Szeretem magam.
Vidáman kefélgetem
tüsi hajam.
Ősz szálaim nem borzolnak.
Mocsári teknős színű szemeimmel
boldogan szemezgetek tükörmagammal.
Intek pillámmal felém:
én veled vagyok, Mara,
még ha mindenki is magadra hagy.
Ráncaim nem zavarnak.
Testem ruganyos.
Ebből
nehezen engednék, tudom.
Lábam egész a földig ér.
A totál boldogsághoz
vajon mi kellhet még?
Bár gondolataim
olyanok néha, mint
a zsivány martalócok,
velük akkor is pertuviszonyban
vagyok.
Céljaim magaslesről repítenek
a fellegekbe.
Három lépést hátra, egyet előre.

(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 1. kötetéből)