A fagylaltkehely-levelek

homorulatában kristálytiszta

hegyi tavak,

kicsiny világegyetemek.

Domborulatukon csillognak

dacos vízcseppek,

hízott ujjbegyek,

igéző üvegszemek

tűnődve ücsörögnek.

Most engem figyelnek.

Vica-verza én meg őket.

A növények hangosan nyögve élednek, mint egy végtelenül

finom szeretkezés után a forró

lepedőre omolván, jóllakottan, lustán.

(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 2. kötetéből származik ez a vers)

Linkségemet alátámasztva alább felsorolok néhány versem linkjét:

Morze jelek a tenyérben

Az őskezdetek vére

ŐSZ-INTE BUDAFOKRÓL RÁCKEVÉRE MENVE

Nincs kecmec

 Egyszerre kettőt szeretek
A NÉMA MÚ DALA
Vulcanica Hungarica 

Nárcizmus

ÁRVÍZI HAJÓSOK 

ÉDESANYÁM 

Menni fog ez neked? 

Milyen jó… 

Emberedre találtál bennem 

Akár egy félisten 

CSŐBE HÚZOTT ÜVÖLTÉS

Oly ismerősen tekereg
Kis éji krosnyogás

Nem ilyen lovat akartam

Amíg dereng 

Az aratás gyönyöre

Dudajó

Estefelé 

SZILVAMÉLYSÉG 

Szőrbe szökken 

Nana – EMIL ZOLA 

Már régóta nem könyörgök 

Menj fel a dombra, Norbikám! 

Nyári eső után 

Busz az éjben 

Nálatok nem 

Első vesszőfutás 

Vasvilla-trilla 

Csillagokba font üzenet

Tehát vagyok

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

megteheted:

 www.simonmara.com