Londoni tévelygések (82.) Lucy megszületett, avagy mi történik délben Londonban?

A beköszöntő fotón a kórház látható, amelyben Lucy született. És ezekben a napokban, főleg tegnap és tegnapelőtt szinte öt percenként láttuk, hogy a mentő helikopterek leszállnak a kórház tetején. Nagyon sok esethez hívták ki őket. Ebbe a hatalmas nagy hőség is bele játszott.

Az igazság az, hogy nem nagyon akartam Londonba jönni – azonban már itt vagyok családi berekben, fiaméknál, és hallom a nyitott ablakon keresztül az overgrand zakatoló hangját. Kitartó, szokatlan hőguta idő jellemző – Londonhoz képest mindenféleképpen. Ennyi erővel már Zambiában is lehetnék.

Milyen érdekes egyébként, hogy a mögöttünk levő hatalmas nagy parkban, a parkot keresztbe vágó út mentén vasból készített, kényelmetlen padokat lehet találni egymástól jó, nagy távolságban, fákat pedig elfelejtettek ültetni. Pedig itt akkora térséget érzékelhetünk, hogy nyugodtan ültethettek volna pld. platánfákat, amelyek csípik, ha elterebélyesedhetnek, és fantasztikus árnyékot adnak, a madaraknak pedig otthont.

Nem egyszer láttam, hogy a muszlim mama a fél éves gyermekét födetlen fővel úgy hagyta megsülni a babakocsiban – miközben a nap teljes erővel sütötte a bébi fejét, arcát -, hogy már grill csirke lett belőle. Mindezt délben… Na, igen, délben mi mindent lát az ember, míg az unokáért üget az oviba? Erős, vakító napsütésben futó fiatalokat – igaz, Magyarországon is ilyen okosak egyesek – és a gyilkos erősségű napsütésben tornászni olyan férfiakat, akik híres atlétáknak képzelik magukat…

Persze az sem utolsó, hogy falfehér brit férfiakat – elsősorban hím egyedeket, és nem nőket – látok napozni a fűben, amely pázsit már rég összeaszalta magát a nagy szárazságtól. Nyár közepén jönnek rá egyesek, hogy süt a nap, és ideje már egy kicsit begyűjteni abból az áldott D-vitaminból egy hangyányit. Ebből következően képzeljétek el, mi történik ezekkel a csodás ész-bajnokokkal, akik estére már pecsenye-kacsa versenyen indulhatnak.

Az is menyire érdekes, hogy London időjárását érzékelve – ahová hosszú éveken keresztül jártam -, tutira ellopták a Golf áramlatot. Hogy a fenébe? Ugyanolyan időjárás van – teljesen sivatagi jelleggel, mint Európában szinte mindenütt? Ha ezt egy kicsit kifejtjük, rájövünk, hogy bizony-bizony az időjárás-változást nem a természet okozza. Nem! Hanem az “ismeretlenségbe” burkolódzó rossz-fiúk! Ejnye, ejnye, Fiúk! Csak nem azt szeretnétek, ha a termésből eleve szárított teveszar-szerű valami termés lenne? Mindig elkap az ihletettség, amikor valamilyen gondolatot kifejtek, mert itt aztán lehetne kalandozni.

Csak úgy, elhalló hangon kérdem, hogy lehetséges az, hogy az elmúlt napokban, amikor hihetetlenül szokatlan hőokádó időjárás sokkolta a népet, szinte egy időben több helyen, London külterületein tűz ütötte fel a fejét, és sok lakóépület a tűz martalékául esett… Minden tárgy olyan meleg volt a kégliben, mintha direkt hevítettük volna azokat. Ha hideg vizet engedtünk, akkor nyugodtan tudtunk azzal zuhanyozni, mert kellemes meleg volt a felforrósodott csövek miatt.

Most viszont visszafogom magamat, mert itt vannak nálunk a baba fejlődését erősen skubizó védőnők, akik igen komolyan veszik a feladatukat. Éppen most fogják lemázsálni Lucyt. Figyelek, most ez a fontos. A nagymamák mindig figyelnek.

Lucy súlyának ellenőrzése:

 

Tudom, eltértem a tárgytól szokásomhoz híven. Íme azonban visszafordítom a nyihogó paripámat: hogy miért ez a nagy, fenti ódzkodás a nagy utazásoktól? Amióta elkezdték vetíteni a nagy-nagy világjárványt úgy, hogy előtte meghamisították a járványra vonatkozó paramétereket – és mindenféle retorziót alkalmaztak önkényesen, sarokba szorították az emberek millióit a politikusok, akik eljátszották, hogy pár hét alatt professzori szinten értenek a járványokhoz, a “védő oltásokhoz”, és ők annyira gondoskodó atyák, hogy a meghatódottságtól nem egyszer könnyesre sírom a szemem. Mellesleg folyamatosan hazudnak a szemünkbe. Tudom, senki sem tökéletes. Lehet, hogy a harmatos reggeleken “Jó estével” köszönnek, hogy formába hozzák magukat az-napra.

És igen, igen, a kényszer lezárásokból a vak is láthatta előre, csak és kizárólag óriási károk keletkezhetnek. Sok esetben visszavonhatatlanok. Ezen és más, hasonló intézkedéseknek nincs gazdáik, ezek csak úgy, megtörténtek velünk.  

Nem érdekes, megszoktuk. Mint túlságosan is egyenes ember azonban hihetetlenül undorodom az olyan nyúlós-pókhálós közegtől, mint amibe kényszerítettek bennünket azzal a jelszóval, hogy minden a mi érdekünkben történik.

Milyen furcsa, miközben a születésről akarok ódákat zengeni, a halál minden lyukon történő leskelődéséről számolok be, ami persze nem is csoda részemről, mert notóriusan szeretek előre is gondolkodni. Mindig azt kérdezem magamtól: milyen világba születnek a mi kis csöppségeink?

PCR tesztet dugdostak és dugdosnak az orrjáratunkba, hogy sérüléseket okozzanak, hogy káros anyagokat juttassanak belénk. Kinek van kedve felnyársalt csirkének lenni? Mert nekem semmi kedvem hozzá. (Ez a csirke mindig itt csipog körülöttem, figyelitek? Nem fogom engedni azonban, hogy a csirke farhát is megkörnyékezzen…)

Az, hogy útra keltem, le kellett győznöm minden, természetes gondolkodásomból származó ellenérzésemet, hogy hazug közegbe csöppenjek. Ez pedig azt jelenti: ha besorolok az utazni vágyókhoz, soha nem tudhatom, mi történik velem, mert csak sodródom, mint egy őszi falevél, amely a csatornába pottyant a kuruttyoló békák közé.

Ugyanis ha az ember elhagyja otthonát, egy kis légypiszoknak érezheti magát, mert mindenféle esztelen dolog megtalálhatja. Mi volt az, ami kimozdított holtpontomról – ami több mint két éve tart? Simon család falait megrengette a hír: Ekinek húga születik. Bizony, ezért hagytam ott az édes otthont, férjemet, kertemet, amely már éppen termőre fordult, macskáimat – Tüncit, Mancit, Pocit és Jencit. (A legidősebb macskával kezdtem, és természetesen a legfiatalabbal fejeztem be.) Férjem is, aki mindig az utolsó sorban kullog – bár bölcsességére nézve szárazságtűrő növényre hasonlít – erősen megsínyli igazolt távol-maradásomat, mert én vagyok a család optimista, örökmozgója.

Ha megszavazzátok, ha nem, felteszem azt a videót, ahol a kertemet mutatom be – ekkor még tavasz volt -, amelyet a tuják helyett egészen máshogy alakítottam ki, mint az eddigi szisztéma mutatott.

  • Miért nincsenek tuják? -, kérdezte egy ismerősöm csodálkozva.

Én meg azon csodálkoztam, hogy lehet valaki ennyire – tegyek hozzá őszintén jelzőt vagy ne… – tájékozatlan, ennyire nem tudja, mi felé halad a világ? Fogalma sincs, hogy egyre inkább a tyúkszemünkre lépnek mindenféle szempontból? Hogy ha lehet, akkor inkább próbáljuk megtermelni a kertünkben a zöldségeket és egyebeket, hogy ne kelljen a piacon lehetetlen áron venni azokat. Hogy nem olyan dekoratív így a kertünk? Kit érdekel?

Most már a kert témához még annyit teszek hozzá, hogy mielőtt elutaztam, hosszú napokig – nem mintha addig is nem azt tettem volna szívvel-lélekkel -, lelkiismeretesen rendbe hoztam a kertet. Rengeteg vadon nőtt paradicsom palántáim voltak, amelyeket ki kellett pányvázni, gazolni és így tovább.

  • Neked egyelőre nincs más dolgod -, adtam meg férjemnek búcsúzásul az instrukciókat -, hogy ezt a hét darab tövet megtámasztod, és figyelsz, melyik növény éppen hol terem, és azokat le kell szedned.

Ma már július 14. van, szerda, és az orvos hétfőre tervezte be a szülés megindítását. Megígérték, hogy hívják Krisztát a kórházból. Persze nem hívták. Akkor Kriszta a kórházzal próbálta felvenni a kapcsolatot, persze nem vették fel. Délután felkerekedett az aggódó házaspár, és vártak vagy 3-4 órát, mire azt mondták a kórházban, hogy nincs hely, mert annyian szülnek ezekben a napokban, hogy az csak na. És ez volt a helyzet kedden is. Nem tesz jót senkinek sem a várakozás. Ráadásul az első szülésnél is császármetszés volt. Még négy évvel ez előtt, Eki születésekor semmi probléma nem volt a szülési időponttal, volt ágy, volt orvos, volt személyzet.

Ám a nagy globális baromságok miatt itt is, mint sok-sok országban, mintha a kóros kergemarha-kor megfertőzte volna az országok vezetőinek az agyát, az egészségügyisek közé “lőttek”, bezártak kórházakat, osztályokat – pont a legnagyobb járvány idején. (Láttam olyan videót Londonból, ahol a tudósító végig gyalogolt egy kórházon, és betegek sehol sem voltak, miközben arról szóltak a megrendítő tudósítások, hogy annyi, de annyi a beteg…) Magyarországon is több ezerrel csökkent az egészségügyben dolgozók száma, és persze nem mondják meg felsőbb szervek, hogy miért is, bár tudjuk. A sok elképesztő, hajmeresztő intézkedések között talán az egyik legtorokszorítóbb az volt, hogy tökéletesen helytelen, gyilkos metódust alkalmaztak a légzőszervi megbetegedésekben (is) szenvedők “gyógyítására”.

Nem, nem, ezt sem fejtem ki, hiszen most a születésről vagyok hivatva dalolni. Mindig megfogadom magamban, hogy ezen két éves iszonyatot, amit elkövettek velünk szemben – sokak bólogatása és asszisztálása kísérte – nem taglalom, nem bugyborékolom ki, és mégis…

Nem akarom fokozni a helyzetet, de minden esetre tényleg idegesítő volt, mire kikristályosodott a kép, hogy szerda (2022.07.14.) reggel 7-re jelentkezzen a terhes mama, Kriszta minden szükséges cuccal felszerelve a kórház földszinti recepciójánál. És délután már láthattam az élő videón, hogy a kis, 3,10 kilogrammos Lucy már szopizza is az anyatejet. Biztos nagyon ki lett szomjazva a több órás jövés-menésben.

Amikor végre megláthattuk a kis újszülöttet:

Jelen napokban nincs más dolgom, mint Ekivel foglalkozni, aki teljes oda figyelést igényel természetesen. Háztartást vezetni, amibe a főzés is bele tartozik. Ez viszont nem olyan egyszerű, hiszen minden háztartást kissé egyedi szájíz szerint alakítják ki, és a kis menyem háztartás vezetése – ne is mondjam – erősen különbözik az én elképzeléseimtől…

Estére mindig kellően lefáradok, hiszen az unokámmal való törődés gyakran erősen szélmalom harcra emlékeztet, mert ő is a saját elképzeléseihez ragaszkodik foggal-körömmel. Bár egy-két trükkre rájöttem magamtól, tehát tovább adom:

Ha már elegem van a játszótérből, akkor a gyerek tömegből kiszűröm Ekit, és azt mondom, hogy biztosan jól meghallja:

  • Szia Eki, megyek haza.

