Álom Manók és társai (92.) Ha bal lábbal keltek fel, az a baj!

 

Merő büszkeségből elengedünk olyan embereket, akik örömet tudtak okozni, és megmaradnak a holt unalmasak örök mementóul. (Blogkezdésnek nem is rossz!)

Ezek az Álom Manók rossz lábbal keltek fel! Ez lehet a bökkenő!

 

 

Mindig arra kellett rájönnöm, hogy mennyire csípem a sárkányokat. Csak tudnám, hogy miért? Ez a gif energiatakarékosra sikerült. Csak azért, mert a fantáziátokat próbálja jobb belátásra bírni: dolgoztassátok, és meglátjátok, az eredmény nem marad el.

 

 

Ennek a kézfej tulajdonosának nem csak a szeme lát másnak a veséjébe, hanem még a tenyere is. Amikor pénzt kap, nem viszket a tenyere, mint másnak, hanem leolvassa egy pillanat alatt, ténylegesen mennyi pénzt nyomtak a markába. A lelkével viszont semmit nem lát. Semmit – ahogy mondom.

 

 

 

Emlékeztek az „Óvakodjatok a törpétől” című, nagyszerű filmre, a videó zenéje ez. Igazán szellemesen összehozták:

Én is:

 

Ez a gif nagyon édes, mert szexisre akarták venni a figurát, ám nekem rögtön az jutott az eszembe, hogy ennek a nőnek sürgősen vécére kell mennie.

 

 

Igen, tűzön-vízen át a szerelmével akar lenni, ha hívja őt a hőn szeretett nő:

 

 

Hoppá, hoppá, és hol a kis cuki falat?

 

 

Beindult a dinnye szezon!

 

 

Vajon mással is megtörténik, nem csak ezzel a lőfegyverrel? Jó lesz vigyázni ezzel az ürgével:

 

 

Ezért a nőért mit meg nem tennének a férfiak egészen addig…

 

 

Iván, Ivánovics, Szipi-Szipirintyo, Guzmi-Guzmicsevics – ez volt az első fekete macskám neve. Azoknak súgok, akik problémáznak, miképpen szólítsák újonnan beszerzett nacskájukat, hi-hi-hi!

 

Tudom, hogy nekem van igazam, és mégis hanyatt esek simán:

Mostanában ennyire meleg van itthon:

Mint általában, a piros autók kimondottan önzőek. Nézzétek meg! Ez az út vagy híd csak egyedül neki van kiépítve!

 

Hallod? Ezek a felnőttek annyira furcsák! Hi-hi-hi!”

 

 

„Igaz, én nem piros autóban utazom, de azért nekem itt is nagyon jó.”

 

 

Piros autó? A szívem hangosabban dobog!

 

 

Mindenki nyugodjon le! Nincs több piros autó! Én vittem el az utolsó darabot az autószalonból.

 

 

Vagy TE, vagy pedig én kapom, vagy pedig nincs is megtöltve!

 

 

A fentiektől függetlenül, ha távolabb megyünk a város zajától, meglepő élményben részesülhetünk:

 

Itt, a világ végén, ahol ez az egyetlen szélmalom működik, nagy szél lehet még éjszaka is…

 

 

Semmivel ne törődjetek! Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

 

piros-macsekkal

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr) 

57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 

58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)

59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 

60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 

61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 

62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság)

63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 

64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 

65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)  

66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 

67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 

68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 

70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 

71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam)

Aztán gondoltam egyet:

72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?) 

73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők) 

74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!) 

75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!) 

76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában) 

77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?) 

78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály) 

79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!) 

80. részt itt olvashatjátok el (Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?) 

81. részt itt olvashatjátok el (Hogyan kell vonulnunk az élet országútján?) 

82. részt itt olvashatjátok el (Kettősség az aranyhal szemszögéből) 

83. részt itt olvashatjátok el (Tünci kaparófája) 

84. részt itt olvashatjátok el (Egy kicsit mindig szerelmesnek kell lenni…)

85. részt itt olvashatjátok el („Egy csók a hóban”) 

86. részt itt olvashatjátok el (Egy kanál vízben…)

87. részt itt olvashatjátok el (Mindhalálig tangó)

88. részt itt olvashatjátok el (Vízterápia) 

89. részt itt olvashatjátok el (Oppárdon) 

90. részt itt olvashatjátok el (Jujj, mindjárt elérkezünk a 100. részhez!) 

91. részt itt olvashatjátok el (Mert megérdemlem)

az Álom Manó és társainak az elődje a SZÖSZI-NET. Igen, az elődje, de menet közben jöttem rá, hogy a Szöszi-NET – ha jól értelmezem saját magam – egy bizonyos témakörben születik meg, egy sztori köré gyűlve, míg az Álom Manó sorozat apró sziporkák felfűzéséből áll össze.

Nem lennék igazságos, ha ezeket hagynám veszendőbe. Tehát a Szöszi-NET részei:
(itt kezdtem bontogatni szárnyaimat)
4. rész (Ki kit figyel?) 
5. rész (Néni kérem…) 
7. rész (Popi kereket old) 

 9. rész (Emberi kapcsolatok és más egyéb)

10. rész (A fiatal halász is kiveti hálóját

11. rész (Titkos szeglet az üzenetek között

12. rész (Játszani a szavakkal…

13. rész (Csak legyen már vége

14. rész (A porszívás rejtelmei

15. rész (Húsvéti medvehagyma vadászat

16. rész (Szöszi-net Reggeli cviki puszi)

17. rész (Facebook leckék kezdőknek és haladóknak

18. rész (Facebook leckék avagy Már megint mi van?

19. rész (Fő a frissesség!) 

20. rész (Öntsünk tiszta vizet a pohárba avagy csak minden HIT KÉRDÉSE) 

21. rész (Popi és a kutya kozmetika)

22. rész (Tükröm, tükröm, mondd meg nekem…) 

23. rész (Vegyél tőlem szeretetet) 

24. rész (Már csak azért is) 

25. rész (Az ismeretlen jótevő avagy HOL AZ A GOMB?)

26. rész  Miért olyan bonyolult minden, avagy hol a papucsom? 

27. rész (Karácsony) 

28. rész (Reggeli cviki puszi) 

29. rész (A boldogság belső munka) 

30. rész (Frázis-puffogtatók előre!) 

31. rész (Drága, jó Juliska néni!) 

32. rész (Madár távlatból, vagy legyél zizi!) 

33. rész („Lehetséges kéretlen tartalom” 

34. rész (Van benne valami, csak tudnám, hogy mi?) 

35. rész (Kitalálom, hogy mit ne írjál) 

36. rész (Rám jár a rúd) 

44.  rész (Széllel szemben nem jó…) 

45. rész (A biztosító még csak nem is dünnyög!) 

46. rész (Popi jó kislány lett) 

47. rész (Aktuális életérzés – mégha nem is bombasztikus cím) 

48. rész (Akkor menjünk úszni!) 

49. rész (Hogyan szeressétek magatokat?) 

50. rész (24 órás pornó csatorna) 

51. rész (Szilveszteri buli a Kis-Dunán) 

52. (Szemét egy sztori)

marasimo@gmail.com

És ha barangolni akarsz blogom lankáin,

megteheted itt:

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds