Simonék félrebeszélnek (35.) Csicsóka hadművelet avagy NO, AZÉRT!

 

Szeretem az ízeket meg az izéket is nagyon. Ezt azért bocsájtom előre, mert a csicsóka mindennek az oka.

Hogy miért tettem fel ezt a képet? Így, utólag tűnődöm ezen, hiszen ez a fotó fiamról és a kis menyemről készült. Igaz, a ráckevei piachoz igen közel.


A csicsoka úgy néz ki, mint egy nyeszlett, rücskös, bánatos burgonya. A múltkori, szombati, Krisztáékkal való piacozásból hoztam haza pár szemet belőle, de már egyre jobban ment össze, tehát ideje volt hasznosítani. Ám ahogy rá szántam magam a csicsóka megtisztítására, félidőben a hámozóval belevágtam a jobb kezemen levő hüvelyk ujjamba. Ezt még túléltem. Csak egyet bólintottam, és azt mondtam magamban:
– Na, ugye!

Volt ebben a tőmondatban egy kis diadalittasság, ami azt jelentette:
– Mi a fenének kuktáskodom? Elég nekem a pecsenye-zsíros kenyér is lila hagymával ebédre.

Persze semmit sem szabad nálam komolyan venni, Ti, mint veterán olvasók, már tudjátok. Mindegy, eszembe jutott a székely vicc, ahol az öreg székely utazik lovas kordén a feleségével. Vihar keletkezik, és a közelükben, egy nagy fába vág a villám. Az öreg ezt mondja a foga között szűrve a szavakat:
– No, no! -, és kiköpött a pipája mögül az útra. Ez jelenet a ismétlődik meg kétszer.

Ám harmadszorra már a feleségébe vág bele a villám, akkor csak ennyit mond, szokásos bőbeszédűségét fittogtatva:

– No, azért!

Persze nem hagytam leszkanderozni magamat az aszott csicsóka által, tehát folytattam a hadműveletet. Egy perc múlva, épp a végén jártam már, amikor a bal kezem mutató ujját is sikerült elnyiszálnom. Ekkor volt a második:
– Na, ugye!

És ugyanez történt a vegyes-zöldség levessel, melynek megbolondításában eredetileg csirke comb és marha nyelv játszott bele. Azoknak a főző levét használtam fel a továbbiakban. Tehát az íze szuper. Viszont a grízgaluska, amit annyira szeretek és jól is csinálok, kifogott rajtam.

Persze, a csicsókával összefogott a galuska. Még szombat éjszaka elkészítettem, és a levesben hagytam. Mármint a daragaluskát. Ennek következtében az a fránya levesbetét a levet mind beszívta. Egszerűen nem értem, hogy csinálja! Ha három liter levest készítenék, akkor is beszívná mind a három litert.

Nem baj! Egy biztos sem idén, sem jövőre nem veszek csicsókát, akármennyire egészséges.
Egyetlen egy előnye volt. Mikor az ebéd után slisszoltam fel az emeletre, ennyit mondtam páromnak:

– Nem tudok mosogatni a vágásom miatt. – Nem is biggyesztettem oda a bűvös szócskát: ugye!
– És dugni azért tudsz?

 És mi volt a válaszom?

Örök homályba vesszen igen értékes reflektálásom. Mondhattam volna pld:

– A vágásokat kezelni kell.

 

 U.i.: a  töklevesről nem beszélek. Egy hétig készítettem, és amikor már tarthatatlan volt a frontkészültség, befejeztem. Nem néztem utána, miképpen is kéne eljárnom. Mert mire is jó az internet? Az elgondolásom szerint tettem dolgom. Az elkészült ételről a véleményem pozitív, viszont azt mondta a párom: 

– Egy darabig inkább ne csinálj töklevest.

 

“Nem érdemelsz semmi jót!” -, mondtam magamban. Hangosan pedig ezt:

– Tök jó!

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/


Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük