Ahogy a töltekező holddal szemben jöttem haza kocsival Ráckevére, elhatároztam, hogy ma verset vágok hozzátok. Örökké csak a szerelemről regélek nektek prózában meg, hogy NE ADJÁTOK FEL SOHA!
Nem, ennyivel nem ússzátok meg. Ma változatosság gyönyörködtet elve alapján másról szólok nektek. Hát persze, hogy megint a szerelemről, a testi kívánalmakról. Rímekbe szedve! Szokványos, epekedő vers, amivel tele az internet. Eggyel több vagy kevesebb! Nem mindegy?
(Kitettem volna nektek egy szuper fotót, egy művészi, ám erotikus fotót, de hát a netről rögtön le lennék törölve. Így a piszkos fantáziátokra bízom: egy fiatal, szuper csaj, aki még üde és ártatlannak tűnik a szemlélődőnek, a szénakazalban hanyatt fekszik igen hiányos öltözékben. Ezt tettem volna ki. De – mint mondtam – az erkölcsrendészet valamint amiatt, hogy koravén olvasóim nem bírnák elviselni az élet látványát, nem tettem.)
Az élet viszont mindig tartogat furcsa csavarokat, mert ugyan nem egy hamvas pipi képét teszem ki az „ablakba”, ám ha a blogomat választod, megtanulsz egyrészt kesztyűbe dudálni, másrészt az igényeidet leszállítani.)
Az aratás gyönyöre
Hej, ha én is köztetek
lehetnék! Hangosan
dalolnék, kacagó bajazzo
bőrébe bújnék.
Ha kedvem szottyanna,
tavasszal kapálnék és
vetnék. És Robinson
Crusoe-ként homokos
partodra vetődnék.
Köldököd tavában
szelíd hattyúkat nevelnék,
füleid szélárnyékában
örömtüzeket gyújtanék.
Melled fennsíkján búgó-
csigát játszanék, lábad
tövében ebihalként
megbújnék.
Ajkaid résébe kéjes
nyögéseket varázsolnék.
Ágyékod rejtekében
kalózkodnék. És ha
már ott járnék, naná,
hogy elvélveznék.
Summa summárum:
az aratás gyönyöréről
semmi pénzért le
nem mondanék.
(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 1. kötetéből származik ez a vers)
Linkségemet alátámasztva alább felsorolok néhány versem linkjét:
ŐSZ-INTE BUDAFOKRÓL RÁCKEVÉRE MENVE
Egyszerre kettőt szeretek
A NÉMA MÚ DALA
Vulcanica Hungarica
Oly ismerősen tekereg
Kis éji krosnyogás
Amíg dereng
Skype elérhetőség:
simon.mara2
És ha barangolni akarsz blogom lankáin,
megteheted:
www.simonmara.com
Ha feljelentkeztek a Facebook oldalamra, ahol az alábbi fotómról nézek rátok barátságosan, akkor rájöhettek, miért vannak kibukva a család férfi tagjai.
Hát igen, ha valami nem tetszik, kiteszem a Facebook-ra.
I love
!!!!!!!!!!!!!!!!
I have been exploring for a little bit for any high quality articles or blog posts in this kind of house . Exploring in Yahoo I ultimately stumbled upon this web site. Reading this information So i am glad to convey that I’ve a very good uncanny feeling I discovered exactly what I needed. I so much indisputably will make sure to do not fail to remember this site and give it a glance on a relentless basis.