Claudia (5.) Magyar táncosok a kínai VB-én

Bár egy hónappal ezelőtti eseményt „bolygatunk meg”, de a szálak nincsenek elvarrva. Mivel ez utóbbi megállapítás nő „tollából” ered, ez teljesen helyénvaló – azt hiszem.

Claudia az a nő, aki mellett szó nélkül nem lehet elmenni. Megfog létezésével, szépségével, akarásával, empátia készségével, emberségével, humorával, szorgalmával. Nem beszélve elbűvölő kisugárzásáról, amitől még a sánta is táncra perdül!

Ő a tánc szerelmese, ám nemcsak „magának táncol”, szeret átadni tudásából. Bővülő salsa fittnes csoportjával – mellyel egyre terebélyesebb létszámmal „üzemel” hétről hétre Szigetújfalu és annak körzetében – csodákat tesz.

Megmozgatja a csajokat – az ifjúságtól kezdve az érettebb nő társait is beleértve. Hatására a legrondább időben is felpattanunk ülő helyzetünkből, és elindulunk a salsa fittnes edzésre, legyen zivatar vagy sűrű hóesés.

Eddig is büszkék voltunk Claudiára, mert tudtuk, hogy különböző országos versenyeken milyen szép helyezéseket ért el párjával. Sőt tovább megyek: az országos verseny első helyezettjeiként mehettek ki a VB-re.

 

El tudom képzelni, hogy zabszem sem fért „oda” a nagy izgalomtól, amikor az útra készültek és amikor már az utazást élték át Claudiáék!

Amszterdami repülőtéren:

Clau és párja utazás előtti izgalmak

Általa – akaratlanul is – megtudtuk, hogy az idei VB változatlanul Csengduban (Kína) zajlott le 2017. szeptember 9-én, ahová három pár magyar táncversenyző utazott ki.

Nem mondhatjuk, hogy túlságosan el lettek volna kényeztetve, mivel az öltözéküket nekik kellett állniuk, az ott tartózkodás nagy részét is ők fizették ki. Tehát aki anyagilag nem tudta megengedni ezt a luxust, hogy minimum félmilliót beáldozzon a VB oltárán, az otthon maradt…

Országok bemutatkozása:

Clau hogyan vonulnak be

Claudia, és párja, Tóth Árpád viszont nem az akadályokat sorolták fel, hogy mit nem tudnak megtenni, hanem arra koncentráltak, ami rajtuk múlott. Ekkor viszont valóban mindent elkövettek, hogy sikerüljön nagy álmuk, a Kínában megrendezendő világbajnokságon részt venni.

Micsoda pillanatok! Red Carpet

Clau micsoda pillanatok

Clau Tóth Árpáddal jó fotó

Kemény munka áll mögöttük, hogy itt lehettek:

Clau hárman

Íme a versenyszám:

Imádom az ilyen embereket, mert ők maximalisták. Bár még ez nem tudatos, de ők arra gyúrnak, hogy hatvan év fölött elégedetten hátra dőlhessenek székükben, és hatalmas nyugalommal kijelenthessék: „igen, én megtettem mindent!”

Annyira izgalmasnak tartom, hogy Claudia és Árpád felülnek a gépre, elmennek a „világ végére”, majd a 90 fokos páratartalomtól fuldokolva mégis sikerül nekik több, mint tíz ország versenytáncosai közül a 7. helyen végezniük az ő kategóriájukban: latin-amerikai táncok. Még ilyen jó eredményt egyetlen magyar páros sem ért el, mint ők! A terem-buráját neki!

Táncrészlet:

Clau tánc részlet

Hotel Balan, Chengdu – itt szálltak meg a verseny idejére:

Clau Hotel Balan Csengtu

A szálloda kényelmes, minden igényt kielégítő volt, a kínai vendéglátók pedig mindent megtettek, hogy kéréseiket teljesítsék. Barátságosak és készségesek voltak. Nagy becsben tartották őket. Európaiakat amúgy sem sűrűn láthatnak. A táncversenyzők pedig olyanok, mint a verseny paripák: szépek, kecsesek és ragyog mindegyik, mint az esthajnal csillag. Én is kényeztettem volna a helyükben őket.

A kínai versenyzők is vidámak voltak:

Clau Csengtuban a kis kínaiakkal átméretezve

 „Csak” a tánctudásból és -szeretetből nem lehet megélni vagy csak keveseknek sikerül. Amellett, hogy különböző táncpróbákra járnak különböző edzőkhöz és tanárokhoz, amellett dolgozni is kell, hogy a havi, rendszeres kiadásokat tudják állni. A fellépő ruhák százötvenezer forintnál kezdődnek. Ha egy verseny-táncos előre akar jutni, eredményeket is akar elérni, és nemcsak egy-helyben állni, akkor menő tanároktól kell órákat venni horribilis összegekért.

Ezek a tanárok pontozó bíróként is megjelennek a színen, amikor a szinte ugyanolyan tudással rendelkező versenyzők le- vagy felpontozásánál biztos, hogy figyelembe veszik: tőlük vettek annak előtte órákat. Az ember így működik. Amennyiben „felső körökből” vesznek leckéket, ennek további pozitív következményei lehetnek: olyan infókhoz juthatnak első kézből, amelyek csak a bennfenteseknek jár. Valamit valamiért!

  • Természetesen nemcsak anyagilag kell egy versenyzőt támogatni, de érzelmi szinten is. Majdnem mindegyik ország táncosainak ott volt az edzőjük, szövetségi kapitányuk. Velünk, magyarokkal senki sem jött ki. Pld. az olasz versenyzők olyan klassz egyen-cuccokban voltak. Kézzel fogható volt a tökéletes anyagi biztonság, mi meg olyan kis egereknek éreztük magunkat -, mondta Claudia, miközben szülei házában beszélgettünk, az egyik szobában.

A verseny után pedig pár napra Hong Kongba ruccantak át. Felejthetetlen élmények sora:

Clau és az egyik Buddha a sok közül

Clau Buddhák jobbról balról

Clau Hong Kong a kilátás gyönyörű

Clau ez egy kis Hong Kong-i kilátás

És hogy mi a közeljövő tervei?

Nem hiszitek el: tovább fejlődnek, tanulnak újabb, egyre tökéletesebb mozdulatokat elsajátítva, hogy újból bevessék magukat a versenyláz világába. Cél, hogy ismét a VB-én vonulhassanak végig a bordó bársony szőnyegen. Majd szép eredményt magukénak tudva egy másik izgalmas tájra utazzanak el. Hogy hová? Legyen titok…

Ezúttal gratulálunk Clau 25. születésnapjához, mely idén október 22-én lesz! Isten éltesse sokáig egészségben és ilyen fantasztikus jókedvben!

Ebben a blogban pedig megnézhetitek, hogyan lehet eltölteni egy igazi, vérforraló szombat délutánt!

Clau 2. Ki itt belépsz, hagyj fel azzal is, amid nincs!

Clau 3. Még ezt az utolsót… 

Clau 4. Clau Szülinapi meglepetések sora 

 

Gyakorlatilag Clauval karöltve tevékenykedünk az egészségünk megtartásában. Annyi különbséggel, hogy az én profilom a lelki egészség megszerzése. A Szöszi-NET többek között erről híres:

 

(itt kezdtem bontogatni szárnyaimat)
4. rész (Ki kit figyel?) 
5. rész (Néni kérem…) 
7. rész (Popi kereket old) 

 9. rész (Emberi kapcsolatok és más egyéb)

10. rész (A fiatal halász is kiveti hálóját

11. rész (Titkos szeglet az üzenetek között

12. rész (Játszani a szavakkal…

13. rész (Csak legyen már vége

14. rész (A porszívás rejtelmei

15. rész (Húsvéti medvehagyma vadászat

16. rész (Szöszi-net Reggeli cviki puszi)

17. rész (Facebook leckék kezdőknek és haladóknak

18. rész (Facebook leckék avagy Már megint mi van?

19. rész (Fő a frissesség!) 

20. rész (Öntsünk tiszta vizet a pohárba avagy csak minden HIT KÉRDÉSE) 

21. rész (Popi és a kutya kozmetika)

22. rész (Tükröm, tükröm, mondd meg nekem…) 

23. rész (Vegyél tőlem szeretetet) 

24. rész (Már csak azért is) 

25. rész (Az ismeretlen jótevő avagy HOL AZ A GOMB?)

26. rész  Miért olyan bonyolult minden, avagy hol a papucsom? 

27. rész (Karácsony) 

28. rész (Reggeli cviki puszi) 

29. rész (A boldogság belső munka) 

30. rész (Frázis-puffogtatók előre!) 

31. rész (Drága, jó Juliska néni!) 

32. rész (Madár távlatból, vagy legyél zizi!) 

33. rész („Lehetséges kéretlen tartalom” 

34. rész (Van benne valami, csak tudnám, hogy mi?) 

35. rész (Kitalálom, hogy mit ne írjál) 

36. rész (Rám jár a rúd) 

44.  rész (Széllel szemben nem jó…) 

45. rész (A biztosító még csak nem is dünnyög!) 

46. rész (Popi jó kislány lett) 

47. rész (Aktuális életérzés – mégha nem is bombasztikus cím) 

48. rész (Akkor menjünk úszni!) 

49. rész (Hogyan szeressem magamat?)

terített asztalnál

marasimo@gmail.com

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megváltozott a blog helyszíne https://simonmara.com

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük