Szeretem, hogy ilyen kitartók vagytok, mint ahogy én is hű vagyok hozzátok!
Már megint hétvégére találták ki a blogom tárhelyén, hogy valamit bütykölnek rajta, ezért aztán vasárnapra már teljesen kiköltöztem a köd előttem, köd utánam társaság egyik legtávolabbi zugába, tehát nem lehetett felmenni a blogomra… Ha még egyszer ilyet tesznek, el fogom húzni a nótájukat:
Legyél kedves! – zümmögi a méhecske! Kinek mondanánk azonban ezt? Két nappal ezelőtt elmentem kedvenc helyemre edzeni. Olyan igazi, belevaló izzasztás volt Claudia által. Mellettem egy fiatal nőci koncentrált a mozdulataira. És láttam rajta – értitek? -, láttam rajta, hogy őt senki és semmi nem érdekli, csak is, hogy vele mi van. Neki aztán mondhatnánk, hogy légy kedves! Ja!
Ezt a gifet sokféleképpen lehet magyarázni, ám minek kellene?
Álom Manó angyal repült be légterünkbe. Ránk fér, hogy meglátogatott közülük legalább egy ebben a vírusterhes világban. Ezt a témát nem fejtem ki, mert itt biztos, hogy nem lenne helye:
De jó, hogy megint itt a tavasz:
Szeles idők járnak mostanában:
Milyen jó nekem, hogy nem kell senkivel vitatkoznom, hogy miért teszem be ezt a gifet ide:
Az optimisták kapnak tíz pontot tőlem, akik azt mondják, hogy a Korona vírus ügyet csak felfújta a média…
Istenem, micsoda aranyos Álom Manó, csak olyan kis bátortalannak tűnik nekem.
Na, és ez? Ezek a szemek!
Érdekes, a labdajátékok soha nem vonzottak. Messze elkerültem a labda röptét.
Nő, akit le lehet bontani, fel lehet gombolyítani, át lehet alakítani, de akkor ki ő valójában?
Ez egy vihánc nő, ezt biztosan tudom. Már legalább másodszorra osztom meg:
Milyen érdekes, kellemes érzéseket tud egy nő úgy is elérni, ha nincs kivetkőzve magából. Ma már azt sem tudják, hogy tegyék magukat érdekessé a nagy szabadság nevében. Kész röhej! Pedig – szerintem – egy igazi férfi felöltözötten is érzékeli a nőiességet, ha a hölgy akár állig fel van öltözve.
Igen, látjátok? A szemek mennyire fontosak, hiszen a lélek tükre. Csak halszeműek lélektükrét ne keresd sehol!
A szívem a tiétek:
Szegény nő! A férfi pedig egy b…
Jó éjszakát!
Nem szeretném, ha probléma adódna, hogy ennek a gifnek bármilyen szerzői jogi problémája lenne, így ide írom, mit közöltek alatta: Contemporary Art Lol gif by Peekasso
És szintén a felső „cég terméke” ez a gif is. Jó a felirata is:
Most még nem kívánok csillagos eget éjszakára, mert akkor mindig rákapcsol a hideg!
Imádom ezt a két állatot. Ők aztán tényleg tudják, hogy mi az a RELAX!
És ahogy már megszoktátok, nehezen búcsúzom el tőletek, ezért többször neki futok a témának!
Bye, bye, BÉBY!
Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

Az Álom Manók és társaik előző részeit itt olvashatjátok el ömlesztett változatban. Ez is egy újabb feladat, hogy rendesen, egymás alá kerüljenek a blogjaim:
- rész (Cuki Mukika)
2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?) 3. rész(A kis csontzabálók) 4. rész (Az eszes angolok) 5. rész (Mindenki tetszeni akar) 6. rész (Zacskó szőlőcukor) 7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?) 8. rész (Tünci, mint minőségellenőr) 9. rész (Rózsákkal) 10. rész (Game over!) 11. rész (Mi pihentet többek között?) 12. rész (Habcsók szenvedély) 13. rész (A tökéletes tökéletlen) 14. rész (Vonulni tudni kell) 15. rész (Kik a szószátyárok?) 16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!) 17. rész (Ki az öntörvényű?) 18. rész (Milyen is az ember?) 19. rész (A pöpec kis katicabogár) 20. rész (Fejcserés támadás) 21. rész (Kis muffurcka útnak indul) 22. rész (A kis mocsok telehold) 23. rész (A felemelő „gödör”) 24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 36. részt itt olvashatjátok el (Lelkem egy kicsit bent reked…) 37. részt itt olvashatjátok el (Aki másnak vermet ás…) 38. részt itt olvashatjátok el: (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi) 43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 45. részt itt olvashatjátok el (Még a saját szemének sem…) 46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés) 47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok) 53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok) 55. részt itt olvashatjátok el (Most már pizsire vetköződöm!) 56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr) 57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!) 59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság) 63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam) 66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 67. részt itt olvashatjátok el (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam) Aztán gondoltam egyet: 72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?) 73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők) 74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!) 75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!) 76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában) 77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?) 78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály) 79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!) 80. részt itt olvashatjátok el (Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?) 81. részt itt olvashatjátok el (Hogyan kell vonulnunk az élet országútján?) 82. részt itt olvashatjátok el (Kettősség az aranyhal szemszögéből) 83. részt itt olvashatjátok el (Tünci kaparófája) 84. részt itt olvashatjátok el (Egy kicsit mindig szerelmesnek kell lenni…) 85. részt itt olvashatjátok el („Egy csók a hóban”) 86. részt itt olvashatjátok el (Egy kanál vízben…) 87. részt itt olvashatjátok el (Mindhalálig tangó) 88. részt itt olvashatjátok el (Vízterápia) 89. részt itt olvashatjátok el (Oppárdon) 90. részt itt olvashatjátok el (Jujj, mindjárt elérkezünk a 100. részhez!) 91. részt itt olvashatjátok el (Mert megérdemlem) 92. részt itt olvashatjátok el (Bal lábbal keltek fel, az a baj!) 93. részt itt olvashatjátok el (Nyári frissítő) 94. részt itt olvashatjátok el (A vécétisztítás rejtelmei) 95. részt itt olvashatjátok el (Jajj, az a bűnös éjszakai evés!) 96. részt itt olvashatjátok el (Bagoly mondja verébnek) 97. részt itt olvashatjátok el (Holnap is nap lesz!) 98. részt itt olvashatjátok el (Fogorvosnál tátottam a szám) 99. részt itt olvashatjátok el (Mindennek eljön a maga ideje) 100. részt itt olvashatjátok el (Dögös bige) 101. részt itt olvashatjátok el (Egy vonatra szállni) 102. részt itt olvashatjátok el (Bepillantás a macskatartás rejtelmeibe) 103. részt itt olvashatjátok el (Szerelem első fogásra) 104. részt itt olvashatjátok el (Ma a végletek embere vagyok) 105. részt itt olvashatjátok el (A sorminta folytatódik) 106. részt itt olvashatjátok el (De jó, hogy nem lettem hastáncosnő!) 107. részt itt olvashatjátok el (Új évi fogadalmak) 108. részt itt olvashatjátok el (Kellenek a kaukktojások) 109. részt itt olvashatjátok el (Mihaszna dolgok) 110. részt itt olvashatjátok el (Piroska betévedt a gifek erdejébe) 111. részt itt olvashatjátok el (What?)
112. részt itt olvashatjátok el (Tojáskereső)
113. részt itt olvashatjátok el (Három kívánság az aranyhal felé)
121. részt itt olvashatjátok el (Nézz mélyen a szemembe!)
122. rész (Szellem a tükörben)
123. rész (Már neki is van)
124. rész (A hintó előállt!)
125. (Szilveszterre – 2020 küszöbén)
126. (Ha jól megnézem...)
127. (A száguldó kék ló)

There is definately a great deal to know about this subject.
I like all of the points you’ve made.
Hello everybody, here every one is sharing these
know-how, therefore it’s pleasant to read this blog, and I used to go
to see this weblog every day.
I am sure this piece of writing has touched all the internet visitors, its really really fastidious paragraph on building up new webpage.
Well I definitely enjoyed studying it. This information provided by you is very useful for correct planning.
Hello my friend! I wish to say that this article is awesome, nice written and come with approximately all important infos.
I would like to look more posts like this .
Great items from you, man. I’ve have in mind your
stuff previous to and you are just too excellent. I actually like what you have acquired here, certainly like what you are saying and the way in which by which you assert it.
You make it enjoyable and you continue to take
care of to stay it wise. I can’t wait to read far more from you.
That is really a great website.
Thanks for sharing such a pleasant opinion, paragraph is
pleasant, thats why i have read it fully
No matter if some one searches for his essential thing, thus he/she wants to be available that in detail,
therefore that thing is maintained over here.
Hey! I realize this is sort of off-topic but I had to ask.
Does operating a well-established blog like yours require a massive
amount work? I’m brand new to running a blog however I do write in my journal on a daily basis.
I’d like to start a blog so I can share my experience and thoughts online.
Please let me know if you have any kind of recommendations or
tips for brand new aspiring bloggers. Thankyou!
This blog is the result of seven years of continuous work. World In my life, I traveled the world with open eyes. Thank God when I was a little kid, my mother didn’t oppress me, she took my opinion into account, she didn’t say to me and my brother, “Ah, it’s just a kid!” So I could get used to having an opinion on everything and, like my mother, looking for connections in the web of life. I pass this on to my readers through my blog. To the question of “a lot of work.” Yes, it is a lot of work, but it is also a lot of fun.
Best regards: Mara Simon
Awesome article.
Awesome! Its actually amazing paragraph, I have got much clear idea on the topic of from
this piece of writing.
Currently it looks like Expression Engine is the best blogging platform available
right now. (from what I’ve read) Is that what you’re using on your blog?
I have used WordPress since 7 years. Best regards: Mara Simon
Good post. I learn something new and challenging
on sites I stumbleupon every day. It will always be
useful to read through content from other writers
and use something from other sites.
There’s definately a great deal to know about this topic.
I love all the points you made.
Excellent blog! Do you have any tips for aspiring writers?
I’m planning to start my own site soon but I’m a
little lost on everything. Would you recommend starting with a free
platform like WordPress or go for a paid option? There are so many options out there that I’m completely confused ..
Any tips? Many thanks!
I have been writing WordPress since 7 years ago. I like it! Best regards: Mara Simon
I was able to find good information from your content.
I’m extremely inspired along with your writing abilities as
neatly as with the layout for your weblog. Is this a
paid topic or did you modify it yourself? Anyway stay up the excellent quality
writing, it is uncommon to see a great blog like this
one today..
I commissioned a specialist to work together to develop a theme. Best regards: Mara Simon
Wonderful goods from you, man. I have understand your
stuff previous to and you are just too wonderful. I really like what you have acquired here, certainly
like what you are stating and the way in which you say it.
You make it enjoyable and you still care for to
keep it sensible. I can’t wait to read far more from you.
This is really a tremendous website.
Very nice post. I just stumbled upon your weblog and wanted to say that
I have truly enjoyed surfing around your blog posts. In any case I’ll be subscribing to your rss feed and I hope you write again very soon!
Hello everybody, here every one is sharing these know-how, so it’s nice to read this website, and I used to pay a
quick visit this webpage everyday.
Hello there, just became aware of your blog through Google, and found that
it is really informative. I am gonna watch out for
brussels. I will be grateful if you continue this in future.
Lots of people will be benefited from your writing.
Cheers!
An impressive share! I have just forwarded this onto a friend
who was doing a little homework on this. And he in fact ordered me dinner due to the
fact that I stumbled upon it for him… lol. So let me reword this….
Thank YOU for the meal!! But yeah, thanks for spending the
time to discuss this matter here on your web site.
Aw, this was an exceptionally nice post. Finding the time and actual effort to produce a great article…
but what can I say… I put things off a whole lot and never
manage to get nearly anything done.
Do you mind if I quote a few of your articles as long as I provide credit and
sources back to your webpage? My blog is in the
very same niche as yours and my users would really benefit from a lot of the information you provide here.
Please let me know if this alright with you.
Thanks!
Thanks for sharing your info. I truly appreciate your
efforts and I will be waiting for your further post thank you once again.
What’s up to every body, it’s my first pay a quick visit of
this webpage; this webpage carries remarkable and actually
excellent stuff in favor of readers.
Its like you read my mind! You seem to know a lot about this,
like you wrote the book in it or something. I think that you could
do with a few pics to drive the message home a bit, but other than that,
this is magnificent blog. A great read. I’ll certainly be back.
It is perfect time to make some plans for the future and it’s time to be
happy. I’ve learn this publish and if I may just I want to counsel you
some fascinating things or tips. Maybe you could write subsequent articles regarding this article.
I want to read even more issues about it!
Quality posts is the crucial to attract the users to pay a visit the web page,
that’s what this web page is providing.
Hi there! This post could not be written any better!
Reading this post reminds me of my previous room mate!
He always kept talking about this. I will forward this post to him.
Pretty sure he will have a good read. Thank you for sharing!
After exploring a handful of the articles on your web
page, I seriously like your technique of writing a blog.
I saved it to my bookmark webpage list and will be checking back soon.
Please visit my website as well and let me know your opinion.
These are actually enormous ideas in concerning blogging. You have touched some nice factors here. Any way keep up wrinting.
You actually make it seem so easy with your presentation but I find this topic to be actually something that I think I would never understand.
It seems too complicated and very broad for me.
I’m looking forward for your next post, I’ll try to
get the hang of it!
I got this site from my pal who told me on the topic
of this website and now this time I am visiting this website and reading very informative posts at this time.
It’s wonderful that you are getting ideas from this article as well as from our discussion made here.
Aw, this was a very nice post. Spending some time
and actual effort to generate a great article… but what can I
say… I procrastinate a whole lot and never
seem to get anything done.
Hey there, You have done a fantastic job. I’ll certainly digg it and personally recommend to my friends.
I am sure they’ll be benefited from this web site.
Wow, this post is good, my sister is analyzing these things, therefore I am going to
convey her.
Everyone loves what you guys are usually up too. Such clever work and coverage!
Keep up the terrific works guys I’ve added you guys to blogroll.
Hey I am so happy I found your weblog, I really found you by accident, while I was browsing on Aol for something else, Anyhow I am here now and would just like to say cheers for
a tremendous post and a all round enjoyable
blog (I also love the theme/design), I don’t have time to read through it all at the
moment but I have saved it and also included your RSS feeds, so when I have time I will
be back to read much more, Please do keep up the awesome b.