Milyen gondosan kerülöm ezt a témát: édesanyám halálát, ami nem csoda, hiszen a mélyen szeretett emberek “elmenetelét” fájó szívvel tudomásul vesszük, de igazából nem tudjuk megemészteni. Tehát a magyarázat ez. Egy kedves ismerősöm veszítette el szeretett édesapját a napokban, amikor megkérdeztem, hogy elküldjem-e neki a verset, amelynek a témája édesanyám halála, és ekkor szembesültem a ténnyel, hogy nincs is a blogban közölt versek között. Most pótlom a hiányt.

 

Vers: Visszavonhatatlan

A kert végében hatalmas ősfák állnak.

Mennyire irigylem nyugalmukat, pedig

de sok vihar megtépázta háncsruhájukat.

Ha villám sújtotta águkat, a semmiből

növesztettek újat. Az ember hozzájuk

képest micsoda silány dióhéj-bohózat.

Mint ráncos, pápaszemes mamókák,

susognak. Akár a karácsony éjféli

szentmisén, gyapjúkendős válluk összeér,

bólogatnak megértőn felém.

 

Nem kérem, hogy megértsék, mi forrong

bennem, sem őket, másokat még amúgy

sem. (Én csak pedzem.) Nem kértem,

hogy bárki kész legyen meghalni értem.

A hazáért igen.

 

Az élet szent, magasztos dolog, és mégis

van, ki eldobja, mint terhes koloncot.

A feszültség nő benne, már elviselhetetlen,

egyre csak azt hallja zakatolni tűzvész-

perzselte lelkében: nem, nem.

 

Micsoda ínszalag-iszonyat, gyötrelem égeti

azt a földi teremtményt, ki inkább a vissza-

vonhatatlant  választja, mert elvesztette

útközben a megújuló reményt.

Feladta egy pillanat töredékébe sűritett életét!

A szakadék szélére lépve a mágnes-mélybe

lenéz (nem foghatja le senki remegő lábát s kezét),

lelke felrepül, madarak rebbennek értetlenül szét,

s aranykeretes szemüvegén még utoljára 

megcsillan a hajnal-májusi, tétova fény.

(A filmvásznon többé se hang, se kép…)

1997. augusztus 2.

(A vers az Érzelemrészvények 1. kötetből származik, költő: Simon Mara)

Linkségemet alátámasztva alább felsorolok néhány versem linkjét:

Morze jelek a tenyérben

Az őskezdetek vére

ŐSZ-INTE BUDAFOKRÓL RÁCKEVÉRE MENVE

Nincs kecmec

 Egyszerre kettőt szeretek
A NÉMA MÚ DALA
Vulcanica Hungarica 

Nárcizmus

ÁRVÍZI HAJÓSOK 

ÉDESANYÁM 

Menni fog ez neked? 

Milyen jó… 

Emberedre találtál bennem 

Akár egy félisten 

CSŐBE HÚZOTT ÜVÖLTÉS

Oly ismerősen tekereg
Kis éji krosnyogás

Nem ilyen lovat akartam

Amíg dereng 

Az aratás gyönyöre

Dudajó

Estefelé 

SZILVAMÉLYSÉG 

Szőrbe szökken 

Nana – EMIL ZOLA 

Már régóta nem könyörgök 

Menj fel a dombra, Norbikám! 

Nyári eső után 

Busz az éjben 

Nálatok nem 

Első vesszőfutás 

Vasvilla-trilla

Se-se

Visszavonhatatlan

 én-csak-a-szám-és-a-szemem

Ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

megteheted:

 www.simonmara.com

Ha feljelentkeztek a Facebook oldalamra, ahol az alábbi fotómról nézek rátok barátságosan, akkor rájöhettek, miért vannak kibukva a család férfi tagjai.

lila kalapban

Hát igen, ha valami nem tetszik, kiteszem a Facebook-ra.

I love

FACEBOOK

!!!!!!!!!!!!!!!!