Vers: Holdölelő szerető

 

 

A holdtöltéhez egy ifjúkori élmény fűződik, amely mélyen beégette magát az emlékezetembe. És csak jó pár év múlva írtam róla verset. Ime:

Érzelemrészvények I. kötetemből:

HOLDÖLELŐ SZERETŐ

(tini élmény)

Mondd, volt már dolgod holdkórossal,

de olyan igazi fényharcossal? Amikor

oly erős a holdtölte, hogy lényében

az mindent betölte? Szétözönlik

zsigereiben a vágy a sötét fény iránt.

Ilyenkor a helyét nem

találja, a nappal

emlékeit a pincébe hányja.

Hiába zárod a szobába, kulcslyukon

csusszan ki lágy teste a szélcsendes

éjszakába.

Beáll lelkébe a nagy változás,

az áramszünetvarázs, az őrület, a bűvölet,

amely arra serkenti minden ízét, hogy

eszelősen megkettőzze erejét.

A szent cél érdekében – ha kell –

megtagadja anyját és apját.

Átúszná egy szuszra az örvénylő óceánt!

Megtanulna vízen járni, a háborgó

istenekkel megvívná a végső csatát.

Aláfeküdne a vágtató paripáknak,

mert az akarás legyőz minden akadályt.

Mint a győztes hadvezér sátrába

a lehajtott fejű, pihegő szende,

úgy lopózik halkan a fény az ő szívébe.

Megáll az ész! Te lány, hová mész?

Nem szab lépteinek határt a csillagos ég.

Célja a sejtelmes jövés-menés.

Számára nincs menekvés.

A Hold

gyermekének az kell, miből oly kevés.

De abból kijár neki a sok szenvedés.

Megelégszik a kimerülő zseblámpa

pislogó fényével, csak karcsú teste

végre egyesülhessen a Hold élével.

Őzike alakja gyengeségét, legfeljebb

gyengédségét sugallja, de hogy

áttetsző lényével uralja?!

Ne becsüld alá földöntúli hatalmát,

mert ő a sötét-fátyol hercegnő,

és már látod is, mily kecsesen

lejti e légies nő a Holdfény-keringőt.

Csillogó fekete, hosszú haja kerekded

vállára omolva, bőre fehér

márványának méltó keretet ad.

Benne kicsiny fény motoszkál,

hálóingén átsüt lánysága,

melle halmának feszülő zsiványsága.

Lehetetlent súroló érintése szikrázó

jégcsaphegyek. Mélykék szemét

a tengerben merítkező Nap vörös

sikátora szegélyezi. Seprű szempillája

rezzenéstelen.

Meredten rád néz,

pedig nem lát téged. Mimikátlan

orcájától kiráz nyáron is a hideg.

Tőle bármit kérdezel, gyermeki

őszinteséggel felel. Szépen formázza

a szavakat, de mintha egy szellem

tárná ki a síron túli falakat.

Kölcsönkapott delejes tekintete

a földhöz ragaszt. Áthatol rajtad,

mint a hegedű szerelmes dallama a

bezárt szemhéjú zsalugáter alatt.

Térj ki előle! Hozzá nem érhetsz!

Kérlek, fel ne ébreszd!

Összerogyna, mint egy rongybaba,

remegő karjaidban.

Esküdj meg, nem teszed!

Inkább levágod kezed!

Másnap, mikor a Nap felkel,

ugyanúgy cselekszik, mint én vagy te.

És ha rákérdezel, emlékszik-e,

mi történt vele a múlt éjjel,

nincs rá felelet.

Ám tudva tudja: lelke barázdáiban

rakódnak a befelé sikoltó könnyek.

És azokra újabbak és újabbak

jönnek, míg mindent el nem söpörnek.

 

 

(A vers az Érzelemrészvények 1. kötetből származik, költő: Simon Mara)

Linkségemet alátámasztva alább felsorolok néhány versem linkjét:

Morze jelek a tenyérben

Az őskezdetek vére

ŐSZ-INTE BUDAFOKRÓL RÁCKEVÉRE MENVE

Nincs kecmec

 Egyszerre kettőt szeretek
A NÉMA MÚ DALA
Vulcanica Hungarica 

Nárcizmus

ÁRVÍZI HAJÓSOK 

ÉDESANYÁM 

Menni fog ez neked? 

Milyen jó… 

Emberedre találtál bennem 

Akár egy félisten 

CSŐBE HÚZOTT ÜVÖLTÉS

Oly ismerősen tekereg
Kis éji krosnyogás

Nem ilyen lovat akartam

Amíg dereng 

Az aratás gyönyöre

Dudajó

Estefelé 

SZILVAMÉLYSÉG 

Szőrbe szökken 

Nana – EMIL ZOLA 

Már régóta nem könyörgök 

Menj fel a dombra, Norbikám! 

Nyári eső után 

Busz az éjben 

Nálatok nem 

Első vesszőfutás 

Vasvilla-trilla

Se-se

Visszavonhatatlan

Az én jelem

Holdölelő szerető

 én-csak-a-szám-és-a-szemem

Ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

megteheted:

 www.simonmara.com

 

Ha feljelentkeztek a Facebook oldalamra, ahol az alábbi fotómról nézek rátok barátságosan, akkor rájöhettek, miért vannak kibukva a család férfi tagjai.

lila kalapban

Hát igen, ha valami nem tetszik, kiteszem a Facebook-ra.

I love

FACEBOOK

!!!!!!!!!!!!!!!!

 

If you want to read another blogs,

you can do it!

Share this post and help spread the love!
 

 

 

 

Cikkajánló

10 thoughts on “Vers: Holdölelő szerető

  1. I don’t even know the way I finished up here, but I thought this publish was good. I don’t recognise who you’re however definitely you’re going to a famous blogger if you happen to aren’t already 😉 Cheers!

  2. Good day I am so grateful I found your webpage, I
    really found you by mistake, while I was looking on Google for something
    else, Anyhow I am here now and would just like to say kudos for a
    fantastic post and a all round exciting blog (I also love the theme/design), I don’t have time to browse it all at the moment but I
    have bookmarked it and also included your RSS feeds, so when I have time I will be back to read more, Please do keep up the excellent work.

  3. Do you mind if I quote a couple of your articles as
    long as I provide credit and sources back to your blog?
    My blog is in the very same area of interest as yours and
    my visitors would truly benefit from some of the information you
    present here. Please let me know if this alright with you.
    Regards!

  4. I am not sure where you are getting your info, but good topic.
    I needs to spend some time learning much more or
    understanding more. Thanks for great info I was looking for this information for my mission.

  5. Hey there would you mind letting me know which webhost you’re
    working with? I’ve loaded your blog in 3 different web browsers and I
    must say this blog loads a lot quicker then most. Can you recommend a good internet hosting provider at a
    reasonable price? Thanks, I appreciate it!

    1. So sorry, I don’t know which webhost works in my blog. Best regards Mara Simon

  6. Fantastic beat ! I would like to apprentice while you amend your site, how could i subscribe for a blog website? The account helped me a acceptable deal. I had been a little bit acquainted of this your broadcast offered bright clear concept

  7. Drága Tesóm!
    Ez a vers több,mint remek! Az élmény közös volt anno,ezért is látom,hogy visszaköszön a valóság képzeleted szárnyán versben lecsapódva! Büszke vagyok RÁD!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük