Begazolok!

Gyerekek, egyre inkább szent meggyőződésem az alábbi! El kell lesni a nagyoktól! Na, és ki a legnagyobb? A jó Istenen kívül! Hiszen ő teremtett mindent!

A természet! Mely állandóan morzézik felénk. Küldi jeleit, csak a kódokat meg kell fejteni.

Állandó harcot folytatok a gazokkal. Különösen így május-június tájékán. Harcolok velük, és közben szidom a fel- s lemenő ágát, akinek kell!

Ha kell a termés, irtsd a gazt! Világos üzenet. Meg kell harcolni a te zöldségedért, epredért, málnádért! Ásóval, kapával, tíz körömmel.

Ezt átültetem az üzleti életre, a párkapcsolatokra, és megkapjuk a magvas választ arra a kérdésre, feladjuk-e álmainkat vagy nem!

Add fel az álmaidat, dobd el az ásódat, a nyeső ollódat. Várj ölbe tett kézzel pár napig, és nézd meg, mennyire melengető összképet kapsz a kertedről. Tehát ha elhatároztad, hogy álmaidat megvalósítod, akkor számíthatsz a gazok jelenlétére is. Sőt, csak azok jelenlétére.

 

A füvet is gyomlálni kell! Ezt férjem egyszerűen nem veszi tudomásul, és gyakran szinte életveszélybe kerülök, amikor látja, hogy éppen égnek emelt fenékkel húzogatom ki a szemét gazokat, amelyek elveszik a fűtől az életteret, aztán legyilkolják! Esküszöm! Több ízben szinte el kellett menekülnöm Laci elől, nehogy lekeverjen egy maflást nekem. Mert ő csak a pillanatnyi fekete foltot látja, ahonnan kivarázsoltam a gazt. A jövőbe már kevésbé lát. A jövőbe látás képessége elsősorban a nőkre jellemző.

 

 

És látom, hogy azok a területek, ahol tavaly keservesen hajlongtam, dolgoztam, az izzadságcseppjeimet törölgettem elhomályosult szememből, ott idén már csak tiszta, selymes fű terem. Azzal a párral meg pillanatok alatt elbánok, amelyek mégis csak meg próbálnak kardoskodni ellenem.

Ugyan ez történik, ha belevágsz bármilyen üzleti tevékenységbe. Elején keservesen kell görnyedned, netán izomlázat szerzel be. Megéri azonban! Megtérül erőfeszítésed.

Kérdés: Mennyit érsz magadnak?

Sokat? Keveset? Semennyit?

 

Én magamban a világmindenséget érzem, bennem egy galaxis kering kicsinyített változatban. Meggyőződésem, hogy bennetek is kicsiny galaxisok keringenek, és termelik a tejútrendszereteken a kisebb, majd később az egyre nagyobb sikereket.

Tudjátok! Jó, ha úton vagytok! Üssétek-vágjátok a szemét gazokat!

 

 

(itt kezdtem bontogatni szárnyaimat)
3. rész (A csi
4. rész (Ki kit figyel?) 
5. rész (Néni kérem…) 
7. rész (Popi kereket old) 

 9. rész (Emberi kapcsolatok és más egyéb)

10. rész (A fiatal halász is kiveti hálóját

11. rész (Titkos szeglet az üzenetek között

12. rész (Játszani a szavakkal…

13. rész (Csak legyen már vége

14. rész (A porszívás rejtelmei

15. rész (Húsvéti medvehagyma vadászat

16. rész (Szöszi-net Reggeli cviki puszi)

17. rész (Facebook leckék kezdőknek és haladóknak

18. rész (Facebook leckék avagy Már megint mi van?

19. rész (Fő a frissesség!) 

20. rész (Öntsünk tiszta vizet a pohárba avagy csak minden HIT KÉRDÉSE) 

21. rész (Popi és a kutya kozmetika)

22. rész (Tükröm, tükröm, mondd meg nekem…) 

23. rész (Vegyél tőlem szeretetet) 

24. rész (Már csak azért is) 

25. rész (Az ismeretlen jótevő avagy HOL AZ A GOMB?)

26. rész  Miért olyan bonyolult minden, avagy hol a papucsom? 

27. rész (Karácsony) 

28. rész (Reggeli cviki puszi) 

29. rész (A boldogság belső munka) 

30. rész (Frázis-puffogtatók előre!) 

31. rész (Drága, jó Juliska néni!) 

32. rész (Madár távlatból, vagy legyél zizi!) 

33. rész („Lehetséges kéretlen tartalom” 

34. rész (Van benne valami, csak tudnám, hogy mi?) 

35. rész (Kitalálom, hogy mit ne írjál) 

36. rész (Rám jár a rúd) 

44.  rész (Széllel szemben nem jó…) 

45. rész (A biztosító még csak nem is dünnyög!) 

46. rész (Popi jó kislány lett) 

47. rész (Aktuális életérzés – mégha nem is bombasztikus cím) 

48. rész (Akkor menjünk úszni!) 

49. rész (Hogyan szeressétek magatokat?) 

50. rész (24 órás pornó csatorna) 

51. rész (Szilveszteri buli a Kis-Dunán) 

52. rész (Szemét egy sztori) 

53. rész (A zöldségek koronázatlan királya: a kelbimbó)

54. rész (Perfect day (tökéletes nap)

55. rész (Hordjatok Ti is napszemüveget – velem együtt!)

56. rész (A feladó FACEBOOK fiókja ellenőrzésre szorul)

57. rész (Négyszem közt)

58. rész (Változtassuk meg ünnepi szokásainkat!) 

59. (Ha szilveszter, akkor buli a vízen: 2018-2019)

60. (A szomorú szemű fiú)

61. (Adóbevallás – elektronikus úton!)

62. (Kedves Facebook!)

63. (Pepper robot és társai az Enjoy Caféban, Budapesten)

64. (Egy kupac kiscica)

65. (Kiscica „üzembe helyezése”)

66. (Van Isten – pünkösdre készülve)

67. (Szom-ba-ton haj-nal-ban)

68. (Megújult a blogom avagy mindig a fénnyel szemben)

69. (A fiatal stewardess hölgy)

70. (Miért hiányozzon a harag a szívünkből?)

71. (Hűbéri tulajdonjog a XXI. században)

72. (Én vagyok, vagy még sem? És ha mégis?)

73. (Változzon a hóhér!)

74. (Nem tudsz arrébb menni?)

75. (Ablakmosás megint avagy Akarsz velem beszélni?)

76. („A maszk az egyéniség törlésének kezdete.”)

77. (Az ember boldogságra született)

78. (Meglepetés temrék)

79. (Ezek a fránya frontok)

80. (Mizujs az „élők birodalmában”?)

81. (Kedves Apple! Ne sokat variálj, vágjál bele!)

marasimo@gmail.com

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted

 

 

 

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted! S utána tedd a kezedet a szívedre…

 

 

Cikkajánló

One thought on “Szöszi-NET (10.) Üsd, vágd!

  1. Marám, örömmel látom, hogy ráéreztél az üzleti blogírás ízére! Nagyon klassz írás, a tartalma maximálisan igaz. Nagyon ott van! Nagyon nagy gratula!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük