Felemelő érzés ismét veletek lenni egy kis időre!
Gondolkodjatok el, melyek azok a dolgok, szituációk, amelyek maguktól oldódnak meg. Egy példa: fasírtot készítettem, és most kivételesen száraz zsemlét – természetesen beáztatva – adtam hozzá a darált húshoz, ám kimondottan rossz állagú fasírtot sikerült a kezem közül az asztalra tennem.
Laci ilyenkor elemében érzi magát, és szokásának megfelelően teljes mellbedobással kezdett el kritizálni. Elmondtam 2x, mit gondolok. Láttam, semmit nem változtatott az ellenséges magatartásán, ekkor ráhagytam a páromra, hogy mondjon, gondoljon bármit, amit csak akar. S mivel egyedül maradt a porondon, abbahagyta…
Jó kis, hűs ruha! Testhez álló! Tényleg, mit szólt volna egy ilyen szereléshez? Szerintem még azt is elfelejtette volna, hogy mi volt ebédre!
Ez a kis zene talán még a blog megnézése végéig is kitart. Akkora dallama, üteme van, hogy nem bánja az ember a kezdeti botladozásait.
Nemcsak a kutyák szeretik a pizzát!
Szeretem, amikor az értelem szikrája csillan meg a másik arcán:
Fantázia világa a gifek szárnyán.
Valóban?
Ez olyankor következhet be, amikor teljesen feladom a küzdelmet:
Szívvel-lélekkel:
Ezekben a percekben annyi bombázót hozott elém a net, hogy nem győzöm a fejem kapkodni:
Pontosan így néztem ki, mint amikor pár nappal ezelőtt elhatároztam, hogy egy kicsit belehúzok a kertészkedésbe. Délután 6-kor elkezdtem, és fél 9-ig meg nem álltam.
És Te mibe húztál bele?
Így könnyű! Csak az a lényeg, hogy senki ne kerüljön az útjába!
Pulzáló világunkban…
Na, és ha már itt tartunk… Hol is?
A gyűrűk úrnője:
Szexi baby, és annyira, de annyira szép!
A nagy rohanásnak aztán sírás lesz a vége!
Már a nyulakban sem lehet bízni. Eddig csak macskákkal láttam ilyen videót, ahol a vécé papírt egy az egyben leszedték. Mindig tudtam, hogy zűrös világban élünk.
Egy opárt labirintus. Ha ezt Vasarely Viktor megélhette volna!
Lassan éjfél. Huncutságaitokat dobjátok a sutba, és feküdjetek le. Elég egy szál lepedő is takaróként!
Örökbe adom ezt a ventilátort, én ki nem állhatom:
Szép álmokat!
Jó éjszakát, kedves Gyerekek!
Az Álom Manók és társaik előző részeit itt olvashatjátok el:
rész (Cuki Mukika)2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)
3. rész(A kis csontzabálók)
4. rész (Az eszes angolok)
5. rész (Mindenki tetszeni akar)
6. rész (Zacskó szőlőcukor)
7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)
8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)
9. rész (Rózsákkal)
10. rész (Game over!)
11. rész (Mi pihentet többek között?)
12. rész (Habcsók szenvedély)
13. rész (A tökéletes tökéletlen)
14. rész (Vonulni tudni kell)
15. rész (Kik a szószátyárok?)
16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)
17. rész (Ki az öntörvényű?)
18. rész (Milyen is az ember?)
19. rész (A pöpec kis katicabogár)
20. rész (Fejcserés támadás)
21. rész (Kis muffurcka útnak indul)
22. rész (A kis mocsok telehold)
23. rész (A felemelő „gödör”)
24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim)
25. rész (Milyen a sodró szerelem?)
26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”)
27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár”
28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”)
29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!)
30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok!
31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!)
32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny)
33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok)
34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…)
35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel)
36. részt itt olvashatjátok el (Lelkem egy kicsit bent reked…)
37. részt itt olvashatjátok el (Aki másnak vermet ás…)
38. részt itt olvashatjátok el: (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…)
39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?)
40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!)
41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint)
42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)
43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.)
44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony)
45. részt itt olvashatjátok el (Még a saját szemének sem…)
46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)
47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…)
48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!)
49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…)
50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió)
51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök)
52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)
53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe)
54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)
55. részt itt olvashatjátok el (Most már pizsire vetköződöm!)
56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr)
57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!)
58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)
59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!)
És ha barangolni akarsz blogom lankáin,
Megtehetitek: https://simonmara.com
I delight in, result in I discovered just what I was taking a look for. You’ve ended my 4 day long hunt! God Bless you man. Have a great day. Bye