Szöszi-NET (45.) A biztosító még csak nem is dünnyög!

“Nekünk találkozni kellett…”

Pár héttel ezelőtt – precízen: 2017.04.17-én – az esti órákban belém jött egy igen szimpatikus fiatalember, mármint az autómba, hátulról.

Az ügy pikantériája, hogy semmi forgalom nem volt, csak mi kolbászoltunk a sötét úton, Szigetújfalút és Szigetszentmiklóst összekötő közúton.

Normális, 70-es sebességgel poroszkáltam, és hirtelen egy valami vagy valaki körvonala bontakozott ki az én sávomban, előttem, amely, vagy aki az úton hevert keresztben. Hirtelen azt hittem, hogy az egy részeg ember. Persze ahogy közelebb értem, már zsáknak véltem. Ám nem tudtam, mi van a zsákban. Még az is eszembe jutott – milyen az ember? -, hátha csecsemőt tettek a zsákba! Pedig nem szoktam nézni híradót, a híreket messze kerülöm.

Szóval fékeztem, és ez a fiatalember – akivel, úgy látszik, randevúznom kellett a sötétben -, pedig simán belém jött. Ekkor csendült fel a “Nekünk találkozni kellett, Te meg én…” nóta.

 

Szerencsére a fiatalember – István – rendőrt hívott telefonon, mert azt gondalta (a kis naív), hogy ő vétlen ebben a szituációban. Persze a helyszínelő rendőr szépen helyre tette, miközben egy árva szót nem szóltam – tőlem szokatlan módon.

Egy órát szarakodtunk a zimankó hidegben. Épp edzésről mentem haza, és pechemre meg akartam látogatni egyik kedvenc barátnőmet, Majácskát Szigetszentmiklóson. Mennyivel rózsásabb hangulatban lettem volna, ha inkább vele beszélgetek egy órán keresztül, mint ott vajúdunk agyon gémberedett végtagokkal, hosszú időn keresztül a káresemény taglalásában.

Szóval minden ok. A kárfelmérő szakember négy nap múlva kijött hozzánk, ám a biztosító nem moccan, pedig már két hét legalább eltelt.

Ma írtam egy szerelmetes levelet, hogy csipkedjék magukat, remélem, sikerül felcihelődniük tetszhalott állapotukból:

“T. Biztosító!
Már hetekkel ezelőtt megtörtént a kárfelvétel, vagyis Önök megkaphatták aznap az adatokat! Ehhez képest hatalmas sötétség nehezedik még mindig rám. Autó nincs, és úgy érzem magam, mintha az űrbe lőttek volna ki. Jó, ott nem kell autó! Ez igaz! Itt viszont, a Földön annál inkább, mivel jelenleg én Ráckevén élek, és az ügyeimet pedig Pesten kell intéznem.
Mindennek a tetejében lumbacho gyötör, és tömegközlekedési eszközökkel megspékelve ez a sztori – testvérek között is – maga az iszonyat.
 
Szedjék összeg magukat, és bólintsanak már valamelyik befejezési variációra, mert ennél tisztább üggyel már régen találkoztak. Lehet, hogy ez hatott önökre, mintha ópiumot szívtak volna London valamelyik, emberekkel zsúfolt terén?
 
Kérem, agyonstrapált mivoltomra való tekintettel és önökbe vetett, igen gyér hitemnek a megerősítése végett, fejezzék be a művet.
 
Nem mellesleg, én is dolgoztam kemény tíz évet biztosítónál, de nálam mindig az ügyfél volt az első, ezért is ajánlottak mindig az én drága ügyfeleim. Gondolom, Önök is tudják, mi az a fogalom: “ajánlás”…”

A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN  is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük