(Egy barátommal találkoztam egy kávézóban, és ebből született ez a vers, mely az Érzelemrészvények 2. kötetemben található)
ÉDESANYÁM!
A hülye életbe! Hogy hiányzik
csermely mosta dumád, ahogy
ülsz velem szemben sután,
hányavetin az asztalnál. Hosszú
kezed, lábad szinte a szomszéd
italában jár, de tekinteted
kérdőn engem pásztáz. Hiúzszemeddel
egyetlen rezdülésemet sem
ereszted el. És azt mondod:
„Jobban áll neked, ha nevetsz…”,
amikor arról beszélek (feltörő
könnyeimet sikertelenül nyeldesve),
mit jelentett nekem édesanyám:
„mert ő volt nekem a világon a
legnagyszerűbb barát”.
Bizony, mondom neked, úgy
érzem, mintha az idők kezdete óta
folyna könnyem, mely ki-kitör
belőlem, ha kiejtem e szót: anyám.
Még hogy az idő begyógyít mindent!
Mekkora önámítás!
Hiánya a zűrös, hideg űr hatalmas
nagy üressége. Helyette nincsen
és nem lesz senki más.
És így kell meghalnom, nyüszítve,
örökké fájó, meghasadt szívvel.
Nélküle…
A szeretet olyan, mint az óceán, végtelen, parttalan. S benne ott leselkedik a fájdalom, mint a tengerszint alatti barlang. S ha megtalál, húz le a mélybe. Vagy mint az iszapos folyó alján lapuló – zsákmányra vadászó – krokodil.
(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 2. kötetéből származik
ez a vers)
Linkségemet alátámasztva alább felsorolok néhány versem linkjét:
ŐSZ-INTE BUDAFOKRÓL RÁCKEVÉRE MENVE
Egyszerre kettőt szeretek
A NÉMA MÚ DALA
Vulcanica Hungarica
Oly ismerősen tekereg
Kis éji krosnyogás
Amíg dereng
Skype elérhetőség:
simon.mara2
És ha barangolni akarsz blogom lankáin,
megteheted:
www.simonmara.com
Ha feljelentkeztek a Facebook oldalamra, ahol az alábbi fotómról nézek rátok barátságosan, akkor rájöhettek, miért vannak kibukva a család férfi tagjai.
Hát igen, ha valami nem tetszik, kiteszem a Facebook-ra.
I love
!!!!!!!!!!!!!!!!