Simonék félrebeszélnek (17.) Speciális problémák az ifjú házaspárnál

A nagy farok is lehet akadály!

(Ám a beköszöntő képen már előrevetítettem csibész módjára, hogy a kétségbeesésre nincsen semmi ok.)

Édes Istenem! Még mit kell megélnem ahhoz, hogy minden – de csak úgy, nagyjából – rendben legyen?

Daniék átéltek egy közel két évig tartó, kínzó különélést anélkül, hogy valaha is együtt laktak volna – házasságkötésüket követően. Fiam Londonban, Kriszta pedig a Fülöp-Szigeteken ette a kefét. (Mind a két országban hiánycikk volt a kefe.) Most végre eljött az idő, és most már egy légtérben szívják a levegőt. Egymás bűvkörébe kerültek.

Az ágy hívogatóan megágyazva, ám Kriszta azt mondja:

– Dani, neked a farkad túl nagy!

Most mit lehet tenni! Abban meg tudom érteni Krisztit, hogy fél az első aktustól. Én sem rongyoltam valaki ölébe csak az első szóra. Jócskán átéltem egy-két jelenetet, mire elhatároztam magam a nagy tettre! Az ő esetében a méret-probléma erősen megviselheti idegzetét. Ő szerintem még álmában is nagy farkú krapekok elől menekül. Most ez újabb állomás Dani-Kriszta történelmében.

Hogyan jut érvényre a nagy farok? Szóval, ez is lehet akadálya a boldogságnak.

Sosem felejtem el, Dömsödön nyaraltunk drága anyósoméknál, és elmentünk a strandra. Dani akkor lehetett másfél éves. Én mindig is híve voltam a meztelenkedésnek. Mai napig is. És egyszer csak azt vettem észre, hogy a kisgyerekek körbe állják, és az egyik kis pernahajder elkurjantja magát hangosan:

– Nézzétek, ennek a kisfiúnak milyen nagy a farka!

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

habos felső plusz kalap

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

3 thoughts on “Simonék félrebeszélnek (17.) Speciális problémák az ifjú házaspárnál

  1. Spot on with this write-up, I actually suppose this web site wants rather more consideration. I’ll most likely be once more to read far more, thanks for that info.

  2. We’re a group of volunteers and opening a new scheme in our community. Your site offered us with helpful information to paintings on. You’ve done an impressive task and our entire community will probably be thankful to you.

  3. I was very pleased to find this net-site.I wanted to thanks for your time for this excellent learn!! I positively having fun with every little little bit of it and I have you bookmarked to check out new stuff you weblog post.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük