(fénysáv-csíkos ruhát viselek)

Kis barátnőd olyan, mint egy friss,

Emancipános süteményszelet vagy két-

Gombóc-didkós, vanilia ízű cicagyerek

(Előnye, hogy ritkán pityereg),

Fiatal, szinte még sulipendelyes,

Néha szellemes, szűzi feneke feszes, bőre

Abszolúte ráncmentes (üde kozmetika-

Reklámban a helye), lágy, hullámos

Balaton a csípeje. Meglátod, jó nejed

Lesz neked. Ezek után minek kellek?

Erre vajon mit feleljek, kérdé a

Férfiember: mert én téged másként

Szeretlek. Szívem fénysávokra van
Osztva, ebből kifolyólag nincs

Kifosztva. Érzelmeimben nem vagyok

Lokálpatrióta, ezért tisztára be

Vagyok zsongva. Útlevelem minden

“Országba” érvényes, még akkor

Is, ha nem törvényes. Ha rálépek

A demarkációs vonalra, nem vár

Rám a határon egy csapat, csőre

Töltött, buta puska. Néha attól

Rettegek, ha a másikkal lázasan

Szeretkezek, aközben kiejtem neved.

(Össze kénne gyúrni a két földi lényt,

És akkor már három nőt szeretnék.)

A sávhatárok keverednek bennem,

S kettőzött szeretetem – akár

Egymást is keresztezve – mint a

Távolba tűnő párhuzamos sínek,

Nekem néha úgy tűnnek, rohannak

A végtelenbe. Fénysáv-csíkos

Ruhát viselek, és boldog vagyok,

Mert vaksi denevérként két fal

Között, oda-vissza repkedek.

(Ha majd ráérek, szenvedek.)

Szívem meg van bolondulva, jár,

Akár a bolondóra, mert egy

Személyre szabott, őrületes

Dolog ez, hogy a lehetetlenre

Is képes.

(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 2. kötetéből)