Hihetetlenül csípem, amikor megmagyarázzák mások, hogy mit gondolhatott a költő, amikor a verset írta!

Nagyon elérzékenyedtem most, miközben irogatok kora délutáni órákban, gondolkodom, beszélgetek barátaimmal az interneten. Egy finom ebéddel a gyomromban. S látom, mennyire merőben különbözőek vagyunk. Mennyire fel tudják egyesek kapni a vizet olyanokon, ami mellett el kéne menniük. Hiszen nem kapunk csak azért dührohamot, mert a szél zizegteti a faleveleket. Igaz?

 Dudajó

Kopj Leó street hetven-hetvenkedő.

Mi a kő?

A férfi pontban jő. Piros pontot kap,

Mert tudja, mi a illendő.

Ő lenne az újabb ideggyengeségem

Feltupírozását elősegítő?

Szélesen megszólal, játszat,

Hirtelen kinő a haja, nem varázslat.

(Bár még az elején tudjátok meg

A színtiszta igazat: én nem látok,

Ő nem hall.) Taglal. Úgy tűnik,

Habozás nélkül laza. Erőssége a

Torpedó figura. (Most esett ki éppen

A sárkánygyík tejfoga.) Fantazmagória.

Rögtön berezonáltat s felzaklat.

Fejemre hullhat bomba, a férfi

Telitalálat (minő látszat!) Előttem

Hullahegy tornyosulhat, éntőlem

Bárki bokrot ugorhat, csúcsot futhat,

Lemeríthet csevegés közben sotokán

Gyakorlat, passzol a színskálámhoz

Játéka, ám később, váratlanul azt mondja:

Maga túl szép lenne, ha annak

Született volna,

Lefegyverez határozottsága,

Ám egyben vajpuha. Hogy csinálja?

Ugye tudja, hogy két dudás nem

Fér egy csárdába? Istentelenül lefáraszt.

Ismeri egyáltalán azt a szót, hogy átlag?

Maga nem spiritiszta-statiszta alkat,

Túl humánus barátnak. Mi jogon engedi

Meg azt a luxust magának, hogy

Istennőként minden bűnt megbocsájthat?

Látom, az utolsó szalmaszál eltiprásának

Okát tudni akarja: lelki sztahanovista.

Én ki nem állhatom magát, s nem fordítva.

(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 2. kötetéből származik ez a vers)