Londoni tévelygések (40.) HA JÓL AKAROM MAGAM ÉREZNI...

És az elgondolást tett követte. Kata – bár – nem tudott bemenni a saját oldalára, ahol a személyre szóló invitálás (pontos címmel) volt található, mert a jelszó otthon maradt. Mi viszont teljesen optimisták voltunk mindennek ellenére.

Metróval mentünk egy jó darabig, és kiszálltunk. Több embert megkérdeztünk a divatbemutató helyszínét illetően, és ahány embert megkérdeztünk, annyi választ kaptunk. Vagyis szimpátia alapján döntöttünk.

Közben láttunk egy ilyen kis csotrogányszerűséget. Az oldalán az a horpadás nem azt jelenti, hogy valaki egy kereszteződésben telibe találta, az a szexepilje. (Ezt utólag biggyesztem ide: Az egyik kedves ismerősöm azt írta, hogy ez a CBA-s Baldauf László 1 millió dolláros kocsija.)

Elhaladtunk a lenti fotókon látható szálló mellett, amely olyan, mint egy kísértet kastély, de nagyon tetszik.

Bementünk, hátha a recepción többet tudnak nekünk mondani. Ám nem volt szerencsénk, de a fiatal ember, akinek az volt a dolga, hogy a vendégeket betessékelje, annyira jó fejnek tartott bennünket, hogy meghívott bennünket egy pohár italra.

Megköszöntük szívességét, s helyette egy fénykép elkészítésével is beértük. Íme. Egy plafonról lelógó glória is erősítheti benneteket, én egy földre szállt angyal vagyok!

Ahogy belépünk a hatalmas épületbe, gyakorlatilag rögtön ez a kép fogad. A fenti, tág rész pontosan egy pályaudvart mintáz. Fantáziadús, de…

Nézzétek meg az épületet kívülről. Szerintem szuper:

Miután kellően lefárasztottuk magunkat és persze másokat is, hiszen állandóan valakit foglalkoztattunk az út irányunkat illetően, úgy döntöttünk, elmegyünk a kedvenc kocsmámba. Divatbemutató elmaradt a mi részünkre, de nekem így is jó.

Egyik, kedvenc, tipikus angol kocsmám nappali fényben:

Na és milyen érdekes, hogy irtó jó zene volt. Pezsgett a levegő, pedig még csak este 10 felé járt. Többször tapasztaltam, hogy itt, Angliában tudják, mi a jó zene. Nem értem. Ha haza megyek, ott már fogalmuk sincs…

A csapossal nehezen értettük meg a nagy igazságot: mi nem szeretnénk szeszt fogyasztani. „Nincs üdítő” -, jelentette ki. Nagy nehezen végül is megkegyelmezett nekünk. Két irtó édes limonádé éktelenkedett előttünk. Annyi cukrot ittam meg a folyadékkal, amit egész évben nem fogyasztok el összesen.

Kifelé tekintve ezt láthattuk a tölgyfa asztalunktól, mely feketére volt pácolva. A kilenc éve hozott füstmentesítési törvény ellenére is érződik: a fába, falba, drapériába beette magát mélyen a tömény cigaretta füst: