Londoni tévelygések (43.) St. Katharine docks és a tenger illata

Ez az este a st. Katharine docks-nál emlékezetes est volt. Nemcsak azért mert Dániel fiammal kettesben mentünk vacsorázni most kivételesen. Ugyanis a kis menyem, Kriszta azt mondta, „ránk fér, hogy kettesben is legyünk egy este”.

Örültem volna, ha Kriszta is velünk tart, mert nagyon szeretem, amikor be nem áll a szája és olyan kedvesen, gurgulázva tud kacagni, bele nevetni a világba. Nem jött azonban, hiába kérleltem.

Fiammal meg állandóan lóhalálában közlekedünk, mint akit a vonat füstje megcsapott. Tehát ez a st. Katharine docks egy „nagy pocsolya”, amely még sem pocsolya, mert a Temzével van erős kötelékben.

Katharine docks

Bent van a város szívében, a mellékelt térképen láthatjátok, hogy hihetetlenül könnyű megközelíteni. A modern épületkomplexumból ki nem  néznéd, hogy milyen kincseket rejtegetnek ott, belül…

 

Mint a szép asszony, aki állig fel van öltözve, bokáig érő, sötét ruha, apró gombokkal lelkiismeretesen begombolva, fekete kabát, mely karcsúságát nem hangsúlyozza, piciny, bordó kalap a fején, melyen apró kis aranyba forduló dísz, mely a félholdat szimbolizálja. Fülében ennek megfelelő apró kis fényes fülbevalók. Csak az ajkait festi ki ciklámenre. A szemhéját kékre, mely a sötétben is világít.

 

Tehát ilyen ez a dokk, melyet ha levetkőztetjük, akarom mondani, ha közelebbről szemügyre vesszük, rögtön beleszeretünk. A hangulat erősen tengerparti jellegű. Lelki szemeid előtt látod a végtelen horizonton lemenő vérvörös napot!

Még a tenger sós illata is megcsapja orrodat. Úgy érzed, igazából semmi akadálya, hogy valamelyik parthoz kikötött jacht fedélzetére felmenjél, és ott leülj egy hintaszékbe. Majd a pincér diszkréten kiszolgál, fél édes pezsegőt bont, és Te pedig bölcsen elmélázol a világ hülyeségein.

Az élmények egy részét még akkor is magadévá tudod tenni, ha történetesen nincs pénzed, hogy valamelyik szuper elit helyre bemenj vacsorázni, kikapcsolódni. Mert ezekből bőven van.

Ez itt az úri negyed, de még sem érzed magad úgy, hogy „Jézus Mária, mit keresek én itt?”

Zizzi étterem a helyszín, ahová mi iparkodtunk, mert félő volt, hogy végül már kaja sem lesz. Úgy van kialakítva, mintha egy hajó belsejében lennénk. És minden oldalát „hajó” ablakok díszítik, melyeken keresztül ki lehet látni a vízen himbálózó csodálatos jachtokra.

Katarin belülkatarina emelet

Katerina belső 1Katarin hajó belső

A kiszolgálás flott. Semmi cicó: bemész, üdvözölnek, étlap, kiválasztjuk, és hozzák.

Katharin kaja

Amit felszolgálnak, bomba finom! Pedig már ettem csirke mellet különböző variációban előadva, de a szakács valami olyan isteni trutyiba pácolta bele a húst, amitől ellenállhatatlanná vált. Még most is érzem az ízét, pedig már egy hete volt annak… Hüm. Ezt így kell csinálni.

Utólag  tájékozódtam – jellemző módon – hogy minden pénteken bizonyos idő intervallumon belül gasztro piacot rendeznek, itt aztán lehet mindenféle fantasztikumot kóstolni és megenni vagy haza vinni a világ minden tájáról. A következő, Londonban való tartózkodásomnál nem fogom kihagyni – legalább valami biztos.

 

én-csak-a-szám-és-a-szemem

1. részt (Hol vagyok most?) itt olvashatod el!

2. részt (Pénteki őrület) itt olvashatod el!

3. részt (Láblógatás) itt olvashatod el!

4. részt (Falra hányt borsó) itt olvashatod el!

5. részt (Védünk és szolgálunk) itt olvashatod el!

6. részt (Kiben mi lakozik) itt olvashatod el!

7. részt (To be or not to be) itt olvashatod el!

8. részt (A küszöbön ülő démon) itt olvashatod el!

9. részt (Estéből hajnalba átcsusszanva) itt olvashatod el!

10. részt (Nyár és London) itt olvashatjátok el!

11. részt (Csak erős idegzetűeknek) itt olvashatod el!

12. részt (Rendesek a csajok) itt olvashatod el!

13. részt (Milyenek az angolok) itt olvashatod el!

14. részt (Tengerre magyar) itt olvashatod el!

15. részt (Mellek szabadon esése) itt olvashatod el!

16. részt (Az élet nem habos sütemény)  itt olvashatod el!

17. részt (Elraboltak az ufók) itt olvashatod el! 

18. részt (Karneváli őrület) itt olvashatod el!

19. részt (Tévé sztár lettem Londonban!) itt olvashatod el!

20. részt (Kukkeráj) itt olvashatod el!

21. részt (Lebegő rémalak) itt olvashatod el!

22. részt (Meztelen arccal) itt olvashatod el!

23. részt (Föld alatti élettér) itt olvashatod el!

24. részt (Fáj, ha hozzá érsz) itt olvashatod el!

25. részt (Szárnyakat ad) itt olvashatod el!

26. részt (Bogáncs) itt olvashatod el!

27. részt (Mindenki a helyén van) itt olvashatod el!

28. részt (Hajók a Viktória csatornán) itt olvashatod el! 

29. részt (Hogyan terjed a rémhír?) itt olvashatod el!

30. részt (Bolyhos pipi) itt olvashatod el!

31. részt (Eljönnél a házamba?) itt olvashatod el! 

32. részt (Hátulról) itt olvashatod el

33. részt (Kockás füzet) itt olvashatod el!

34. részt (Az önműködő vécéöblítő) itt olvashatod el!

35. részt (Költöztetik a templom tornyot) itt olvashatod el!

36. részt (Valentin napi gyűrődés) itt olvashatod el!

37. részt (Ki nyeri meg a JackPotot?) itt olvashatod el!

38. részt (Mi van a JackPottal?) itt olvashatod el!

39. részt (Ez a te következő lifted!) itt olvasható el!

40. részt (Ha jól akarom magam érezni) itt olvasható el!

41. részt (Ha kihal maga, a KAN) itt olvasható

42. részt (Erzsébet angol királynő és a tornyok titkai) itt olvasható el!

 

INSTAGRAM: marasimon54

Ha szeretnél körbe nézni a több mint 900 blogomban,

megteheted: www.simonmara.com

Fontos!

Ha bemész a KATEGÓRIÁba, 30 téma között válogathatsz!

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük