Londoni tévelygések (71.) London Pass (10.) London Transport Museum

A Közlekedési múzeum egy irtó nagy és ágas-bogas múzeum. Simán el lehet tévedni és el is lehet veszíteni a hozzánk tartozókat, ha nem figyelünk kellően. Megtudhatjuk, hogyan alakult London közlekedése, eredeti járműveket vehetünk szemügyre…

közl. utasok

Danival közösen látogattunk ide. Igazán klassz, régi járgányokat, omnibusz-szerűségeket, lófogatokat, szóval mindenféle, múlt századbéli, tömegközlekedési eszközöket nézhettünk meg közelről. Néhányra még fel is szállhatunk, felmehettünk a kanyargós lépcsőkön az emeletükre is, és onnan integethettünk átszellemült arccal a többieknek, akár egy győztes hadvezér.

buszok a közl. múz.

Vágtató lovak közé vetettem magamat, hogy megvédjem a múzeum látogatóit. Hősies magaviseletemért kitüntettek egy érdemrenddel.

két ló között

Ebben a kis hintószerűségben döbbentem rá a nagy kérdésre: „kihez mentem én feleségül?”

közl. kihez mentem én feleségül

Ez egy helyes mozdony, olyan, mint egy póniló, csak kerekei vannak:

közl. itt vagyok

A régi vonatok és vagonok valahogy gyerekkoromat idézték, amikor édesanyámmal a vonatállomáson beültünk a restibe, és Bambit rendelt nekem. Ettől rögtön nagylánynak éreztem magamat.

közl. vonat

Nagyon elfáradtam a permanens jövés-menésbe, és javasoltam Dánielnek, hogy menjen körbenézni, ha akar, én leülök egy kényelmes helyre, és onnan el sem mozdulok. Megvárom. Már eltelt negyed óra, fél óra, háromnegyed óra. Még egy kicsit el is szunnyantottam. Berágtam azonban, mert rájöttem, Dani sehol sincs. Viszont ha elmegyek a helyemről, akkor se Dani nem talál meg engem, se pedig én őt. Sajnos a mobilom lemerült, tehát nem tudtam felhívni.

közl. nem tőlem van a kép

Végül nem volt mit tennem, hazamentem. Annak legalább volt valami értelme. Otthon aztán kiderült, hogy valami elektromos kütyünél leragadt…

Meg kell jegyeznem, és szerintem ez igen fontos: kisgyerekes családok egész napos, önfeledt szórakozása is lehet ennek a múzeumnak a körbejárása, hiszen a gyerekek – főleg a srácok – imádják ezeket a járműveket, és a felnőttek is jól érzik magukat.

Már évekkel ezelőtt elkezdődött ez a sorozat, a Londoni tévelygések – remélem – sokak örömére:

1. részt (Hol vagyok most?) itt olvashatod el!

2. részt (Pénteki őrület) itt olvashatod el!

3. részt (Láblógatás) itt olvashatod el!

4. részt (Falra hányt borsó) itt olvashatod el!

5. részt (Védünk és szolgálunk) itt olvashatod el!

6. részt (Kiben mi lakozik) itt olvashatod el!

7. részt (To be or not to be) itt olvashatod el!

8. részt (A küszöbön ülő démon) itt olvashatod el!

9. részt (Estéből hajnalba átcsusszanva) itt olvashatod el!

10. részt (Nyár és London) itt olvashatjátok el!

11. részt (Csak erős idegzetűeknek) itt olvashatod el!

12. részt (Rendesek a csajok) itt olvashatod el!

13. részt (Milyenek az angolok) itt olvashatod el!

14. részt (Tengerre magyar) itt olvashatod el!

15. részt (Mellek szabadon esése) itt olvashatod el!

16. részt (Az élet nem habos sütemény)  itt olvashatod el!

17. részt (Elraboltak az ufók) itt olvashatod el! 

18. részt (Karneváli őrület) itt olvashatod el!

19. részt (Tévé sztár lettem Londonban!) itt olvashatod el!

20. részt (Kukkeráj) itt olvashatod el!

21. részt (Lebegő rémalak) itt olvashatod el!

22. részt (Meztelen arccal) itt olvashatod el!

23. részt (Föld alatti élettér) itt olvashatod el!

24. részt (Fáj, ha hozzá érsz) itt olvashatod el!

25. részt (Szárnyakat ad) itt olvashatod el!

26. részt (Bogáncs) itt olvashatod el!

27. részt (Mindenki a helyén van) itt olvashatod el!

28. részt (Hajók a Viktória csatornán) itt olvashatod el! 

29. részt (Hogyan terjed a rémhír?) itt olvashatod el!

30. részt (Bolyhos pipi) itt olvashatod el!

31. részt (Eljönnél a házamba?) itt olvashatod el! 

32. részt (Hátulról) itt olvashatod el

33. részt (Kockás füzet) itt olvashatod el!

34. részt (Az önműködő vécéöblítő) itt olvashatod el! 35. részt (Költöztetik a templom tornyot) itt olvashatod el!

36. részt (Valentin napi gyűrődés) itt olvashatod el!

37. részt (Ki nyeri meg a JackPotot?) itt olvashatod el! 38. részt (Mi van a JackPottal?) itt olvashatod el!

39. részt (Ez a te következő lifted!) itt olvashatod el!

40. részt (Ha jól akarom magam érezni) itt olvashatod el!

41. részt (Ha kihal maga, a KAN) itt olvashatod el!

42. részt (Erzsébet angol királynő és a tornyok titkai) itt olvashatod el!

43. részt (St. Katharine docks és a tenger illata) itt olvashatod el!

44. részt (Lőrés tanulmány)itt olvashatod el!

45. részt (Minőségbőrze a Libertyben) itt olvashatod el!

46. részt (Amint vetsz, úgy aratsz) itt olvashatod el!

47. részt  (Boston Belle Cafe a vízen!) itt olvashatod el! 48. részt (Csillagszóró) itt olvashatod el!

49. részt (Holland parki mókusok) itt olvashatod el!

50. részt (Belevaló buli a Winter Wonderland) itt olvashatod el! 

51. részt (Camden Town és a nyihogó lovak) itt olvashatod el! 

52. részt (Portobello, a londoni piacok királya!) itt olvashatod el! 

53. részt (A ragyogó Harrods Áruház) itt olvashatod el! 54. részt (Az ufók mindenhová követnek…) itt olvashatod el!

55. részt  (Nyomozás a Boston Belle Café után)

56. részt (Kit érdekel, ha esik az eső?) itt olvashatod el!

57. részt (Legyél inkább drágakő) itt olvashatod el! 

58. részt (Playboy nyuszilányok minden kérést teljesítenek) itt olvashatjátok el!

59. részt (Bemehettem másodszor is a Playboy Kaszinóba?) itt olvashatjátok el!

60. részt (Buli London szélén) itt olvashatod el!

61. részt London PASS 1. (A jó öreg Shekaspeare) itt olvashatod el!

62. részt London PASS 2. (Alattunk a mélység) itt olvashatod el!

63. részt London PASS 3. (Napfényben úszni a nagy hajón) itt olvashatod el!

64. részt London PASS 4(És én mit keresek itt?) itt olvashatod el!

65. részt (Notting Hill-i karneváli őrület!) itt olvashatod el!  

66. részt London PASS 5. (HMS Belfast cirkáló) itt olvashatod el! 

67. részt London PASS 6. (Household Cavalry Museum – élő múzeum) itt olvashatod el!

68. részt London PASS 7. (Royal Mews – A hintó előállt!) 

69. részt London PASS 8.    (St. Paul’s Cathedral) 

70. részt London PASS 9. (London TOMBS!)

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz írásaim szövevényében:

https://simonmara.com

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük