Ez a vers egy családi keresztmetszet is lehetne,

mely az Érzelemrészvények 1. kötetéből származik. Költő: Simon Mara

Árvizi hajósok

Csőtörés és (s)üvöltés! Úszik

szinte minden. Nini, abban a

lavórban Te hajózol el le-

hajtott fejjel innen! Ahogy

jöttél, úgy tünsz el nagy

robajjal lezubogva a lift-

aknán keresztül egy sötét lyukba.

Abban a pici vödörben gyermek-

korom árgus szemmel figyel.

Vergődésem bőrébe vájnak a

letöredezett körmök. Én lennék

ott nagyanyám szoknyája

mögött? Nagyapám mondja emelt

hangon kissé: Erzsi, hányszor

kértem magát, ne aggódjon,

az istenért! Felnőnek az unokái

anélkül is, hogy magát tönkre-

tenné!

Hajas babáim és kedvenc mackóm

a bőröndön vitorláznak. Arany-

hajú Piroska cipői a szoba

közepére kacsáznak. A baba

szoknyája tocsog. Elhatároztam:

soha többé nem locsolok.

Édesanyám a középbolyban

ázik. Ő kezével nem int, hanem

ír. Nem sír, pedig megtehetné.

Megírja búcsúlevelét, amit

tízemeletnyi zuhanásában

elfelejtett rég.

Laci, Dani, macskáim, kutyáim

kiúsztak a képből, az örök

kincskeresők délvidékéről.

A hangok elhalkultak.

Egyedül maradtam.

Ülök és vegetálok. Várok

egy új alakazatra, egy

szerencsésebb csillagzatra,

nóvum testre.

Testamentumomra.