Viva, Las Vegas (11.) "Jé, csend van!"

A beköszöntő kép a Bellagio Hotel egyik csarnokában készült. Tudnotok kell, hogy mivel már másodszor élvezem Las Vegas vendégszeretetét, nyilván más szemmel nézem. Ismétlésekbe nem szeretnék bocsátkozni. És továbbra is azt mondom: Viva, Las Vegas!

Ahogy haladunk kifelé a város lüktető szívéből, ott-léted pár napjában szinte elhiszed, hogy az élet annyira csodálatos, annyira színes, neked minden sikerülhet, és nem is érted, hogy miért nem itt élsz valahol, eme márványkövekből és aranyozott szobrokból alkotott bejárati ajtók közelében. Esetleg az 50. emeleten kibérelve egy lakosztályt egész életedre.

Ne higgyétek: semmi esetre sem kellene nekem ez a pompa és gazdagság, baromira fárasztana. Nekem nagyon megfelel Ráckeve és a Kis-Duna. Ennek a kettőnek a szövetségében én boldogan eléldegélek – míg meg nem halok.

Addig viszont sok víz lefolyik a Dunán. Látjátok, megint haza-beszélek, hiszen itt, Las Vegasban hol folyik a Duna vagy más folyó? Mint már tavaly is megállapítottam, fantasztikus vízkultúráról adnak tanúbizonyságot az amerikaiak. Ám az igen érdekes, hogy a hatalmas nagy vízesések, szökőkútak – melyek elsősorban a világhírű hotelek mentén találhatók – erősen klór szagúak!

Az első fotó a Caesars, míg a piros-fehér kockás nadrágos fotó már a D Hotel előtt készült. Csak láttatom, hogy mi különbség van a centrumban található és a külvárosi hotelek vízes projektje között. Az élmény nem ugyanaz, bár nem szabad lebecsülni a híres Manneken Pis szobrocskát sem.

Érdemes megnézni, mit mond erről a kis szobrocskáról a Wikipédia.

Szegény madarak… Néhány bánatos vadkacsával találkoztunk, szinte kiáltak az útra, ahol hömpölygött a nép, segítséget kérni. Komolyan elgondolkodtam, hogy itt, Amerikában is vannak állatvédők? Ha léteznek, akkor tudják, hogy az itteni állatok szenvednek a legnagyobb jólét kellős közepén?

Ugyanis itt az állatoknak fű nem terem. Az embernek sem. Ugyanis műfűvel borítják a tereket vagy murvával. A hatalmas, mesterséges tavakban – amelyekbe éjjel-nappal zubog bele az erősen klór szagú víz – tápláló növényzet nincs, mivel itt minden mesterséges. Persze az örökzöld növényzet, nem tudom, mennyire táplálja az itteni madarakat.

Láttam pld. apró, kis mokány verebeket. Minden tiszteletem az övéké. Aztán az utolsó napon egy szarka méretű, sötétbarna színű madárral is találkoztam, amelynek szárnya fekete volt.

Esküszöm, érzékeltem, hogy szomjas volt, de sehogyan sem tudtam megoldani, hogy adjak neki vizet. Rám jellemzően érzékelem, ha valaki vagy valami bármilyen szükségletért esedezik, testi, lelki nyomorultság jellemzi. Szinte érzem, amikor valaki a közelemben éhes, fázik vagy fájnak a csontjai. És ebben az érzésben az a legszomorúbb, amikor nem tudok segíteni annak a valakinek, valaminek a magam módján.

Szóval már a 2. hotelünket – Cosmopolitan – hagytuk el, ami szintén a város szívében található. Ennek a Cosmopolitan Hotel szobának volt egy minden eddiginél érdekesebb ismertető jegye: az erkélyről messze elláttunk, és az óránként látható vizi parádéban gyönyörködhettünk a 29. emeletről. Ezt nevezem pompás élménynek.

Itt már nem olyan, feleslegesen hatalmas területet magába foglaló (a Caesars-ban volt vagy 70-90 négyzetméter a lakhelyünk) szobánk volt, de a kényelemtől itt sem kellett elbúcsúznunk. Viszont akármilyen csatazaj volt kint, mi abból semmit sem észleltünk, mert a hangszigetelés kiváló volt.

Hogy tudjátok, miről regélek, inkább láttatom, milyen lakosztály volt a Caesers Hotelben:

Ám a mostani, 3. hotelünkben, a Hotel D-ben hiába van a szobánk a 34. emeleten, akkora zene-bona zaj ömlik be a szobánkba, hogy úgy érezzük magunkat, amikor lefekszünk, mintha egy hatalmas hangár egyik sarkában ágyaztak volna meg. A hangár ellenkező felében viszont egy tajtékozó, örjöngő, narkótikumtól fetrengő együttes bömböltetné az összes hangszerét egyszerre. Az első éjszaka arra ébredtem hajnali 2-kor: „Jé, csend van!” Igaz, én mindig olyan fáradt voltam és vagyok, hogy még azt a híres, kényeskedő stílusomat is sutba dobom, ami azt jelenti, hogy még a fű növésének a zaját is meghallom.

Tehát ahogy távolodunk a központtól, erre a növényzet gyérüléséből is következtethetünk. Csak a hotelek közvetlen közelében bukkanhatunk zöld óázisokra. Bár igaz, most ennek nincs jelentősége, hiszen a hőmérséklet 16-23 fok között ingadozik. (Otthon ugyanezen időben – november vége felé – +5 fok körüli a hőmérséklet és szűrke nappalok a jellemzőek.)

Este még hűvösebb van természetesen. Ám amikor a sivatagi hőség leteríti a várost, akkor nem mindegy, hogy mennyi zöld terület ellensúlyozza a letaglózó meleget.

A fiam azt mondja, hogy kritikus mivoltomból kiindulva, jó lennék minőségellenőrnek, mert én a legapróbb hibát is észreveszem. És van ebben valami!

Szóval, ha hotelekről beszélünk, nálam mik lehetnek a legfontosabb szempontok? Legelső: az ágy kényelmes legyen, a takaró ésszerű, és gondoljanak azokra is, akik még plusz takarót is szeretnének használni.

Itt, Amerikában pedig a „hagyma” takarók a jellemzőek. Ez azt jelenti, hogy az alap egy óriási lepedő, azon pedig hasonló méretű, óriási vékony takaró, majd ezen is egy óriási lepedő. Garantált: hajnalra az ember úgy összegabalyodik, hogy simán belepusztul a méregbe. Ki az a pihent agyú, aki ezt a rendszert kitalálta?

Most már mindent bele! Ami a szívemen, az a számon. Bizony, a praktikus tisztálkodás szintén az elsők között szerepel nálam. A három hotel közül a legutolsóban – a legolcsóbban – tapasztaltam, hogy a zuhany rózsája pont a testet vette célba, és aránylag nem egy órás tanulmányozás után jöttem rá vagy már az utolsó napon, miképpen tudom a nekem legmegfelelőbb hőmérsékletű vízet elővarázsolni. A kézi tusolót viszont mindenütt hiányoltam. (Ez a negatív élmény komoly honvágyat keltett bennem…) Szóval, a Hotel-D vitte el a pálmát a tus-dráma témában.

És szintén igen fontos, hogy ne keljen „élveznem” a szomszédaim hangoskodását, ajtócsapkodásának a zaját, kellő védelmet kapjak a jól hangszigetelt falak és ablakok jóvoltából.

Ha ezen szempontokat kipipálhatom, a többi hiányosság fölött már szemet húnyok.

Na, most egy kicsit megnyugodtam, hogy kiírhattam magamból az észrevételeimet. Viszont ígérem nektek, hogy többet már nem csérogok, csak frissítő dolgokkal jövök nektek a napokban!

Búcsúzóul pedig a kedvenc hotelem, a Caesars Hotelem csilivili fürdőszobájából kívánok nektek jó éjszakát: