Vers: Egyszerre kettőt szeretek

(fénysáv-csíkos ruhát viselek)

 denevér átmére.t

Kis barátnőd olyan, mint egy friss,

Emancipános süteményszelet vagy két-

Gombóc-didkós, vanilia ízű cicagyerek

(Előnye, hogy ritkán pityereg),

Fiatal, szinte még sulipendelyes,

Néha szellemes, szűzi feneke feszes, bőre

Abszolúte ráncmentes (üde kozmetika-

Reklámban a helye), lágy, hullámos

Balaton a csípeje. Meglátod, jó nejed

Lesz neked. Ezek után minek kellek?

 

Erre vajon mit feleljek, kérdé a

Férfiember: mert én téged másként

Szeretlek. Szívem fénysávokra van
Osztva, ebből kifolyólag nincs

Kifosztva. Érzelmeimben nem vagyok

Lokálpatrióta, ezért tisztára be

Vagyok zsongva. Útlevelem minden

“Országba” érvényes, még akkor

Is, ha nem törvényes. Ha rálépek

A demarkációs vonalra, nem vár

 

Rám a határon egy csapat, csőre

Töltött, buta puska. Néha attól

Rettegek, ha a másikkal lázasan

Szeretkezek, aközben kiejtem neved.

(Össze kénne gyúrni a két földi lényt,

És akkor már három nőt szeretnék.)

A sávhatárok keverednek bennem,

S kettőzött szeretetem – akár

Egymást is keresztezve – mint a

Távolba tűnő párhuzamos sínek,

 

Nekem néha úgy tűnnek, rohannak

A végtelenbe. Fénysáv-csíkos

Ruhát viselek, és boldog vagyok,

Mert vaksi denevérként két fal

Között, oda-vissza repkedek.

(Ha majd ráérek, szenvedek.)

Szívem meg van bolondulva, jár,

Akár a bolondóra, mert egy

Személyre szabott, őrületes

Dolog ez, hogy a lehetetlenre

Is képes.

(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 2. kötetéből)

 

Linkségemet alátámasztva alább felsorolok néhány versem linkjét:

Morze jelek a tenyérben

Az őskezdetek vére

ŐSZ-INTE BUDAFOKRÓL RÁCKEVÉRE MENVE

Nincs kecmec

 Egyszerre kettőt szeretek
A NÉMA MÚ DALA
Vulcanica Hungarica 

Nárcizmus

ÁRVÍZI HAJÓSOK 

ÉDESANYÁM 

Menni fog ez neked? 

Milyen jó… 

Emberedre találtál bennem 

Akár egy félisten 

CSŐBE HÚZOTT ÜVÖLTÉS

Oly ismerősen tekereg
Kis éji krosnyogás

Nem ilyen lovat akartam

Amíg dereng 

Az aratás gyönyöre

Dudajó

Estefelé 

SZILVAMÉLYSÉG 

Szőrbe szökken 

Nana – EMIL ZOLA 

Már régóta nem könyörgök 

Menj fel a dombra, Norbikám! 

Nyári eső után 

Busz az éjben 

Nálatok nem 

Első vesszőfutás 

Vasvilla-trilla

 én-csak-a-szám-és-a-szemem

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

megteheted:

 www.simonmara.com

Ha feljelentkeztek a Facebook oldalamra, ahol az alábbi fotómról nézek rátok barátságosan, akkor rájöhettek, miért vannak kibukva a család férfi tagjai.

lila kalapban

Hát igen, ha valami nem tetszik, kiteszem a Facebook-ra.

I love

FACEBOOK

!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük