Szöszi-NET (56.) A feladó Facebook fiókja ellenőrzésre szorul

Na, igen, ezek a kis szemétládák – elnézést, hogy ezt kell mondanom, de aki ismer, az tudja, hogy szenvedélyes ember vagyok – állandóan nyomulnak. W. R. már továbbfejlesztett figurának bizonyult, mert több közös ismerősünk volt a Facebook-on, tehát engedékenyebb voltam vele kapcsolatban.

W. R. – nem írom ki az álnevét, mert akkor nem engedné a rendszer ezt a blogot megjelentetni -, tehát ez a bizonyos W. R. bejelölt, és a hetedik érzékem rögtön azt súgta, hogy ő az “én emberem”.

Ismerősök lettünk, még aznap messengerbe írta: mennyire örül, hogy elfogadtam bejelölését. Milyen szép a mosolyom, és ő mindent elmond magáról nyíltan, semmit nem titkol el előlem. Bátran kérdezzek.

Na, de ez, hogy Amerikából ennyire nyomul valakire, mert, hogy milyen aranyos az illető – jelen esetben én -, azért ez egy kicsit furcsa. Vegyes, azaz qrvára negatív érzelmekkel viseltettem iránta. Ám arra gondoltam, hogy megfingatom őkelmét. Igaz, csak nem bírtam ki, hogy rögtön az első mondatomban – amely egyben az utolsó is volt – ne bökjem ki, hogy “faszikám”, a profil képed az nem te vagy.

Ő viszont eme tény mellett simán elsétált, zsebre dugott kézzel, és tovább nyomult, hogy honnan való vagyok, és meséljek magamról.

“Anyád tudja, hogy miben mesterkedsz?” – tettem fel a kérdést magamban.

Válasz helyett persze kikapcsoltam a laptopomat, mentem evezni. Mikor este visszatértem a masinámhoz, látom, hogy az ő szövege helyett mindenütt ez szerepel:

“Ezt az üzenetet el kellett távolítani, mert a feladó fiókja ellenőrzésre szorul.” Tehát bevonta a Facebook a “vezetési engedélyét”. Ezen aztán egy másodpercig nem csodálkoztam.

Olyan szempontból sajnálom, hogy egy kicsit móresre taníthattam volna, bár lehet, hogy ha túlságosan felidegesítettem volna magamat, elküldtem volna hamarjában őkelmét oda…

A szemétládák egyik biztos ismerve, hogy sosem mutatkoznak a nagy plénum előtt, bunkerlakók, ők csak “fű alatt” tárják ki szívüket a másiknak, ahová senki sem lát. A rejtőzködő életmódjuk viszont egészen biztosan nem a szégyenlőségükből adódik,  ez a módszer nem a véletlen műve…

Ennyit erről. Viszont most legalább lehetőségem van ismétlésbe bocsátkozni. Olvassátok el az ehhez kapcsolódó blog sorozatomat, amelyet sokak örömére és tanítására írtam meg:

Szöszi-NET (42.) Elhiszitek? Andersen még mindig él és virul

Jajj, Istenem, és majdnem elfelejtettem az egyik gyöngyszemet, ami tényleg egyik fényes éke a blogparádémnak: Szibéria kapujában Elena vár. Most bebizonyíthatjátok, hogy már nagyok vagytok, és meg tudjátok nézni a fő oldalon a Kategóriák között ezt a zseniális sorozatot, ha jót akartok mulatni.

 

 

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

piros-macsekkal

 

A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN  is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

One thought on “Szöszi-NET (56.) A feladó Facebook fiókja ellenőrzésre szorul

  1. Thanks for one’s marvelous posting! I certainly enjoyed reading it, you are a great author.I will ensure that I bookmark your blog and will eventually come back sometime soon. I want to encourage you to continue your great writing, have a nice day!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük