(Ez egy elmélkedő vers. A legrosszabb variációról.)

Eljött az estidő, amikor magukba
zuhannak a lavinaterhes percek.
Morzsahegyek felett államat
kezembe temetve, síkba fúródó
tekintettel merengek.

Sejtjeimből indulnak ki
testrészeid, körvonalamban
szellemképed sejlik.

Körömágyam folytatása karod.
Fénycsóvád árnyamra omol.
Vadászkutyaorrom a Te orrod,
enyhe ívű nyergemen fejüket
csóváló tépett felhőfoltok.
Szám nyílik, csukódik,
oxigénsátor után tátog.

Mélyebbre kell ásnom.
Előveszem régi pajtásom,
kedvenc jégcsákányom,
de egy szívbe markoló,
démoni gondolat
halálpontosan megcélozza
védtelen halántékomat.

(Tudtam, hogy őnagysága
nem tisztít le, inkább belehal,
nyikorogta gúnyosan az asztal.)

(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 1. kötetéből származik
ez a vers)

(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 1. kötetéből)

Linkségemet alátámasztva alább felsorolok néhány versem linkjét:

Morze jelek a tenyérben

Az őskezdetek vére

ŐSZ-INTE BUDAFOKRÓL RÁCKEVÉRE MENVE

Nincs kecmec

 Egyszerre kettőt szeretek
A NÉMA MÚ DALA
Vulcanica Hungarica 

Nárcizmus

ÁRVÍZI HAJÓSOK 

ÉDESANYÁM 

Menni fog ez neked? 

Milyen jó… 

Emberedre találtál bennem 

Akár egy félisten 

CSŐBE HÚZOTT ÜVÖLTÉS

Oly ismerősen tekereg
Kis éji krosnyogás

Nem ilyen lovat akartam

Amíg dereng 

Az aratás gyönyöre

Dudajó

Estefelé 

SZILVAMÉLYSÉG 

Szőrbe szökken 

Nana – EMIL ZOLA 

Már régóta nem könyörgök 

Menj fel a dombra, Norbikám! 

Nyári eső után 

Busz az éjben 

Nálatok nem 

Első vesszőfutás 

Vasvilla-trilla

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

megteheted:

 www.simonmara.com