Simonék félrebeszélnek (83.) Ráckevén minden rendben van(?)

Az elmúlt héten még szép idő volt, vagy talán nem is? Mindegy! (Ekkor volt az, hogy még nem volt blogom – Kitiltott személy (14.) Három hét kényszer pihenő után.) A falevelek erősen megcélozták már a földet. Lacival éppen a templom előtti téren kocogtunk át, ahol abban a szökőkút-szerű műalkotásban gyönyörködhetünk, ahol a víz ugyan sosem buggyan elő. Ne is reméljük. Vagy ha mégis, akkor épp nem járunk arra.

Ám most irtó hangos, borzasztó, traktorszerű hang járja át a teret, és mindenkit leginkább menekülésre késztet. Az esküvőre készülők szívük szerint lemondanák az aznapi összeeskedtetési ceremóniát, és inkább áttetennék a következő évre.

Egymás szavát nem lehet érteni. Laci bement a virágboltba, hogy Gizike megrendelése szerint vegyen neki valami mutatós csokort, amit aztán az özvegy férje, Jóska sírjára tesz.

Magamat meg nem tagadva, addig én szóba elegyedek a köztéri munkással.

Elnézést, ez a gép mivel megy?
Benzinnel.
Itt már nincs is falevél, és mivel elég kevés fa van amúgy is, minek kell ide ez a masina? Kézzel sokkal hamarabb végezne…
Nekem a főnököm azt mondta, hogy itt használjam a gépem.
Értem én.

Ebben a blogomban levő videóból egy röpke pillantást vethetünk a templom körüli fákra (Szöszi-NET (66.) Van Isten – pünkösdre készülve)

És ekkor abbahagytam a további faggatózást, mert láttam, hogy semmi, de semmi értelme. Az önkormányzat vett egy jó drága gépet teljesen feleslegesen és használják teljesen feleslegesen. A benzint feleslegesen veszik meg, a halláskárosultak száma nő Ráckevén, a környzetet szennyezik, ahogy a csövön kifér. Végül is minden rendben van.

Bezzeg, ahol lenne értelme a munkás kéznek, ott soha senki nem szorgoskodik, mert az a senki földje. Senki nem vállalja fel, hogy az övé. Az önkormányzattól egy saroknyira arrébb van a „bűntény” helyszíne. Nem hiszem, hogy nem szúrja ki a szemüket a nap mint nap különböző helyekre eldobált szemét közvetlen a Penny közelében.

(Csak érdekességképpen mondom, hogy sokáig hordoztam a mobilomban az itteni állapotokról szóló fotókat, ám épp a napokban töröltem le. Nem baj, ígérem feltöltöm utólag, megéri a fáradtságot!)

Itt, a senki földjén a Penny bolt fejti ki hatékony közreműködését az egészségtelen ételek forgalmazásában. Egyszer egy élelmiszeripari mérnök azt mondta nekünk egy előadáson, hogy ezek az ún. élelmiszer boltok kínálatának csak az 5 %-át vehetjük valóban élelmiszernek, mert a többi csak élelmiszeripari termék, azaz művi mind. Szóval ezen a területen, a bolt előtt szoktak a városka lakói egy kicsit megpihenni, miután a lökdösődő sort végig állják. Megisznak egy dobozos sört, megesznek egy chips-et, aztán a felesleges csomagoló holmival már nem bíbelődnek.

Igaz, tíz méterrel arrébb szemetest is találhatunk, de ehhez szeméttartó-elhelyezéshez igen csak ész is kellett. Ismerni kell a silány emberi szokásokat, amely szerint a többség nem hajlandó felkelni csak azért, mert a szemetét arrébb kellene vinnie pár centivel, hogy hulladékgyűjtőbe tegye. Nem, mindenki tudja, hogy ez tiszta képtelenség.

Akkor meg miért nem tesznek közelebb egy kissé nagyobb szemetest, ami ugyan nem a legszebb, de legalább a pihenőt nem lepné el a felesleges hulladék halmaza. A Penny vezetője azt mondta nekem, hogy ez a terület az önkormányzaté, néha összeszedeti az alkalmazottaival ugyan a szemetet, de ez nem az ő kötelességük.

Persze el kellene mennem az önkormányzatba is, hogy teljes legyen a körkép, de kérdezem én, nem annak az önkormányzati alkalmazottnak kellene körbejárnia a témát, aki – ráadásul – nap mint nap láthatja, hogyan múlat a nép. Fizetést kap azért, mert rosszul végzi a dolgát. Nagy távolságot sem kellene bejárnia. Jól van, nem puffogok, de annyira nyomoronc dolog ez.

Egy kicsit arrébb sétáltam hatvan métert, ahol is a kedvenc fagylaltosom tárta ki kapuját. Vele szemben parkolt egy jó kis stabil (talán terepjáró) kocsi, benne pedig egy még stabilabb nőci. Majd kibuggyant az ülés mögül. Mellette egy tíz év körüli leányka, valószínűleg közvetlen rokoni viszonyban állhattak. Ez a leányka pont úgy nézett ki, mint a mamája, ő is majd kibuggyant a gatyájából.

Természetesen nem vagyunk egyformák. A nő járatta a motort. Csak úgy! Ekkor szokott bennem a pumpa felmenni. Néha annyira kúltúráltan tudom magamat előadni, hogy magam is meglepődök magamon.

Ám nézzük csak, mennyire sikerült ezen iparkodásom:

Elnézést, hadd kérdezzem meg, miért járatja az autó motorját?
Már megszoktam.
Milyen üzemanyagot használ?
Deasel.
Nem gondolja, hogy a levegőt mocskolja? – Ekkor a nő már felhúzta az autó ablakát, mert látta, hogy egy kissé elmeháborodott nőci kezdte ki az én személyemben.

Nem voltam jó formában, így tehát tovább folytattam, csak sokkal erősebb hangon:

A lányára sincs tekintettel? – a kérdésemet a felhúzott abaknak szegeztem.

Laci oda jött hozzám, hogy legyek csendesebb, ne hallják a járókelők:

De csak hallják a járókelők -, süvöltöttem, mint egy vak látnok -, hogy egyesek milyen korlátoltak, és még a saját gyerekükre sincsenek tekintettel, saját gyermekét is mérgezi szemrebbenés nélkül ez a nő!

Jól felhúztam magamat ezen galádság láttán, mert ha még minuszok lettek volna, de nem. Mindenki nyári szerkóban lófrált.

Levezetés-képpen egy felvétellel búcsúzom, amely egy tigrismintás fát örökít meg a Kis-Duna partján: