Ráckeve gólhelyzetben!

szerb 1

„Ráckeve egyik legjelentősebb műemlék együttese a Szerb Porta (templom, harangtorony, paplak és kőfal), mely a település nyugati felén, kicsi, szűk utcácskák, földszintes falusi házak közt található” -, olvasom a neten a tájékoztatót.

szerb 2

Ezen a hétvégén (2015. 10. 17-én, szombaton) én voltam az egyik szerencsés „kiválasztott”, aki Dr. Miskei Antal történész, egyetemi docens fantasztikusan sokrétű, érdekes előadását hallgathattam meg a templom (én csak ilyen egszerűen mondom: templom) történetével kapcsolatosan. Az alkalmat megszervezte a helyi Katolikus Kör, Czifra Ferenc elnök és Beliczai József titkár segédletével. Isten tartsa meg jó szokásukat!

Most három videót mellékelek nektek. Minőségüket tekintve, hagynak némi kivánnivalót maguk után, mert irtóra vacilláltam, hogy felvehetem-e vagy sem. És ez a tanácstalanság és tapasztalatlanság érzékelhető. Az elhangzott tudásanyag viszont kétségtelenül értékes mindenkinek – mégha fejen állva is kell meghallgatnia:

 

 

Ne bánd, hogy fekve nézheted, a tudás így is berepül a agyadba:

 

 

 

 

Nem lehet célom azonban, hogy ezt az igen szerteágazó témát egy blogba foglaljam, nem beszélve arról, hogy ehhez jobban fel kéne gyűrnöm az ingem ujját. Inkább a célom az, hogy kedvet csináljak azoknak, akik már régebb óta tervezgetik, hogy Ráckevét úti céljukká válasszák.

Rác 4.

És – mint szerencsés ember – megkaphattam a helyszínen „kalózkodó” Gere Balázs fotóművész csodálatos felvételeit a templomról, aki „éppen ott járt”. Az ő fotói közül elsősorban a belső terekről készített csodálatos felvételeket használtam fel igen nagy megelégedettséggel.

Rác 3

Gyönyörködjetek, és menjetek vissza a múltba, merengjetek, és épüljetek.
Rác 2

Harminc évvel ezelőtti emlékemet hozta vissza ez a templom belső. Kijevben egy pravoszláv istentiszteleten vettem részt. Olyan figurák – a történelem könyv lapjai közül előszüremlett – férfiakat láttam hosszú köntösökben.

Ott, úgy emlékszem, nem lehetett leülni. Mindenki állt és vonult – ahogyan az istentisztelet megkövetelte. Itt ugyan a fal mentén félkörben merev fa székeket helyeztek el, de nyílván csak a kivételezetteknek lehetett helyet foglalni. Ott, Kijevben nem lehetett volna egy gyufás skatulyát ledobni, mert nem ért volna talajt. A gyertyák fényei opálos színekkel keretezték be a fáradt, megtöpörödött, ráncokba szedett életek lenyomatát, a hívők arcát. Az volt egy igazi időutazás.

Rác 5

Itt pedig, ahol a padlózattól a plafonig tömött sorokban festményeket, ikonosztázst és egyéb díszeket láthatunk, – ahogy hallottam dr. Miskei Antal beszámolóját, hogy mely szerzetes, király, vagy szent miképpen lelte csúfos végét életének, s miben jeleskedett -, a Biblia lapjai elevenedtek meg.

Rác 9

 

„A rác kereskedők a 15. század folyamán telepedtek meg Ráckevén. Kezdetben a katolikus templomot közösen használták a magyarokkal. A 15. század második felében kezdtek hozzá saját templomuk megépítéséhez. Ez, a ma is álló templom 1487-ben került felszentelésre. Ekkor tiszta gótikus stílus jellemezte. Ez az ország egyetlen gótikus stílusú ortodox temploma. A többi a török uralom alatt mind elpusztult.”

Rác 7

„Az építkezés valószínűleg összefügg Mátyás és Beatrix kiváltság-levelének kiadásával. Egy 1587-es beszámolóban olvasható, hogy akkor, a templom festése idején Szent Miklós uralkodott. Zsigmond király idején szerb kolostor is működött Ráckevén. A 18. századi források már egyértelműen kolostortemplomról számolnak be. A ráckevei templom fennmaradása egy csodának köszönhető, melyet mindmáig szívesen emlegetnek az itteni görögkeletiek.”

Rác 8

„A hagyomány szerint ugyanis a török ennek a templomnak is tervbe vette lerombolását. A templomot birtokba vevő török janicsár az egyik ikonba beleszúrta dárdáját. Abban a pillanatban, amikor kilépett a templomkapun, meghalt, ezért félelmükben nem rombolták le. A csodatevő képet a szentendrei Ortodox Múzeumban lehet megtekinteni. A templom a városban dúló nagy tűzvészeket is sikeresen elkerülte.”

 

„A II. világháborúban ugyan bombatalálatot kapott, de a becsapódó bomba csodával határos módon nem robbant fel, csak kisebb sérülést okozott a tetőzeten, melyet pár évtizeddel később kijavítottak. Szerencsére a templomot nemrég felújították – az utókor legnagyobb örömére.”

Rác 1

Nemcsak Ráckeve, hanem Európának is egyik kis ékszerdobozáról van szó. Sajnos az illetékes szervek – mindenki vegye magára, amit kell, ha kell, vegyen gyolcs ruhát, ha kell, pedig csalán mellényt – elalszanak ebben a témában, pedig minden kritériumnak megfelel ez a templom, hogy felvegyék Európa öröksége listájára. Gondolkoztam, hogy vajon leírjam-e, de miért nem állunk elő értékeinkkel? Miért csak a rombolásról, a pusztulásról, a csodálatos vár romjainknak, kastélyainknak a porladásáról számolhatunk be?

Annyira szelíd akartam pedig lenni, de kitört belőlem a kétségbeesés. Elnézést, ha valakit esetleg ez a stílus sért!

Gere Balázs két felvételével búcsúzom tőletek:

Rác templomról 2

Rác templomról 1

Aki szeret egy kicsit bosszankodni, vidulni mások ballépésein, kalandjain, jó helyen jár: Szöszi-net további részei:

 9. rész Emberi kapcsolatok és más egyéb

10. rész A fiatal halász is kiveti hálóját 

11. rész Titkos szeglet az üzenetek között 

12. rész Játszani a szavakkal… 

13. rész Csak legyen már vége 

14. rész A porszívás rejtelmei 

15. rész Szöszi-net Húsvéti medvehagyma vadászat 

16. részt Szöszi-net Reggeli cviki puszi Szöszi-net

17. részt Facebook leckék kezdőknek és haladóknak 

18. részt Facebook leckék avagy Már megint mi van? 

19. részt Fő a frissesség!

20. részt Öntsünk tiszta vizet a pohárba avagy csak minden HIT KÉRDÉSE 

21. részt Popi és a kutyakozmetika

(MÉG MINDIG TARTOZOM NEKTEK A SZÖSZI-NET rendbehozásával!)

 

terített asztalnál

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megváltozott a blog helyszíne https://simonmara.com

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük