(átirat)

Nem akarom

kavicsbányában megtaposni

tiszta érzéseid füzérét,

nem akarom

letörni az amúgy is kopottas bili fülét,

nem akarom,

hogy áttrappolj az úttesten, ha valakinek

a teste kissé hanyatt esve, de éppen

életre kél,

nem akarom

miszlikbe aprítani nem létező fényképed,

nem akarom

papírkosárba gyűrni zakód és a

zengedező igét,

nem akarom,

hogy fránya légy repüljön levesedbe,

nem akarom

meghúzni a margót,

hajad még amúgy sem,

legfeljebb, ha már egszen bokádig ér,

nem akarom,

hogy kényelmes kalitka rabja vagy

a  latrok között latrinakirály légy,

nem akarom,

hogy felmássz a kintornára, ha az

egyenesen a boltíves égig ér,

nem akarom,

hogy értetlenül álljon az emlékek birodalmában

lelked, ha tested nyugovóra tér,

nem akarom,

hogy a ricinust össztéveszd az étolajjal,

a tüzet oltsd el inkább maró vitriollal,

nem akarom

hogy nevem hallatán talpad ökölbe szoruljon,

nem akarom,

hogy ne akarjál semmit sem, különösen

azt nem, hogy a déli-sarki fűszerest tüskeszúró

gébicsként méregesd.

Azt se nagyon akarnám,

hogy fegyvered ravaszát meghúzzad

a következő év tavaszán,

nem akarom,

hogy cserepesre beszéld a szád,

kiköpd lelked, feldobd prakkerod,

helyette sokkal szórakoztatóbb, ha ölel

mindkét erős karod hűséges feleséget, szeretőt,

felváltva mind a kettőt,

nem akarom,

hogy kitrombitálj a négyszintes ház 10. emeletéről,

legfeljebb 10  másodpercig, ha itt  dörömböl

a harsány szilveszter,

nem akarom,

hogy pipiskedve járj,

bár lehet, hogy tovább érsz,

és mindez szuper ellenszer a ludtalp ellen.

De mi lehet az Ellen ellenszere?

(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 1. kötetéből származik ez a vers)