Ha esik az eső, hadd essen. Az a dolga! Ezt már megtanultam. Itt, Londonban is észrevettem, hogy nem áll meg az élet vagy nem vonulnak vissza otthonaikba a londoniak, mert esik az eső.
Tele voltak így is a parkok és minden közkedvelt és kellemes hely emberekkel. Esik az eső? És?
Ezek a fotók a Leicester Square környékén készültek:
A londoni időjárás eszembe juttat egy nagy okosságot, mert pontosan olyan, mint maga az élet! Ha sokat téblábolsz, elmegy előled a lehetőség, és már késő lesz bármihez! Ne késlekedj, cselekedj!
Szokásomhoz híven láttatom: Reggel szép napsütésre ébredtünk, de tudtam, nem kell bedölni ennek a mézes-mázos dolognak. Elmentem futni a szokásos útvonalon. Reggeli után még ki tudtam csalni egy közeli, nagyon kellemes, öblös parkba Jacqueline-t, a szomszédnőt – csak tudnám, hogy írják a nevét. Ezt a negyvenen túljutott hölgyet nehezen mozdítom meg, mert megszokta, hogy a kutya sem keresi.
Délutánra pedig fiammal, Danival és a kis menyemmel, Krisztával elmentünk a Regent’s Park másik felére, a Queen Mary’s Gardenbe. Itt aztán virág virág hátán. Illat- és színorgiába burkolóztunk. Hatalmas térben virágok, fák, apró, kényeskedő kis ölebek, madarak s macskák.
Ja! Meg emberek – akiket nem hat meg, mert esik az eső!
Ezt a fotót majdnem elvitte a macska, pedig annyira jól sikerült (Erre a témára akkor bukkantam rá, amikor a parkban azon igyekeztünk, hogy a 10 fontosunkat hogyan tudjuk felváltani, mert 20 pennire volt szükségünk, hogy igénybe vehessük a wc-ét. Szóval ne vesd meg az aprót! Néha a „nagydolgokban” óriási segítséget jelenthet!)
Na, és jóval később szúrtam be ezt az alábbi fotót. Nem is tudom, hogy maradhatott ki a szórásból, amikor erősen címlap-gyanús volt amúgy is?
Már évekkel ezelőtt elkezdődött ez a sorozat, a Londoni tévelygések – remélem – sokak örömére:
1. részt (Hol vagyok most?) itt olvashatod el!
2. részt (Pénteki őrület) itt olvashatod el!
3. részt (Láblógatás) itt olvashatod el!
4. részt (Falra hányt borsó) itt olvashatod el!
5. részt (Védünk és szolgálunk) itt olvashatod el!
6. részt (Kiben mi lakozik) itt olvashatod el!
7. részt (To be or not to be) itt olvashatod el!
8. részt (A küszöbön ülő démon) itt olvashatod el!
9. részt (Estéből hajnalba átcsusszanva) itt olvashatod el!
10. részt (Nyár és London) itt olvashatjátok el!
11. részt (Csak erős idegzetűeknek) itt olvashatod el!
12. részt (Rendesek a csajok) itt olvashatod el!
13. részt (Milyenek az angolok) itt olvashatod el!
14. részt (Tengerre magyar) itt olvashatod el!
15. részt (Mellek szabadon esése) itt olvashatod el!
16. részt (Az élet nem habos sütemény) itt olvashatod el!
17. részt (Elraboltak az ufók) itt olvashatod el!
18. részt (Karneváli őrület) itt olvashatod el!
19. részt (Tévé sztár lettem Londonban!) itt olvashatod el!
20. részt (Kukkeráj) itt olvashatod el!
21. részt (Lebegő rémalak) itt olvashatod el!
22. részt (Meztelen arccal) itt olvashatod el!
23. részt (Föld alatti élettér) itt olvashatod el!
24. részt (Fáj, ha hozzá érsz) itt olvashatod el!
25. részt (Szárnyakat ad) itt olvashatod el!
26. részt (Bogáncs) itt olvashatod el!
27. részt (Mindenki a helyén van) itt olvashatod el!
28. részt (Hajók a Viktória csatornán) itt olvashatod el!
29. részt (Hogyan terjed a rémhír?) itt olvashatod el!
30. részt (Bolyhos pipi) itt olvashatod el!
31. részt (Eljönnél a házamba?) itt olvashatod el!
32. részt (Hátulról) itt olvashatod el
33. részt (Kockás füzet) itt olvashatod el!
34. részt (Az önműködő vécéöblítő) itt olvashatod el! 35. részt (Költöztetik a templom tornyot) itt olvashatod el!
36. részt (Valentin napi gyűrődés) itt olvashatod el!
37. részt (Ki nyeri meg a JackPotot?) itt olvashatod el! 38. részt (Mi van a JackPottal?) itt olvashatod el!
39. részt (Ez a te következő lifted!) itt olvashatod el!
40. részt (Ha jól akarom magam érezni) itt olvashatod el!
41. részt (Ha kihal maga, a KAN) itt olvashatod el!
42. részt (Erzsébet angol királynő és a tornyok titkai) itt olvashatod el!
43. részt (St. Katharine docks és a tenger illata) itt olvashatod el!
44. részt (Lőrés tanulmány)itt olvashatod el!
45. részt (Minőségbőrze a Libertyben) itt olvashatod el!
46. részt (Amint vetsz, úgy aratsz) itt olvashatod el!
47. részt (Boston Belle Cafe a vízen!) itt olvashatod el! 48. részt (Csillagszóró) itt olvashatod el!
49. részt (Holland parki mókusok) itt olvashatod el!
50. részt (Belevaló buli a Winter Wonderland) itt olvashatod el!
51. részt (Camden Town és a nyihogó lovak) itt olvashatod el!
52. részt (Portobello, a londoni piacok királya!) itt olvashatod el!
53. részt (A ragyogó Harrods Áruház) itt olvashatod el!
54. részt (Az ufók mindenhová követnek…) itt olvashatod el
55. részt (Nyomozás a Boston Belle Café után)
INSTAGRAM: marasimon54
Ha szeretnél körbe nézni a több mint 900 blogomban,
megteheted: www.simonmara.com
Fontos!
Ha bemész a KATEGÓRIÁba, 30 téma között válogathatsz!
Hi there, I log on to your blogs regularly.
Your writing style is witty, keep it up!