Álom Manók és társai (110.) Piroska betévedt a gifek erdejébe

A beköszöntő gifbe rögtön beleszerettem. Nem tehetek róla, de a képi megfogalmazása szíven ütött. (És milyen érdekes, pár hét múlva már nem láttam olyan nagyszerűnek. Tehát kiszerettem belőle, de tartom magamat az első benyomásomhoz.)

Ez a gif pedig csodálatos, amikor két ember találkozik. Bár ez már több, mint találkozás, ez már átsiklás és egyúttal teljes kisiklás is :

 

Ezekben a szűrke tónusú napokban minden picurka napfényre szükségünk van:

 

Ez a vidó tökéletesen passzol bármelyik Álom Manó blogomhoz, mivel az „enyhe” őrültségi szintet eléri, sőt, meghaladja. Ennek következtében elégedett vagyok végre – pár percig legalább:

Egy kis tengerparti örömök – késő esti szivárvánnyal fűszerezve:

A fenti képen levő édes, kis házikó egyik lakója ő:

Jó éjt! – megfogalmazása egyszerűen, de annál kedvesebben!

És akkor egyszer csak elém került váratlanul a Piroska! De hogy a csodába történt? Ja, hogy én az Álom Manók birodalmában járok, tehát itt minden megtörténhet:

Ő most egy személyben a Piroska is meg a farkas is…Már kezdek fáradni.

És itt már Piroska beleőszült a farkassal való harcba, ami – valljuk meg őszintén – nem is csoda:

Piroska az erdőben való bolyongása közben felcseperedett. Ha van esze, elvándorol egy másik mesébe, egy kevésbé veszélyesbe. Nem akarok azonban tanácsokat osztogatni, mert rájöttem, hogy kéretlenül senkit sem ajándékozok meg éleslátásommal:

Egyébként még mindig nem dohányzom. Tavaly november 7. óta egy szálat sem szívtam el. Erről a gifről jut az eszembe:

Ha behunyod szeme – miután jól végig tanulmányoztad ezt a gifet – a tiéd lehet, neked adom:

Hej, Lányok, Asszonyok! Szerencse kell az életben-maradáshoz! Most nagyon el vagytok kényeztetve a szebbnél szebb gifekkel:

Nemes egyszerűségű rózsa! Szeretem, rögtön az első látásra!

 

Kellő kifárasztás után pihentető álmokat kívánok a legifjabb Álom Manó személyében:

 

Tudtam, hogy még a lefekvés közelében sem vagytok!

 

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

 

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr) 

57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 

58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)

59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 

60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 

61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 

62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság)

63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 

64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 

65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)  

66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 

67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 

68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 

70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 

71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam)

Aztán gondoltam egyet:

72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?) 

73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők) 

74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!) 

75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!) 

76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában) 

77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?) 

78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály) 

79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!) 

80. részt itt olvashatjátok el (Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?) 

81. részt itt olvashatjátok el (Hogyan kell vonulnunk az élet országútján?) 

82. részt itt olvashatjátok el (Kettősség az aranyhal szemszögéből) 

83. részt itt olvashatjátok el (Tünci kaparófája) 

84. részt itt olvashatjátok el (Egy kicsit mindig szerelmesnek kell lenni…)

85. részt itt olvashatjátok el („Egy csók a hóban”) 

86. részt itt olvashatjátok el (Egy kanál vízben…)

87. részt itt olvashatjátok el (Mindhalálig tangó)

88. részt itt olvashatjátok el (Vízterápia) 

89. részt itt olvashatjátok el (Oppárdon) 

90. részt itt olvashatjátok el (Jujj, mindjárt elérkezünk a 100. részhez!) 

91. részt itt olvashatjátok el (Mert megérdemlem) 

92. részt itt olvashatjátok el (Bal lábbal keltek fel, az a baj!) 

93. részt itt olvashatjátok el (Nyári frissítő) 

94. részt itt olvashatjátok el (A vécétisztítás rejtelmei) 

95. részt itt olvashatjátok el (Jajj, az a bűnös éjszakai evés!)

96. részt itt olvashatjátok el (Bagoly mondja verébnek) 

97. részt itt olvashatjátok el (Holnap is nap lesz!) 

98. részt itt olvashatjátok el (Fogorvosnál tátottam a szám) 

99. részt itt olvashatjátok el (Mindennek eljön a maga ideje)

100. részt itt olvashatjátok el (Dögös bige)

101. részt itt olvashatjátok el (Egy vonatra szállni)

102. részt itt olvashatjátok el (Bepillantás a macskatartás rejtelmeibe)

103. részt itt olvashatjátok el (Szerelem első fogásra)

104. részt itt olvashatjátok el (Ma a végletek embere vagyok)

105. részt itt olvashatjátok el (A sorminta folytatódik)

106. részt itt olvashatjátok el (De jó, hogy nem lettem hastáncosnő!)

107. részt itt olvashatjátok el (Új évi fogadalmak)

108. részt itt olvashatjátok el (Kellenek a kaukktojások)

109. részt itt olvashatjátok el (Mihaszna dolgok)

marasimo@gmail.com

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted

INSTAGRAM: simonmara54

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük