Simonék félrebeszélnek (78.) Nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek!

 

Az embernek mindig akad valami aktuális problémája. Ha nincs, akkor csinál! Ezt már tudjuk.

Mi az, ami mostanában a frász kategóriába tartozik nálam? Egy bogár, ami úgy néz ki, mint egy lapos tank, eszetlenül repül, inkább repked, majd hirtelen eltűnik valahol a bútorok között, közben úgy berreg, mint egy fűnyíró. Igen, jól tippeltek, a mezei poloska.

Ennek párja egyébként a cserebogár, ami még undorítóbban néz ki, de hála Istennek, kiment a “divatból”.

Egyre pofátlanabbul közlekedik nálunk, de elsősorban az én szobámat nézte ki magának főhadiszállásul, melyet nemrég festettük ki párommal. Gyönyörű, fehér, tiszták a falak. Ennek egyetlen nagy hátránya: amíg nem tettük rendbe, minden  lelkiismeret-furdalás nélkül a falon is leütötten a mocsok szúnyogot, ám most, sajnálom a fehér falat.

A szúnyogok ellen van apró lyukú, levegős sátorszerű valami, amit az ágyam köré és fölé feszítek ki, és aztán zümmöghetnek az átkozott dögök. (Lásd beköszöntő fotó!)

Meg kell jegyeznem, tegnap hajnalban arra ébredtem, hogy valami mászik meztelen, izzadt testemen. Egy hangya volt. Oké. Semmi probléma. Két ujjam közé csippentettem, és letrappoltam a lépcsőn, majd kidobtam az ajtón át, a kertbe.

Kérem szépen, nem probléma! Ám amikor már a harmadik hangyát is ki kellett iktatni az életemből hajnal hasadtával – ekkor tájt ugyanis a kis, fekete tarajú kakas is igen csak köszörülte torkát -, egy kissé ideges lettem. Csak tudnám, hogy mit keresnek hangyák az ágyamban?

Szóval a szúnyogok és a hangyák kivételezett helyzetben ütik fel tanyájukat nálam, ám jaj a poloskáknak. Kezdetben, ha megláttam egy díszpéldányt, levittem a kertbe, és szabadon engedtem. Ám ahogy egyre inkább éreztem, hogy visszaélnek humánusságommal s a harag is egyre jobban felgyullad a szívemben, már Emil Zola: Állat az emberben című regény kel életre.

Íme az új eljárás: valamelyik, aktuális szemétládát (gyengébbek kedvéért mezei poloskát) letartóztatom egy erre a célra fenntartott anyaggal, ami lehet akár egy párnahuzat, majd leviszem a kivégző helyre, a fürdőszobába. Ekkor egy igen kényes ponthoz érkeztem, hiszen páros lábbal többször ráugrok – indián csatakiáltással – a rongyra, melyben a bogár remélhetőleg nem veszi jó néven ezt.

Utána pedig már könnyed mozdulattal lököm a lezubogó vécé öblítőbe. Persze ezt naponta – főleg esténként, amikor szívesen netezek kábultan a hőségtől – 5-10-szer is megteszem. Föl-alá közlekedem a lépcsőn, és közben olyan trágár szavakat használok, hogy a kis öt hetes macskám nem győz férjem oltalmában elbújni előlem. Fél, hogy vele is ez történik, mint a mezei poloskákkal.

Aztán barátnőm által egy cikkre bukkantam a poloskákkal kapcsolatban, amin jót mulattam. S legfőképpen a hozzászólásoktól csorgott a könny a szememből, akkorákat nevettem. Nektek is ajánlom, és mindenki tovább-gondolhatja, tovább szövögetheti, gyilkos hajlamait kiélheti eme fertelmes rovar elpusztítása kapcsán.

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük