkotás közvetlenül az egyik bejáratnál csodálható meg:

hotel csarnokában én is jó hotel előtere óriási

Ennek a hatalmas teremnek a plafonját sok, színes üvegből készült, amőba-szerű műalkotás díszíti. Nagyon vidám!

hotel színes üveg polipokkal a plafonján

Láthatjátok “szömtükkel”, hogy hihetetlen méretekben gondolkodnak az amerikaiak. Bezzeg Londonban spórolnak a hellyel, a belmagassággal, a falak vastagságával még a középületekben is. Még mindig építenek szuterén lakásokat napjainkban is. Itt meg…

Ha kimegyünk a hotelből:

 

A recepciós kis hölgy csicsergő hangon ajánlotta fel, hogy ha 450 dollárral megtoldjuk, akkor a standard szoba helyet nagyobbat kapunk.

Na, akkor nézzük csak, miről is van szó? Persze, ez az igen kedves kis recepciós nem tudta, hogy fiammal, a mindig éber sólyom-szemmel akár az ágynemű tartóban is meghúzzuk magunkat a cél érdekében. Persze itt szó sincs erről, kb. 40 négyzetméteren nyomorogtunk: hatalmas franciaágy, mely púposított formában kínálta kényelmét. (Tudom, itt feküdt a Borsószem Királykisasszony. Aki nem ismeri a mesét, nézzen utána.)

A képen látható szobának csak a felét látjuk.

hotel 1. én is a szobában

Igaz, a közös takarózástól világ életemben ódzkodtam – legyen az akármekkora is -, mert nem szeretek más neszezésére felfigyelni. És így élnek házaspárok évtizedeken keresztül, hogy éjjelente huzigálják egymásról le a takarót? Nonsense!

Ahogy mondom: minden hatalmas, így a szobánk is. Ebből kifolyólag lehet, hogy egy tánctermet akart ránk sózni az a kis “Csicseri Borsó?”

hotel 1. iróasztalnál

Ezt az íróasztalt szívesen elvittem volna szuvenírként magammal Ráckevére. Más kérdés, hogy nem lenne helye, a méreténél fogva. Keleti kényelem Nyugaton. Szó szerint.

Látjátok, már vége ennek a blogomnak is, pedig még csak ki sem próbáltam a kényelmes ágyamat és nem fürdettem le habtestemet a szuper tus alatt. De ami késik, az nem múlik! 

fürdőszobában talán jó lesz

 

 

Tavalyi Las Vegas-i élményeimből egy csokorra való nektek:

1. rész: A Holdra szállás sokkal könnyebb! 

2. rész: A kiválasztottak avagy   berepültünk a világosságba! 

3. rész “Sin City”, a Bűnös Város 

4. rész Kitörő vulkán a város közepén 

5. rész Paris Hotelen belül 

6. rész Két lányt egy csapásra! 

7. rész Búcsúzom

8. rész (Utórezgés)

9. rész (“Nem bírom ezt a feszültséget!)

10. rész (Greenland felett)

11. rész (“Jé, csend van!”)

12. rész (Let’s go to Grand Canyon!)

13. rész (Istentisztelet a Grand Canyonban)

14. (A fejünk felett zúgtak el!)

 

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, tedd! S utána tedd a kezedet a szívedre…