Simonék félrebeszélnek (65.) Terike ösvény

A beköszöntő fotón láthatjátok, hogy az általam vágott ösvényen közlekedem, mely Terike barátnőmhöz vezet, aki a gát másik oldalán lakik. Az ösvényt elneveztem Terike ösvénynek.

Már harminc éve élvezzük Ráckevén a gát szomszédságát, mely szomszédság örömmel tölt el bennünket, hiszen ezen szoktunk futni, kutyákat sétáltatni, beszélgetni, akár ismerkedni is, sőt, télen még szánkózni is. Ám most már másfél hónapja közel két méteres gaz nőtt rajta, ami nem – lenne – probléma… A Vízművek feladata lenne, hogy levágják.

gát traktor, Popi gát

Egy héttel ezelőtt boldogan füleltem, mert furcsa, kásás hangú masina hangját hallottam meg. Kiügettem a kapuhoz, és láttam, hogy vágják a füvet. Repestem az örömtől, hogy íme, elérkezett a nagy nap. Igen, elérkezett, de a „munka hőse” – nem tellett bele egy óra – már ott sem volt.

  • Nem baj, most melegített be -, vélte párom. Ez így ment napokig, végre fülön csíptem, és megkérdeztem a munka hősétől:
  • Mikorra fejezik be a munkát? – nagyon barátságos akartam lenni. Ilyenkor a tiszta hülyét kell játszani, mint aki nem lát ki a fejéből.
  • Szerintem pár napba beletelik -, válaszolt az igen szimpi fiatalember.
  • Úr Isten! -, szakadt kibelőlem a kétségbeesés hangja.
  • Már hétvégére készen is leszünk -, mondta kedden az ürge. És még azt is hozzá tette, hogy először a két oldalát, alulról elkezdik nyírni, és legutoljára a tetejét.

Nem akartam kioktatni, hogy „Ember, a tetejével kezdjék!!! Hiszen sok-sok, környék nyaralója, lakója használja ezt a képződményt hasznos, szabadidő programra”.

És most már egy hét eltelt, eltelt már a hétvége is. Ráckevei oldalon, a gát tetején 10-15 cm magason hagyták a gazt. Képtelen volt ez az igen szimpi fiatalember azzal a csoda masinájával levágni rendesen, Becsei oldalon pedig teljesen elhalt ez a különleges állatfajta, amelyik a gátról lekaszálja, lenyesi a füvet.

Igazi dzsungel harcosok vagyunk. Tavaly még tudták, hogy hány centisre kell hagyni a gát tetején a füvet:

gát télen

Ám reggelente rendíthetetlenül futok (bukdácsolva) gazban gázolva a megszokott útvonalamon a – sok helyen – másfél méteres gazban. Megjegyzem: tavaly még egy nap alatt le tudták vágni a gazt mind a két oldalon, most meg két hét alatt sem sikerült. 

Gratulálok!

U.i.: Igen, jó két hétbe tellett az egyébként egy nap alatt elvégezhető munka. Jöttek-mentek – feleslegesen eltöltött munkaidő és üzemanyag-pocséklás jellemezte munkájukat.

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük