Szöszi-NET (63.) Egy kupac kiscica

Május 12-én – ahogy szoktam, meglátogattam a 74 éves Gizit, aki rengeteget tud beszélni, akkor is, ha nem kérdezek tőle semmit. Szóval ezen a vasárnapon már délelőtt felfedeztünk egy kupac kiscicát a közvetlen szomszéd ház tövében. Tudtam, Attiláék nem foglalkoznának ilyen apró „jószágokkal”.

Délután még mindig ott volt a kupac kiscica, számszerűen négyen. Kb. 2-3 hetesek lehettek, tehát nagyon kiszolgáltatott helyzetben nyávogtak. Tudtam, hogy az anya macska egy-két óránál több időt nem tölt távol a kicsinyeitől, egy egész napot meg pláne nem hiányozhat. És mivel láttam, hogy anya macska sem égen, sem földön, nekem kellett aktivizálódnom.

Beszéltem az egyik kedves, új szomszédommal, Krisztával, akinek a vezénylete alatt befogadtak két cicát, így nekem maradt a másik kettő. Ahogy tető alá hoztuk a kicsiket, rázendített az eső, amely három napig meg sem állt.

Még ennyire pici macskával nem volt dolgom, nem tudtam, mit kell kezdeni. Aztán az állatpatikában megtudtam, hogy nem szabad egyéb kaját adni nekik, csak macskatápot.

Ok.! Semmi gond. Ezeket az apróságokat 2-3 óránként kell etetni, mert picik és könnyen kiürül a pocakjuk. Anya-melegre is vágynak, tehát minden étkezés után ölembe veszem őket, dédelgetem, beszélek hozzájuk. Valóban szuper kis állatkák, ám ezek igénylik a törődést, és tulajdonképpen a megszokott időtöltéseimtől igen csak elszakadok. Mindegy. Most ők a fontosak.

Ja, igen! Tünci és Manci, a két belsős macska irtóra megsértődött, napokig nem szóltak hozzánk, alig jönnek be a házba. Enni azért még nem felejtettek el…

U.I.: Miközben az utolsó „simításokat” végzem a blogon, a kis kócos, a bal oldali macska a vállamon ül, és ellenőrzi, helyesen írok-e mindent. Úgy néz ki, nincs semmi ellenvetése. Úgy dorombol a fülembe, mint egy lerobbanni készülő ketyeró (traktor). A számítógépem képernyőjének jobb szélén pedig egy mezei poloska sétafikál. Csak tudnám, honnan jönnek mindig elő! Ezek kémek lehetnek, mert mindig van belőlük egy…