Álom Manók és társai (47.) Száműzetésből ki…

Jellemző a mostani lelki állapotomra, hogy sikerült likvidálnom a beköszöntő szövegemet, ami tényleg fontos.

A Face kitalálta, hogy vírusos a fiókom, pedig szuperul működött, semmit nem „küldözgettem” az ismerőseimnek stb. És ez az áldatlan állapot egy hétig tartott. Kb. két-három hetente kitalálnak valamit, miért kell felszívódnom a Facebook fiókomból.

Számüzetésemet a másik fiókomban vészelem át.

Na, látjátok! Ez az igazi relaxáció. Sz@arni a világra! Tőletek aztán felfordulhat bárki!

 

Egész idáig olyan lelkes voltam.

 

Ezt a kalapot minden zokszó nélkül elfogadnám. Pont illene hozzám!

 

kalap áttetsző

 

Kedvenc kis pacim tánclépései hátrafelé. Meg kell zabálni! A másik pedig a kövek mögül hitetlenkedve figyeli, és azt gondolja magában: „elment az esze ennek a liliputinak?”

 

 

Nem hiszem, hogy mindent értenünk és elemeire szétcincálva kell tudnunk, mitől is létezik. Elég ha van, mint pld. ez a gif:

 

 

Én szeretem az esetlen gifeket is, mint pld. ezt. Olyan rút kiskacsaféle:

 

Egy kicsit ugyan előre rohanok az időben, mert itt már a nyári örömök kellős közepébe kerülünk, de nem baj. Eddzük a lelkünket, testünket. Lesz még feltámadás!

Gyerünk gyorsan bárhová!

Ha volt már ez a zene, akkor legalább jobban belevésődik lelki barázdáitokba. Én nagyon szeretem:

A békák békája, íme! Hát, nem cuki?

Boldog szülinapot, akinek éppen ma van születésnapja:

 

Kedvenceim egyike:

Ehhez a gifhez éppen most írom harmadjára a szöveget. Már belefáradtam. Próbáljátok elképzelni, hogy valami igen szellemeset írtam ide. Már ez is nagy erőfeszítésembe tellett!

Magamnak kedveskedem ezzel a virággal, mely Libik Mónikától származik:

Nem egy nagy ötlet, de jó:

Ez a nőci attól csillog, hogy a lelkét ápolják, nem érzi, hogy érzéketlen fatuskókkal van körülvéve:

A mókusok mindig kiszimatolják, ha valami klassz van a levegőben:

 

És egész hétvégén ráértek arra, amihez kedvetek van:

 

 

piros-macsekkal

Az Álom Manók és társaik sorozat részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)

Aztán gondoltam egyet:

az Álom Manó és társainak az elődje a SZÖSZI-NET. Igen, az elődje, de menet közben jöttem rá, hogy a Szöszi-NET – ha jól értelmezem saját magam – egy bizonyos témakörben születik meg, egy sztori köré gyűlve, míg az Álom Manó sorozat apró sziporkák felfűzéséből áll össze.

Nem lennék igazságos, ha ezeket hagynám veszendőbe. Tehát a Szöszi-NET részei:
(itt kezdtem bontogatni szárnyaimat)
 
4. rész (Ki kit figyel?) 

 9. rész (Emberi kapcsolatok és más egyéb)

10. rész (A fiatal halász is kiveti hálóját

11. rész (Titkos szeglet az üzenetek között

12. rész (Játszani a szavakkal…

13. rész (Csak legyen már vége

14. rész (A porszívás rejtelmei

15. rész (Húsvéti medvehagyma vadászat

16. rész (Szöszi-net Reggeli cviki puszi)

17. rész (Facebook leckék kezdőknek és haladóknak

18. rész (Facebook leckék avagy Már megint mi van?

19. rész (Fő a frissesség!) 

20. rész (Öntsünk tiszta vizet a pohárba avagy csak minden HIT KÉRDÉSE) 

21. rész (Popi és a kutya kozmetika)

22. rész (Tükröm, tükröm, mondd meg nekem…) 

23. rész (Vegyél tőlem szeretetet) 

24. rész (Már csak azért is) 

25. rész (Az ismeretlen jótevő avagy HOL AZ A GOMB?)

26. rész  Miért olyan bonyolult minden, avagy hol a papucsom? 

27. rész (Karácsony) 

28. rész (Reggeli cviki puszi)

 

terített asztalnál

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megtehetitek:  https://simonmara.com

Cikkajánló

4 thoughts on “Álom Manók és társai (47.) Száműzetésből ki…

  1. Superb blog you have here but I was curious about if you knew of any community forums that cover the same topics talked about here? I’d really love to be a part of online community where I can get opinions from other experienced people that share the same interest. If you have any recommendations, please let me know. Appreciate it!

    1. The situation is this: I am a writer, a poet, a journalist. I’m terribly interested in every moment of life, people. Of course, we can express ourselves in many ways, I can express myself in writing and pictorially, which can even entertain and make others think – hopefully. Unfortunately, I don’t know a platform you’re talking about and it needs to be somewhere, but I don’t know where it is where bloggers discuss their stuff. If you know that, let me know and I’ll go there.
      Best regards: Mara Simon

  2. Good blog! I really love how it is easy on my eyes and the data are well written. I am wondering how I might be notified when a new post has been made. I’ve subscribed to your RSS feed which must do the trick! Have a nice day!

  3. Nice post. I learn one thing more difficult on totally different blogs everyday. It is going to always be stimulating to learn content material from other writers and apply just a little something from their store. I’d choose to make use of some with the content material on my weblog whether or not you don’t mind. Natually I’ll give you a hyperlink in your net blog. Thanks for sharing.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük