Simonék félrebeszélnek (33.) Felkapjuk a vizet?

Honvágy…

Kriszta, a kis szökevény

Elég sokat mentünk, csak törtettünk előre, mikor eszembe jutott, hogy ha mégis meggondolná magát Kriszta, akkor nem tud bemenni, mivel senki sincs otthon, tehát én visszafordultam. Ám Laci otthon volt, mert változtatott az elgondolásán, még sem ment templomba.

Két órás keresgéléssel végre sikerült fiamnak becserkészni ifjú, forró vérű feleségét. Kriszta kirohanását megértem, és tiszta szívből szeretem ezért. Magamat látom benne. Én is képes voltam elköltözni Lacitól – ekkor még nagyon az elején voltunk -, mert Trabantot vett anno. Attól féltem, hogy akkor örökké majd a kocsit fogja bütykölni, nem pedig engem.

– A családomat sem láthatom, csak skype-on keresztül. Én nem szeretem Londont, mert egyedül érzem magam ott -, panaszkodik Kriszta. – Nincs kihez szólnom. Nekem nagyon fontos, hogy a saját fajtám nyelvén beszélgessek valakivel.

 

– Dehát Londonban van két filippinó barátnőd is! -, reprikázik Dani.
– Londonban vannak lehetőségek, az a világ közepe -, mondjuk mi kórusban, a férjemmel.

Erre nem kaptunk választ, csak vállrándítást. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Kriszta szeret Magyarországon lenni, szereti Ráckevét is. Igen, tudok vele azonosulni.

Ez jó fotó, mert Kriszta nővére kivételével mindenki rajta van a képen: balról jobbra haladva, Kriszta mamája, Kriszta, papa és Francisz, Krisztina bátyja

Kriszta szülők, Francisz

– Bezzeg az öcsém, Francisz az, egy tökéletes férj-alany -, mondja Krisztina. – Vagy itt van a te férjed, Laci -, fordul hozzám -, ő is egy tökéletes ember. Könnyű vele egy egész életet leélni mellette.
– Na, te csak azt hiszed. Egyébként miért gondolod?
– Mert amikor te felkapod a vizet, akkor nem veszi fel a kesztyűt, és jól kezeli a problémát.
– Persze, persze -, hepciáskodok -, de nem látod, amikor mi, ketten vagyunk csak. Az érdekeit nem hagyja annyiban. És mesterien ki tud készíteni, ha nagyon iparkodik.

 a folytatás következik…

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/


Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük