Álom Manók és társaik (57.) Ma végre jó a kedvem!

Már egy kicsit jobban érzem magamat pár napja. Úgy néz ki életbe maradok. Az ellenségeim ne reménykedjenek abban, hogy feldobom a prakkerom.

Bár eddig is hétágra sütött a nap, de nem tudtam élvezni sem a napsütést, sem a madarak gondtalan csivittelését, sem kutyáim virgoncságát. Hiába, ha valaki nem egészséges, semmi nem az igazi… (El ne kiabáljam, a blogom is hibátlanul működik!)

Jó hangulata van az alábbi számnak, rögtön beleszerettem. Nincs túlcifrázva, és mégis minden megvan benne, amitől az embernek megjön az életkedve:

Bár ez a gif igen drámai hangvételű, de mégis megfogott, pedig nem vagyok ramaty állapotban egyáltalán. Remélem, Ti sem!

 

Imádom a régi világot felelevenítő fotókat és mozgó képeket:

A víz az élet! Itt szívesen csónakáznék!

Na, és az elmaradhatatlan táncosnőnk:

Hattyút utánzó mozgó képköltemény:

Tudom, hogy ilyen gif egyeseknél kiveri a biztosítékot, de csak egyeseknél. Én a 2-esekhez tartozom.

Mennyire imádom a tánc minden formáját. Egy profi hastáncosnő még engem is el tud bűvölni. Csak félre ne értse valaki. Ha mégis, akkor úgy kell neki!

A technika egyre jobb és jobb produktummal áll elő, a régiek pedig hamar elavulnak, dobhatjuk azokat a kukába.

Szeretem a kutyákat…

A romantika útvesztőiben:

Egy kis romantikától telített esti búcsú:

Nagy szüksége van minden kis és nagy városnak, emberi településnek jó angyalokra, akik megvédenek bennünket az ártó szellemektől.

Szép álmokat:

Az Álom Manók és társaik részeit itt olvashatjátok el:

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

piros-macsekkal

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr)

Aztán gondoltam egyet:

az Álom Manó és társainak az elődje a SZÖSZI-NET. Igen, az elődje, de menet közben jöttem rá, hogy a Szöszi-NET – ha jól értelmezem saját magam – egy bizonyos témakörben születik meg, egy sztori köré gyűlve, míg az Álom Manó sorozat apró sziporkák felfűzéséből áll össze.

Nem lennék igazságos, ha ezeket hagynám veszendőbe. Tehát a Szöszi-NET részei:
(itt kezdtem bontogatni szárnyaimat)
 
4. rész (Ki kit figyel?) 

 9. rész (Emberi kapcsolatok és más egyéb)

10. rész (A fiatal halász is kiveti hálóját

11. rész (Titkos szeglet az üzenetek között

12. rész (Játszani a szavakkal…

13. rész (Csak legyen már vége

14. rész (A porszívás rejtelmei

15. rész (Húsvéti medvehagyma vadászat

16. rész (Szöszi-net Reggeli cviki puszi)

17. rész (Facebook leckék kezdőknek és haladóknak

18. rész (Facebook leckék avagy Már megint mi van?

19. rész (Fő a frissesség!) 

20. rész (Öntsünk tiszta vizet a pohárba avagy csak minden HIT KÉRDÉSE) 

21. rész (Popi és a kutya kozmetika)

22. rész (Tükröm, tükröm, mondd meg nekem…) 

23. rész (Vegyél tőlem szeretetet) 

24. rész (Már csak azért is) 

25. rész (Az ismeretlen jótevő avagy HOL AZ A GOMB?)

26. rész  Miért olyan bonyolult minden, avagy hol a papucsom? 

27. rész (Karácsony) 

28. rész (Reggeli cviki puszi)

 

terített asztalnál

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megtehetitek:  https://simonmara.com

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük