Ahogy a töltekező holddal szemben jöttem haza kocsival Ráckevére, elhatároztam, hogy ma verset vágok hozzátok. Örökké csak a szerelemről regélek nektek prózában meg, hogy NE ADJÁTOK FEL SOHA!

Nem, ennyivel nem ússzátok meg. Ma változatosság gyönyörködtet elve alapján másról szólok nektek. Hát persze, hogy megint a szerelemről, a testi kívánalmakról. Rímekbe szedve! Szokványos, epekedő vers, amivel tele az internet. Eggyel több vagy kevesebb! Nem mindegy?

(Kitettem volna nektek egy szuper fotót, egy művészi, ám erotikus fotót, de hát a netről rögtön le lennék törölve. Így a piszkos fantáziátokra bízom: egy fiatal, szuper csaj, aki még üde és ártatlannak tűnik a szemlélődőnek, a szénakazalban hanyatt fekszik igen hiányos öltözékben. Ezt tettem volna ki. De – mint mondtam – az erkölcsrendészet valamint amiatt, hogy koravén olvasóim nem bírnák elviselni az élet látványát, nem tettem.)

Az élet viszont mindig tartogat furcsa csavarokat, mert ugyan nem egy hamvas pipi képét teszem ki az „ablakba”, ám ha a blogomat választod, megtanulsz egyrészt kesztyűbe dudálni, másrészt az igényeidet leszállítani.)

Az aratás gyönyöre

Hej, ha én is köztetek
lehetnék! Hangosan
dalolnék, kacagó bajazzo
bőrébe bújnék.

Ha kedvem szottyanna,
tavasszal kapálnék és
vetnék. És Robinson
Crusoe-ként homokos
partodra vetődnék.

Köldököd tavában
szelíd hattyúkat nevelnék,
füleid szélárnyékában
örömtüzeket gyújtanék.

Melled fennsíkján búgó-
csigát játszanék, lábad
tövében ebihalként
megbújnék.

Ajkaid résébe kéjes
nyögéseket varázsolnék.
Ágyékod rejtekében
kalózkodnék. És ha
már ott járnék, naná,
hogy elvélveznék.

Summa summárum:
az aratás gyönyöréről
semmi pénzért le
nem mondanék.

(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 1. kötetéből származik ez a vers)