Londoni tévelygések (85.) A királynő hajója a St. Katharine docs-ban

Nálunk itt, Londonban minden olyan gyorsan változik. Egyik percben egy szál trikóban és rövid gatyában rohangálok a lakásban, az unokát – már a nagyobbikat – próbálom jobb belátásra bírni, a kis csaj sír a babaágyban, és akkor azt mondja Dani:

Menjünk ebédelni valahová!

Kriszta:

Menjetek csak, itthon maradok a gyerekekkel. – Kriszta ilyen szempontól tényleg rendes. Már többször megmutatta ezt a jó tulajdonságát, amikor gyakorlatilag menesztett engem Danival, hogy ketten legyünk.
Hová is menjünk? -, gondolkodtam hangosan. – Megvan, menjünk a Zizzibe!

Megvolt az útirány: Katharine docks. Kivitelezés lemodellezve. „Nem annyira rossz az a hely!”

Lényeges dolog, hogy megint szép, napos időt fogtunk ki. Ugyanis, amikor évekkel ezelőtt ugyanitt jártunk, akkor már kigyulladtak az esti fények. Teljesen más hangulata van egy esti videónak, mint ami napfényben készült (Igazság szerint nem sokat lehet látni az esti felvételekből, inkább a fantáziájára van bízva az embernek, hogy mit is szeretnék én érzékeltetni.) A pár évvel ezelőtti címe: Londoni tévelygések (43.) St. Katharine docks és a tenger illata.

A Zizzi-ben várni kellett a felszabaduló asztalra. Megérte: szerintünk pontosan az az asztal volt a legszuperebb az összes közül. Nem kellett mások feje fölött átnézni, hogy lássuk az öbölt és a benne úri módon himbálózó csoda kényes jachtokat. Tehát a kilátásért nem kellett megharcolnom. És mint a múltkor is, a kaja isteni volt. A helyhez viszonyítva nem volt drága.

Ám, az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy amikor leültünk, még a nap nem melegített bennünket, szóltam a pincérnek:

Hozna nekem egy párnát a székemre? – Amikor láttam, hogy értetlenkedik, elmagyaráztam, hogy egy vékony szoknyában jöttem, nyár lévén, ám a székek fémből készültek. Mit gondoltok? Mit válaszolt? Bingo. Nem volt nekik egy szakadt párnájuk sem! Ez egy óriási fekete pont. Máshol még takaróval is szolgálnak, hogy ne reszkessen a drága vendég…

Azt hiszem, valami kedvezményt is adtak, mert minden pénteken van vendégcsalogató. Most azt hiszem, azt találták ki, hogy ha 3-félét rendelsz, akkor bizonyos %-ban kevesebbet kell fizetni.

Tehát gyakorlatilag 50 fontból ebédeltünk meg bőségesen. Rajtam kifogtak a kaják – mint mindig. Meg kell mondani, jó pár videót készítettem, de egyikkel sem voltam megelégedve. Talán pont azért, mert annyira szuper élmény ért, hogy nagy volt az elvárásom a láttatással.

A véletlenek nem is olyan véletlenek? Már éppen haza felé vettük utunkat, és természetesen rohamléptekben, amikor Dani úgy, mellékesen megemlíti:

Itt van a királynő hajója is!

Anyám! Feltettem a koronát – akarom mondani, a pontot – a mondanivalóm végére.

Ennek a blognak az az előnye, hogy nem kell magyarázni, mekkora élményt jelent ez kiruccanás város szívében, ahová, ha véletlenül vetődne el bárki, csak állna és bámulna: mi van itt, kérem? Nem kell a tengerhez utazni, hogy érezzük a nagy vizek illatát.