Tehát nem adok neki lehetőséget, hogy ellenkezzen, amikor elkezdődne a huzavona, hogy még hadd maradjon. Aminek persze nem lenne sem eleje, sem hossza. Ugyanis tudom, hogy Ekinek addig van nagy szája, amig tudja, hogy a nagyi vagy bárki felnőtt a családból ott van a közelében. Tehát semmi rimánkodás, sima kijelentő módban közlekedem. És Eki már pattan is.

Az elméletek néha keresztül húzzák a számításokat, mert hiába javaslok két megoldás közötti választást a kis lurkónak – ugyanis ez szintén jó módszer, hogy eltérítsük eredeti szándékától -, ő csak köti az ebet a karóhoz. Ettől szép az élet!

Mint ma délután is, megengedtem, hogy levegye a szandálját a játszótéren. Gondolhatjátok, mennyire mocskos volt a lába. Ez nem probléma, de amikor sikerült haza érkeznünk, egyenesen tereltem a fürdőszoba irányába. Nehogy ezt a retekséget bevigye a lakásba. A kis unokám pedig kikérte magának ezt az erős ráhatást. Engem pedig nem érdekelt. A kosz eltávolítása kötött le teljesen. A kis renitenskedő üvöltött, mint a fába szorult féreg, de kegyetlen voltam. Sőt! Még én is társultam Ekihez, és én is torkom szakadtából üvöltöttem. Ekkor Eki rájött, hogy ő ugyan drámát szeretett volna játszani, de kabaréba siklott át. Ekkor abbahagyta, vége volt az esti előadásnak.

Majd adtam neki finom-finom tejbe-grízt, amelynek nagy sikere volt. Na, és mi történt? Eki a széken elaludt. Igaz, a fogmosást kihagytuk, de legalább nem kellett istentelen harcot vívni azért, hogy végre elnyomja az álom. Szerintem húgáról, Lucyről álmodott, hogy együtt hintáznak a játszótéren.

Tervezem, hogy a következő blogomba beavatlak titeket, mit látok az én kis szemüvegemen át itt, Londonban, amelyeket fotókkal, videókkal láttatom.

Addig is minden jót, Mónika! A többieket meg csókoltatom!

Már évekkel ezelőtt elkezdődött ez a sorozat, a Londoni tévelygések – remélem – sokak örömére:

1. részt (Hol vagyok most?) itt olvashatod el!

2. részt (Pénteki őrület) itt olvashatod el!

3. részt (Láblógatás) itt olvashatod el!

4. részt (Falra hányt borsó) itt olvashatod el!

5. részt (Védünk és szolgálunk) itt olvashatod el!

6. részt (Kiben mi lakozik) itt olvashatod el!

7. részt (To be or not to be) itt olvashatod el!

8. részt (A küszöbön ülő démon) itt olvashatod el!

9. részt (Estéből hajnalba átcsusszanva) itt olvashatod el!

10. részt (Nyár és London) itt olvashatjátok el!

11. részt (Csak erős idegzetűeknek) itt olvashatod el!

12. részt (Rendesek a csajok) itt olvashatod el!

13. részt (Milyenek az angolok) itt olvashatod el!

14. részt (Tengerre magyar) itt olvashatod el!

15. részt (Mellek szabadon esése) itt olvashatod el!

16. részt (Az élet nem habos sütemény)  itt olvashatod el!

17. részt (Elraboltak az ufók) itt olvashatod el! 

18. részt (Karneváli őrület) itt olvashatod el!

19. részt (Tévé sztár lettem Londonban!) itt olvashatod el!

20. részt (Kukkeráj) itt olvashatod el!

21. részt (Lebegő rémalak) itt olvashatod el!

22. részt (Meztelen arccal) itt olvashatod el!

23. részt (Föld alatti élettér) itt olvashatod el!

24. részt (Fáj, ha hozzá érsz) itt olvashatod el!

25. részt (Szárnyakat ad) itt olvashatod el!

26. részt (Bogáncs) itt olvashatod el!

27. részt (Mindenki a helyén van) itt olvashatod el!

28. részt (Hajók a Viktória csatornán) itt olvashatod el! 

29. részt (Hogyan terjed a rémhír?) itt olvashatod el!

30. részt (Bolyhos pipi) itt olvashatod el!

31. részt (Eljönnél a házamba?) itt olvashatod el! 

32. részt (Hátulról) itt olvashatod el

33. részt (Kockás füzet) itt olvashatod el!

34. részt (Az önműködő vécéöblítő) itt olvashatod el!

35. részt (Költöztetik a templom tornyot) itt olvashatod el!

36. részt (Valentin napi gyűrődés) itt olvashatod el!

37. részt (Ki nyeri meg a JackPotot?) itt olvashatod el!

38. részt (Mi van a JackPottal?) itt olvashatod el!

39. részt (Ez a te következő lifted!) itt olvashatod el!

40. részt (Ha jól akarom magam érezni) itt olvashatod el!

41. részt (Ha kihal maga, a KAN) itt olvashatod el!

42. részt (Erzsébet angol királynő és a tornyok titkai) itt olvashatod el!

43. részt (St. Katharine docks és a tenger illata) itt olvashatod el!

44. részt (Lőrés tanulmány)itt olvashatod el!

45. részt (Minőségbőrze a Libertyben) itt olvashatod el!

46. részt (Amint vetsz, úgy aratsz) itt olvashatod el!

47. részt  (Boston Belle Cafe a vízen!) itt olvashatod el!

48. részt (Csillagszóró) itt olvashatod el!

49. részt (Holland parki mókusok) itt olvashatod el!

50. részt (Belevaló buli a Winter Wonderland) itt olvashatod el! 

51. részt (Camden Town és a nyihogó lovak) itt olvashatod el! 

52. részt (Portobello, a londoni piacok királya!) itt olvashatod el! 

53. részt (A ragyogó Harrods Áruház) itt olvashatod el!

54. részt (Az ufók mindenhová követnek…) itt olvashatod el!

55. részt  (Nyomozás a Boston Belle Café után)

56. részt (Kit érdekel, ha esik az eső?) itt olvashatod el!

57. részt (Legyél inkább drágakő) itt olvashatod el! 

58. részt (Playboy nyuszilányok minden kérést teljesítenek) itt olvashatjátok el!

59. részt (Bemehettem másodszor is a Playboy Kaszinóba?) itt olvashatjátok el!

60. részt (Buli London szélén) itt olvashatod el!

61. részt London PASS 1. (A jó öreg Shekaspeare) itt olvashatod el!

62. részt London PASS 2. (Alattunk a mélység) itt olvashatod el!

63. részt London PASS 3. (Napfényben úszni a nagy hajón) itt olvashatod el!

64. részt London PASS 4. (És én mit keresek itt?) itt olvashatod el!

65. részt (Notting Hill-i karneváli őrület!) itt olvashatod el!  

66. részt London PASS 5. (HMS Belfast cirkáló) itt olvashatod el! 

67. részt London PASS 6. (Household Cavalry Museum – élő múzeum) itt olvashatod el!

68. részt London PASS 7. (Royal Mews – A hintó előállt!) itt olvashatjátok el!

69. részt London PASS 8.    (St. Paul’s Cathedral) itt olvashatjátok el!

70. részt London PASS 9. (London TOMBS!) itt olvashatjátok el!

71. részt London Pass 10. (London Transport Museum) itt olvashatjátok el!

72. részt London Pass 11. (Motor Museum) 

73. részt London Pass 12. (Windsori kastély) itt olvashatjátok el!

74. részt London Pass (13. UNESCO világörökség: Cutty Sarp)

75. rész (London őszi színekben)

76. rész (Street Art)

77. rész (A bodhiszattvák otthona: Fo Guang Shan Temple)

78. rész (Irány a Downing Street-ről a SuhsiSamba)

79. rész (SushiSamba hivatalos neve 110 Bishopsgate)

80. rész (V&A Childhood Museum)

81. (Megint London, vagy a javíthatatlan lesipuskás)

82. (Lucy megszületett, avagy mi történik délben Londonban?)

INSTAGRAM: marasimon54

Ha szeretnél körbe nézni a több mint 900 blogomban,

megteheted: www.simonmara.com

Fontos!

Ha bemész a KATEGÓRIÁba, 30 téma közül válogathatsz!

 

 

 

 

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.