Ha rád gondolok,
Elcsendesedem.
Te vagy
A gondolati fekhelyem.
Belőled táplálkozom,
Belőled eszem.
Te lennél nekem a tele
Befőttes üvegem?
Ó, én egy személybe tömörített
Etióp szegények,
Mint az élet
Kiapadhatatlan kútjából,
A Te lényedből merítek.
Vajon meddig van az arra,
Meddig tehetem? Lennék én
Örök telhetetlen?
A célvonalat,
Mely még születésemkor
Startkő volt,
Mikor festik fel nekem?
S utánam, nem bánom,
Jöhet a
Hiányjelem…
(A vers az Érzelemrészvények 1. kötetből származik, költő: Simon Mara)
Linkségemet alátámasztva alább felsorolok néhány versem linkjét:
ŐSZ-INTE BUDAFOKRÓL RÁCKEVÉRE MENVE
Egyszerre kettőt szeretek
A NÉMA MÚ DALA
Vulcanica Hungarica
Oly ismerősen tekereg
Kis éji krosnyogás
Amíg dereng
Ha barangolni akarsz blogom lankáin,
megteheted:
www.simonmara.com
Ha feljelentkeztek a Facebook oldalamra, ahol az alábbi fotómról nézek rátok barátságosan, akkor rájöhettek, miért vannak kibukva a család férfi tagjai.
Hát igen, ha valami nem tetszik, kiteszem a Facebook-ra.
I love
!!!!!!!!!!!!!!!!
Gratulálok! Elgondolkodtató szép vers! Mindenkit jelek vesznek körül…van aki tud olvasni belőlük,van aki elmegy mellettük.Igen előbb utóbb felmerül a kérdés,mi hagyunk-e jelet magunk után és milyen jelet?
Ezz Mara nagyon jó.
Köszönöm szépen!
Csók: Mara