Álom Manók és társai (72.) Mire jó a pókhálós sarok?

 

Az anyjuk kicsípte magát, pedig csak a Plázába ment bevásárolni. Nem furcsa ez egy kicsit?

A család itthon maradt, és csak az ajtó mögül integetnek, „vigyázz magadra!”

A nagylány pedig első bálozó. Szeretné a világ legszebb ruháját megvetetni szüleivel. Végre ki akar tűnni a többiek közül.

És akkor jött a nagy földcsuszamlás, amibe belejátszott a bolygók nagy összevisszasága is.

Ezekben az időkben születtek ezek a nő személyeknek kinéző lények, akiknek tulajdonképpen már semmi közük a női nemhez.

Szerintem ez a videó minden szempontból kitűnő! Jó szórakozást!

Persze – mint mindig – néhány tündéri lénynek sikerült elbújnia a pókhálós sarkokban. Szerencséjükre a mai nők már nem szeretnek takarítani. S így menekült meg a Nagy világ fejre-esés nevű projekt ellenére is ez a kis pipec, nyifi-nyafi Álom Fruska is:

Amikor meg próbálom lírai hangvétellel átitatni az Álom Manó sorozatomat, mindig elkanyarodok a témától:

Bagoly mondja verébnek, na, persze nem ebben a szituációban, amikor a bagoly éppen leszáll:

Képzavar:

 

 

Amikor reggel nyűgös vagyok, akkor ezt a videót kellene megnéznem:

 

 

Annyira jó ez a gif, de annyira, hogy nem is fűzök hozzá semmit sem. Csak gyönyörködjetek minden apró rezdülésében, részleteiben:

 

 

 

Ez a jelenet erősen emlékeztet a karneválok hangulatára, ahol a jó kedv az egekbe, és ha szél van, akkor a mindenféle hulladék is a levegőbe emelkedik:

 

Hüm!!! Nyihahahahahah!

„Tudom, hogy jó vagyok, csak ne fájna annyira a fejem” -, látszik, hogy nem néz tévében reklámokat ez a japán szépség, mert akkor tudná, milyen gyógyszert vegyen a patikában.

Egész héten esett az eső. Ezért áttettük az egyik barátnőm meglátogatását a jövő hétre. Viszont jövő héten már a hó fog esni.

Néhány ember közülünk egész évben maszkabált játszik. Már éjszakára sem veszi le a maszkját, mert az arcizmaira ragadt:

Utolsó sóhaj hangzik el tőlem: Jó éjszakát!

Ez aztán a „jó éjt puszi”!!!

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

piros-macsekkal

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr) 

57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 

58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)

59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 

60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 

61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 

62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság)

63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 

64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 

65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)  

66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 

67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 

68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 

70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 

71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam)

Aztán gondoltam egyet:

az Álom Manó és társainak az elődje a SZÖSZI-NET. Igen, az elődje, de menet közben jöttem rá, hogy a Szöszi-NET – ha jól értelmezem saját magam – egy bizonyos témakörben születik meg, egy sztori köré gyűlve, míg az Álom Manó sorozat apró sziporkák felfűzéséből áll össze.

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr) 

57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 

58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)

59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 

60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 

61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 

62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság)

63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 

64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 

65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)  

66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 

67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 

68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 

69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 

70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 

71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam)

Aztán gondoltam egyet:

72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?) 

73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők) 

74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!) 

75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!) 

76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában) 

77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?) 

78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály) 

79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!) 

80. részt itt olvashatjátok el (Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?) 

81. részt itt olvashatjátok el (Hogyan kell vonulnunk az élet országútján?) 

82. részt itt olvashatjátok el (Kettősség az aranyhal szemszögéből) 

83. részt itt olvashatjátok el (Tünci kaparófája) 

84. részt itt olvashatjátok el (Egy kicsit mindig szerelmesnek kell lenni…)

85. részt itt olvashatjátok el („Egy csók a hóban”) 

86. részt itt olvashatjátok el (Egy kanál vízben…)

87. részt itt olvashatjátok el (Mindhalálig tangó)

88. részt itt olvashatjátok el (Vízterápia) 

89. részt itt olvashatjátok el (Oppárdon) 

90. részt itt olvashatjátok el (Jujj, mindjárt elérkezünk a 100. részhez!) 

91. részt itt olvashatjátok el (Mert megérdemlem) 

92. részt itt olvashatjátok el (Bal lábbal keltek fel, az a baj!) 

93. részt itt olvashatjátok el (Nyári frissítő) 

94. részt itt olvashatjátok el (A vécétisztítás rejtelmei) 

95. részt itt olvashatjátok el (Jajj, az a bűnös éjszakai evés!)

96. részt itt olvashatjátok el (Bagoly mondja verébnek) 

97. részt itt olvashatjátok el (Holnap is nap lesz!) 

98. részt itt olvashatjátok el (Fogorvosnál tátottam a szám) 

99. részt itt olvashatjátok el (Mindennek eljön a maga ideje)

100. részt itt olvashatjátok el (Dögös bige)

101. részt itt olvashatjátok el (Egy vonatra szállni)

102. részt itt olvashatjátok el (Bepillantás a macskatartás rejtelmeibe)

103. részt itt olvashatjátok el (Szerelem első fogásra)

104. részt itt olvashatjátok el (Ma a végletek embere vagyok)

105. részt itt olvashatjátok el (A sorminta folytatódik)

106. részt itt olvashatjátok el (De jó, hogy nem lettem hastáncosnő!)

 

130. (Szellem a tükörben)

133. (Vakcinák repkednek a levegőben!)

134. (A szerelem hangjai)

135. (A molylepkék hajnalban is frissek és üdék)

136. (Belülről kifelé figyeljetek!) Álom Manók és társaik

137. („Felforrt a Hold?”)

 

 

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

Na, és itt van az Instragam: simonmara54!

Sőt, itt van a Tik-tok, ezzel még csak barátkozom: simonmara007

 

 

 

Cikkajánló

One thought on “Álom Manók és társai (72.) Mire jó a pókhálós sarok?

  1. Greate pieces. Keep posting such kind of info on your site.
    Im really impressed by your blog.
    Hi there, You have performed a fantastic job. I’ll certainly digg it and in my opinion recommend
    to my friends. I’m sure they will be benefited from this web site.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds