Londoni tévelygések (4.) falra hányt borsó

Graffiti

Mivel eleve színekben, formákban, hangulatokban, érzékszerveim teljes, ötös sebességre kapcsolásával tudok csak létezni, a londoni falak festészete (GRAFFITI) eleve vonzást gyakorol rám.

színesen öltözve

(Pont úgy, mint amikor kedvemre való krapekot látok meg az ösvényemen, és hirtelen kigyullad bennem egy vészcsengő!) Igazán nem kellett megerőltetnem magam, hogy bele essek ezekbe a remekművekbe!

 híd alatt

 

 

A belváros egyik része (tudjátok, nem vagyok úti könyv, nézzetek utána, nem nagy dolog!) gyakorlatilag szinte egymás után ilyen és ehhez hasonló csemegékkel szolgál.

Falra mászunk a boldogságban!

Tőlem szokatlan módon most nem fogok sokat süketelni. A videók és képek magukért beszélnek. Végre beszél valaki vagy valami helyettem!

Végére pedig egy beugratós fotó. Annyit elárulok, hogy ez is Londonban készült:

színesben iskolánál

 Üdvözletét kűldi továbbra is csak innen, Londonból

Simon Mara

falhoz állítva

(Ez viszont magyar grafitti a Budapest, hárosi vasútállomásnál)

Már évekkel ezelőtt elkezdődött ez a sorozat, a Londoni tévelygések – remélem – sokak örömére:

1. részt (Hol vagyok most?) itt olvashatod el!

2. részt (Pénteki őrület) itt olvashatod el!

3. részt (Láblógatás) itt olvashatod el!

4. részt (Falra hányt borsó) itt olvashatod el!

5. részt (Védünk és szolgálunk) itt olvashatod el!

6. részt (Kiben mi lakozik) itt olvashatod el!

7. részt (To be or not to be) itt olvashatod el!

8. részt (A küszöbön ülő démon) itt olvashatod el!

9. részt (Estéből hajnalba átcsusszanva) itt olvashatod el!

10. részt (Nyár és London) itt olvashatjátok el!

11. részt (Csak erős idegzetűeknek) itt olvashatod el!

12. részt (Rendesek a csajok) itt olvashatod el!

13. részt (Milyenek az angolok) itt olvashatod el!

14. részt (Tengerre magyar) itt olvashatod el!

15. részt (Mellek szabadon esése) itt olvashatod el!

16. részt (Az élet nem habos sütemény)  itt olvashatod el!

17. részt (Elraboltak az ufók) itt olvashatod el! 

18. részt (Karneváli őrület) itt olvashatod el!

19. részt (Tévé sztár lettem Londonban!) itt olvashatod el!

20. részt (Kukkeráj) itt olvashatod el!

21. részt (Lebegő rémalak) itt olvashatod el!

22. részt (Meztelen arccal) itt olvashatod el!

23. részt (Föld alatti élettér) itt olvashatod el!

24. részt (Fáj, ha hozzá érsz) itt olvashatod el!

25. részt (Szárnyakat ad) itt olvashatod el!

26. részt (Bogáncs) itt olvashatod el!

27. részt (Mindenki a helyén van) itt olvashatod el!

28. részt (Hajók a Viktória csatornán) itt olvashatod el! 

29. részt (Hogyan terjed a rémhír?) itt olvashatod el!

30. részt (Bolyhos pipi) itt olvashatod el!

31. részt (Eljönnél a házamba?) itt olvashatod el! 

32. részt (Hátulról) itt olvashatod el

33. részt (Kockás füzet) itt olvashatod el!

34. részt (Az önműködő vécéöblítő) itt olvashatod el! 35. részt (Költöztetik a templom tornyot) itt olvashatod el!

36. részt (Valentin napi gyűrődés) itt olvashatod el!

37. részt (Ki nyeri meg a JackPotot?) itt olvashatod el! 38. részt (Mi van a JackPottal?) itt olvashatod el!

39. részt (Ez a te következő lifted!) itt olvashatod el!

40. részt (Ha jól akarom magam érezni) itt olvashatod el!

41. részt (Ha kihal maga, a KAN) itt olvashatod el!

42. részt (Erzsébet angol királynő és a tornyok titkai) itt olvashatod el!

43. részt (St. Katharine docks és a tenger illata) itt olvashatod el!

44. részt (Lőrés tanulmány)itt olvashatod el!

45. részt (Minőségbőrze a Libertyben) itt olvashatod el!

46. részt (Amint vetsz, úgy aratsz) itt olvashatod el!

47. részt  (Boston Belle Cafe a vízen!) itt olvashatod el! 48. részt (Csillagszóró) itt olvashatod el!

49. részt (Holland parki mókusok) itt olvashatod el!

50. részt (Belevaló buli a Winter Wonderland) itt olvashatod el! 

51. részt (Camden Town és a nyihogó lovak) itt olvashatod el! 

52. részt (Portobello, a londoni piacok királya!) itt olvashatod el! 

53. részt (A ragyogó Harrods Áruház) itt olvashatod el! 54. részt (Az ufók mindenhová követnek…) itt olvashatod el!

55. részt  (Nyomozás a Boston Belle Café után)

56. részt (Kit érdekel, ha esik az eső?) itt olvashatod el!

57. részt (Legyél inkább drágakő) itt olvashatod el! 

58. részt (Playboy nyuszilányok minden kérést teljesítenek) itt olvashatjátok el!

59. részt (Bemehettem másodszor is a Playboy Kaszinóba?) itt olvashatjátok el!

60. részt (Buli London szélén) itt olvashatod el!

61. részt London PASS 1. (A jó öreg Shekaspeare) itt olvashatod el!

62. részt London PASS 2. (Alattunk a mélység) itt olvashatod el!

63. részt London PASS 3. (Napfényben úszni a nagy hajón) itt olvashatod el!

64. részt London PASS 4(És én mit keresek itt?) itt olvashatod el!

65. részt (Notting Hill-i karneváli őrület!) itt olvashatod el!  

66. részt London PASS 5. (HMS Belfast cirkáló) itt olvashatod el! 

67. részt London PASS 6. (Household Cavalry Museum – élő múzeum) itt olvashatod el!

68. részt London PASS 7. (Royal Mews – A hintó előállt!) itt olvashatjátok el!

69. részt London PASS 8.    (St. Paul’s Cathedral) itt olvashatjátok el!

70. részt London PASS 9. (London TOMBS!) itt olvashatjátok el!

71. részt London Pass 10. (London Transport Museum) itt olvashatjátok el!

72. részt London Pass 11. (Motor Museum) itt olvashatjátok el!

73. részt London Pass 12. (Windsori kastély) itt olvashatjátok el!

marasimo@gmail.com

INSTAGRAM: simonmara54

És ha barangolni akarsz írásaim szövevényében:

http://www.simonmara.com

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük