Szöszi-NET (47.) Aktuális életérzés – mégha nem is bombasztikus cím

(Patrick Bugattinak köszönhetem a beköszöntő képet, akinek rengeteg jó megosztását élvezhetem a Facebook-on, és hálából igazán szuper kommentekkel látom el ennek fejében. Nem vagyok önző soha sem! Ha tudunk, okozzunk örömet másoknak.)

Mostanában mélyértelműen hallgatok. Mélyeket, hosszan. Ennek az oka pedig az, hogy valami foglalkoztat, mely bennem munkál. Előbb-utóbb a gondolatokkal és érzésekkel telített, zűrös áradatot a kavicsos szűrő berendezésem megszűri, de addig… Sok viz folyik le még a Dunán!

Természetesen jól kiszúrhatnám a szemeteket egy ilyen általánossággal is, de nem teszem. Napjainkban, heteinkben, hónapjainkban, és főleg az enyémben két dolog foglalkoztat: a fogászat – ezt már vázoltam nektek az előző blogomban -, a másik pedig a már rég beígért regény. Ez a regény pedig a regények regénye lesz. Tudom, teljes bizonyossággal állíthatom.

Még a Facebook-on is csak időnként tünök fel, akkor meg próbálom kedvenc ismerőseimnek a dolgait lájkolni, kommentelni, de már magamra nem jut erőm, időm, idegem. Nem beszélve arról, hogy időnként feltűnnek mindenféle érdekes “elemek”, akik el kezdenek udvarolni. Persze tudjátok, hogy ennek mi a vége! Még szép, lapátra velük!

Ez a videó azért tetszik, mert speciális divat-összeállítással fűszerezték, ez nekem halmozott öröm forrása, és hihetetlenül lazít! Remélem, nektek is tetszik!!!

Így fogok kinézni, amikor rendezem soraimat. Pontosan így! Jó, a hajamat nem növesztem meg ezért!

 

Ez csak had-elterő gif. Aki felszínesen közelít meg engem, annak úgy kell, ha rögtön az első csapdában megbotlik, és ott marad.

A napokban találkoztam egy irtó unalmas nőcivel. Nevezzük Zsuzsának, mindegy. Őt már évek óta ismerem, de sosem gondoltam bele, mennyire unalmas.

Átmentem hozzá, sütött a nap, de mi a túl-árnyékos teraszon beszélgettünk a nagy semmiről. Javasoltam, hogy menjünk már az éltető napra ki. Ekkor már langyos napsugár aranyozta be a fákat, hiszen késő délután volt. Nem, nem volt hajlandó a székét arrébb tenni az én kedvemért sem.

És valahogy rádöbbentem, hogy ez a hatvan év körüli nő nem szól semmiről. Ez a Heuréka érzés mellen taszított piszkosul. Jó, nemrégen halt meg édesanyja 96 éves korában. Emlékszem, mikor még élt, mennyire fárasztotta, hogy állandó ellátásra szorult a mamája, és a családból senki sem vállalta fel ezt a tevékenységet. De mint Zsuzsa is mondta, most, hogy meghalt édesanyja, gyakorlatilag rá kellett jönnie, hogy nincs semmiféle olyan dolog, ami őt lebilincselné. Nem szeret főzni, nem is főz. Ezt a férje látja el. Nem szeret kertészkedni, nem is kertészkedik. Ezt férje műveli nagy-nagy gonddal. És így tovább, és így tovább. Ő csak cigeratát szívja egymás után… Őt pedig (a legapróbb csontjait is bele értve) maga, az Élet tömi bele hatalmas nagy pipájába, mint fanyarkás dohányt. 

Megfogadtam magamban, hogy nem megyek többet át önként beszélgetni, csak ha talicskán megkötözve visznek oda. Nem vagyok hajlandó nihilistákkal egy levegőt szívni!

Nem beszélve arról, hogy mondjuk elkezdek értelmesen foglalkozni a blogommal, pld. átnyálazni a hozzászólásokat, ill. ellenőrizni, hogy minden rendben van-e, de ekkor lelkiismeret-furdalásom támad, hogy tényleg ezzel kell az időmet tölteni?

Ekkor pánikhangulat kerít hatalmába, és inkább elmegyek a kutyákkal sétálni vagy átmegyek Gizikéhez, hogy megnézzem, mi van vele. Íme életvidám Dönci kutyája, akit később befogadtunk, és saját, szeretett ebként tartottunk:

 

Tudom, nem kerek ez a blog, de léteznek ovális alakú cipők is, nemcsak kerekek.

 

A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN  is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük