Londoni tévelygések (39.) Ez a Te következő lifted!

 

(A beköszöntő fotóval érzékeltetem, hogy megint fogtok találkozni Katával. Tavaly készült itt, Londonban.)

South Kensingtonnál, tudjátok, a süllyesztett vendéglővel rendelkező hotellel (neve: Belham) szembeni oldalon van egy sajtbolt. Ha a bezárt ajtaja előtt elhaladsz, biztosra vehetően érzed a félbe vágott sajtok erőszakos szagát. A kirakatban ott kelletik magukat az arany áron mért sajtok. (Amióta megtudtam, hogy a sajtok sem a legjobb étkek a gyomornak, azóta ezek már nem annyira izgatnak…)

sajtbolt messziről sajtbolt

És persze az ínyenceknek finom borokat is kínálnak, hiszen a sajt és a bor jól kiegészíti egymást.

Most pedig hadd invitáljam meg azon olvasóimat, akik egyetértenek velem abban, nem kell mindig hatalmas bevásárló központokban róni a kilométereket. Érdemes olyan utcákba is ellátogatni, ahol az utcára nyíló üzletek becsalogatják a vásárolni szándékozókat és azokat is, akik csak nézelődni szeretnének.

Sok ember szereti az apróságokat aprólékosan megnézegetni és sok felesleges holmit vásárolni szeretteiknek. Én már erről rég leszoktam, mert nincs ezeknek a tárgyaknak semmi értelmük azon kívül, hogy a port fogják. Azok a sok mütyürök, amelyek szinte ömlenek ki az utcára! Már a látványuktól is rosszul vagyok!

A Queensway útra úgy tudsz a legkönnyebben eljutni, ha sikerül megcéloznod – ki hinné – a Queensway metró megállóját, s ott érdekes élményben is részesülsz. A metró gyomrából kifelé igyekezve, élvezettel tapasztalhatod, hogy két, hatalmas liftbe – talán 25 ember is bele fér – torkollik a szerelvényekből kiáramló emberek útja. Ez a lift beszél, ha hiszitek, ha nem.

Hangosan mondja neked: „Ez a Te következő lifted!” Vagy azt mondja: „Ezt az ajtót nem fogod használni, állj a másik oldalra!” Vagy: „Készítsd elő a bérletedet, jegyedet.” Édes jó anyám nem volt ilyen gondoskodó.

Beszélő lift! Ez nekem tetszik. És mi van akkor, ha áramszünet van? Jobb nem is bele gondolni.

Szóval miután kiköpött a beszélő lift, gyakorlatilag rögtön beletorkollsz a Queensway-ba. Azon nyomban élvezheted az utca hangulatát, és egészen otthonosan érzed magad a különböző zenefoszlányoktól, illatoktól, fényektől elvarázsolva. Még akkor is, ha esik az eső. Ez itt, Angliában elég gyakori -, mondják a tapasztalt vén rókák, de én nem panaszkodhatok.

Queensway 1

Ám ha péntek vagy szombat este van, ez nem lehet akadálya, hogy mindenki helyet változtasson és gondoskodjon arról, hogy valamelyik kocsmába, kávézóba, étterembe, szórakozó helységbe préselje be magát.

Queensway 3

A Queensway út rövid, de annál mokányabb. Ihletet kapsz mindenféleképpen a hétvégi kikapcsolódáshoz, legyen szó száraz torok leöblítéséről vagy netán kaszinóról:

 

Még fel teszek nektek egy újabb (el)szédítő videót, amit persze megint a Queensway-en vettem fel, amennyiben az első videót valahogyan kihevertétek:

 

Ázsiai ihletésűek ezek a boltok és szórakozó helyek. Még szép, hiszen a tulajdonosok is Ázsiából származnak. Tényleg nagyon sótlan lenne nélkülük London. Minden szabályos lenne, fekete-fehér, igen-nem. Valahogy ilyen lenne.

Pénteken végre „ütköztem” egyik hazánkból már évek óta kiszakadt barátnőmmel, Katával, akivel nyáron Ti is találkozhattatok egy-két blogomban. Nehéz volt összehozni a találkozót, mert itt, Londonban, de szerintem máshol is egyre inkább divatos az alábbi: a tulajdonos sakkban tartja a munkavállalót. Vagyis jelen esetben Kata, aki bolti eladó, és nagyon szereti munkáját, nem tudja megszervezni előre az életét, mert nem tudja a beosztását.

A szomszédunk, Maruszja szintén erről panaszkodik. Csak olyan munkát tudna szerezni, ahol akár aznap reggel szólnának, hogy menjen 10-re. Hát micsoda slendriánság? Nem beszélve arról, hogy lelketlenség is! (Itt olvashattok a tavalyi észleléseimről.)

Csak nézzük meg Kata munkahelyét: egy ruházati boltban dolgozik. Tehát adva van a munkaidő és adva van a beosztottak száma. Ezek az összetevők nem változnak. Akkor hol itt a bibi?

Péntek, akkor elmegyünk egy divatbemutatóra – mondtuk örömmel.

Csak eszembe jutott közbevetőlegesen: egy hét múlva már otthon leszek. Megyek haza, és jön a tavasz velem! Ebben semmi nagyképűség nincs. Igaz?

 

 

Na, és hogy mi történt ezután, majd a következőben megtudjátok! Kitartás!

 

1. részt (Hol vagyok most?) itt olvashatod el!

2. részt (Pénteki őrület) itt olvashatod el!

3. részt (Láblógatás) itt olvashatod el!

4. részt (Falra hányt borsó) itt olvashatod el!

5. részt (Védünk és szolgálunk) itt olvashatod el!

6. részt (Kiben mi lakozik) itt olvashatod el!

7. részt (To be or not to be) itt olvashatod el!

8. részt (A küszöbön ülő démon) itt olvashatod el!

9. részt (Estéből hajnalba átcsusszanva) itt olvashatod el!

10. részt (Nyár és London) itt olvashatjátok el!

11. részt (Csak erős idegzetűeknek) itt olvashatod el!

12. részt (Rendesek a csajok) itt olvashatod el!

13. részt (Milyenek az angolok) itt olvashatod el!

14. részt (Tengerre magyar) itt olvashatod el!

15. részt (Mellek szabadon esése) itt olvashatod el!

16. részt (Az élet nem habos sütemény)  itt olvashatod el!

17. részt (Elraboltak az ufók) itt olvashatod el! 

18. részt (Karneváli őrület) itt olvashatod el!

19. részt (Tévé sztár lettem Londonban!) itt olvashatod el!

20. részt (Kukkeráj) itt olvashatod el!

21. részt (Lebegő rémalak) itt olvashatod el!

22. részt (Meztelen arccal) itt olvashatod el!

23. részt (Föld alatti élettér) itt olvashatod el!

24. részt (Fáj, ha hozzá érsz) itt olvashatod el!

25. részt (Szárnyakat ad) itt olvashatod el!

26. részt (Bogáncs) itt olvashatod el!

27. részt (Mindenki a helyén van) itt olvashatod el!

28. részt (Hajók a Viktória csatornán) itt olvashatod el! 

29. részt (Hogyan terjed a rémhír?) itt olvashatod el!

30. részt (Bolyhos pipi) itt olvashatod el!

31. részt (Eljönnél a házamba?) itt olvashatod el! 

32. részt (Hátulról) itt olvashatod el

33. részt (Kockás füzet) itt olvashatod el!

34. részt (Az önműködő vécéöblítő) itt olvashatod el! 35. részt (Költöztetik a templom tornyot) itt olvashatod el!

36. részt (Valentin napi gyűrődés) itt olvashatod el!

38. részt (Mi van a JackPotottal?) itt olvashatod el! 

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin,

Megváltozott a blog helyszíne

https://simonmara.com

Share this post and help spread the love!

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük